Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – hangzik a kérdés és a kislányok erre a legtöbbször magabiztosan és egyértelműen azt válaszolják, hogy színésznő! Pontosan így történt ez Mádi Piroska életében is, csakhogy ő ezt teljesen komolyan gondolta már óvodás korában is. Így lett a kalocsai lányból színésznő. Prózai szerepei közül az Anconai szerelmesek nőtt a szívéhez. A zenés darabok közül pedig, az operettekben tündököl.
A kalocsai gála előtt az öltözőben találkozunk, ahol rengeteg csillogó ruha lóg a fogason, a tükör előtt pedig Piroska már az esti frizuráját készíti. Mire az interjúval végzünk, a smink is felkerül. Ilyen egy rutinos színésznő, aki percek alatt dívát varázsol magából!Más a szülővárosodban színpadra lépni?
Ha Kalocsára jövünk, akkor már az előadás előtti napon izgulok, ezt a kollégáim is érzik. Mivel itt nőttem fel és sokan ismernek, máshogy néznek rám, mint színésznőre. Ez néha zavarba ejtő, és talán még jobban szeretnék teljesíteni, hogy ne a „szomszéd lány” legyek, hanem egy énekesnő.

Érdekel, hogy a családod milyennek lát a színpadon?
Mindig megkérdezem a véleményüket, fontos, hogy kapjak visszajelzést, másként nem fejlődöm. Kritizálni nem szoktak, finoman, de őszintén elmondják az érzéseiket, észrevételeiket, néha talán elfogultak velem szemben, de ez természetes. Amikor csak tudnak megnéznek, kezdetben furcsa volt, most már nem zavar, ha a nézőtéren rápillantok az egyik rokonomra.

A színházzal folyamatosan utaztok egyik fellépésről a másikra. Hogyan bírod a „bőrönd-életet”
Változó. Vannak időszakok, amikor egyfolytában megyünk, aztán pedig két hétig otthon lehetek. A munkám egyben a hobbim is, ezért nyilván a vele járó nehézségeket is máshogy élem meg. Az utazást is szoktam élvezni, mert a buszban szól a zene, éneklünk és mindenki felszabadult, ez a kikapcsolódás része. Persze, amikor egyfolytában úton vagyunk, egyre fáradtabb a csapat, sokkal ingerültebbekké válunk. Az ilyen szituációkat nehéz a helyén kezelni, de már hozzászoktunk egymás szokásaihoz, a határaihoz és ezeket tiszteletben tartjuk.
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/2. számában olvashatjátok el.

Szerző