Legnépszerűbb cikkek

Egyéb

Impulzív titkok – A magyar sajtó napja a könyvtárban

Hogyan dolgozik az Impulzív csapata? Kikből áll össze a szerkesztőség, kihez milyen téma áll közel, hogyan születnek a cikkek? Milyen utat járunk be minden hónapban, aminek a végén a nyomdába kerül a magazin? Mi alapján dől el, hogy ki kerül…

Archív

Farkas Éva – Mindent a gyerekekért

Gyermekkorom óta ismerjük egymást. Cserfes kislányként néptáncra jártam hozzá, majd a szalagavató táncot tanította be nekünk. Még ma is emlékszem a felszabadult, vidám hangulatú próbákra. „Vette” a nagyszájú fiúk ugratását, együtt nevettünk, sorra osztotta a puszikat és az ölelést, ami…

Egyéb

Morvai Diána – Más 40 felett babát várni!

Ma már nem meglepő, ha egy nő 40 éves kora felett vállal gyermeket. Tény, hogy az orvosok óva intenek a kései anyaságtól, hiszen minél idősebb egy kismama, annál több kockázattal jár a terhesség és a szülés is. Ettől függetlenül, ha…

Archív

Az „utazó”

Ének a cigánylétről című rövidfilmjéért 2009-ben elnyerte a Roma Life European Docfilm Fest díját, és ugyanezzel a díjjal lett gazdagabb 2012-ben a 250 lépés Durgától című alkotásáért, melyben egy roma fiú megrázó mindennapjaiba pillanthatunk be. A filmet ugyanebben az évben…

Archív

Impulzív Lélekmelegítők

Különleges előadás-sorozattal készülünk a tavasz beköszöntével! Az Impulzív magazin havonta egyszer, a hónap második péntekén, szeretne új impulzust nyújtani Neked egy-egy inspiráló előadással. Ki mással indíthatnánk a sorozatot, mint a közismert műsorvezetővel, Jakupcsek Gabriellával, aki két új könyvében most íróként…

Egyensúlyban, Mozgás, Testkapcsolat

Tekerjünk meleg kapszulában!

Nem érzed jól magad a bőrödben? Felkúszott rád pár fránya kiló, amitől nem tudsz megszabadulni? Vagy csak egyszerűen szívesen kipróbálnál egy újfajta mozgást? Sajnos a felesleges kilók nem fognak eltűnni maguktól, de mutatunk most két modern alakformáló gépet, ami segít…

Archív

Moretti Henriette: Mintha egy cérnaszálon egyensúlyoznék

A gyermekkori emlékek közül sokat fel tudok idézni, vannak olyanok, amik mélyen élnek bennem. Egyszer kislányként egy zsúfolt váróteremben ültem, mindenki csendesen várta, hogy sorra kerüljön. Egy kisfiú kirohant az egyik szobából és rettentő hangos kiabálással a földre vetette magát….

Bezár
Bezárás