Lehet, hogy a menopauza már jóval azelőtt beleszól a mindennapjaidba, hogy egyáltalán gondolnál rá. A változások ugyanis sokszor már akkor elkezdődnek, amikor még rendszeresen menstruálsz, ezért talán eszedbe sem jut, hogy a rossz alvásminőség, a rendszeres fáradtság vagy éppen a ciklusod megváltozása mögött hormonális folyamatok is állhatnak. Ugyanakkor nem érdemes minden új tünetet automatikusan a változókornak tulajdonítanod – éppen ezért fontos, hogy jobban értsd a tested jelzéseit.

A Női Lét legújabb adásában dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk arról, mi történik velünk, nőkkel ebben az életszakaszban: mire érdemes odafigyelnünk, mit tehetünk már megelőzően önmagunkért, és miért nem kell minden kellemetlen változást egyszerűen elfogadnunk. A beszélgetésből most 10 olyan kérdést hozunk, amely előbb-utóbb benned is megfogalmazódhat a menopauza kapcsán.

Menopauza: Dr. Bartha Tünde a Női Lét stúdióban

1. Honnan tudhatom, hogy amit érzek, az hormonális változás – és nem egyszerűen stressz vagy kimerültség?

Negyven felett sok nő éppen abban az életszakaszban van, amikor talán a legtöbb szerepének próbál egyszerre megfelelni. Nem csoda, ha a fáradtságot, az ingerlékenységet vagy a hangulati mélypontokat egyszerűen a stressz számlájára írja. Pedig ha ebben az életkorban vagy, akkor a kezdődő hormonális változások is beleszólhatnak abba, hogyan érzed magad nap mint nap.

2. Mely változások természetesek a ciklusomban, és mikor érdemes orvoshoz fordulnom?

Vajon mi az, ami még belefér ebbe az átmeneti időszakba, és mi az, amivel már érdemes felkeresned egy szakembert? A hosszabbá váló ciklus, a kimaradó menstruáció, esetleg az erősebb vagy görcsösebb vérzés mind arra utalhat, hogy a korábban megszokott női működésed változni kezd – belépsz a perimenopauzába.

3. Miért válik még fontosabbá a jó alvás ebben az életszakaszban?

Egy-egy rossz éjszaka önmagában is megterhelő lehet. De mi történik akkor, ha a nyugodt alvásod rendszeresen megszakad? Egy-egy éjszakai hőhullám a vele járó fokozott izzadással, vagy ha többször ki kell menned a mosdóba, máris egészen más energiaszintet eredményez a mindennapokban. A beszélgetésben arra is kitérünk, miért kap különösen fontos szerepet a pihentető alvás a menopauzában, és mindez hogyan függhet össze azzal, hogy mennyire tudsz koncentrálni és helytállni a napi feladataidban.

4. Mit tehetek azért, hogy később is jól legyek a testemben?

Talán az egyik legfontosabb felismerés, hogy nem csak akkor érdemes elkezdened foglalkozni magaddal, amikor már megjelent egy-egy zavaró tünet. Az adásban az is szóba kerül, hogy nem feltétlenül óriási életmódváltásra van szükség ilyenkor – sokszor egészen apró, a hétköznapokba könnyen beilleszthető lépésekkel is sokat tehetsz magadért.

5. Miért egyre fontosabb az egyensúlyom fejlesztése és az izmaim építése?

Lehet, hogy amikor a menopauzára gondolsz, nem az egyensúlyérzéked és az izomzatod működése jut először az eszedbe. Pedig amit negyven-ötven évesen teszel a testedért, annak jóval később is jelentősége lehet. Dr. Bartha Tünde egészen egyszerű példákon keresztül mutatja meg, miért érdemes tudatosan foglalkoznod az egyensúlyoddal és az izomerőddel, különösen a törzsizmaiddal – akár napi néhány percben is.

6. Miért érdemes már jóval a menopauza előtt foglalkoznom a gátizmaimmal?

Az intimtorna lehetősége sokszor csak akkor merül fel, amikor megjelenik valamilyen panasz, például vizeletvesztés. Pedig mi lenne, ha nem csak akkor kezdenél foglalkozni a medencefenéki izmaiddal, amikor már problémát tapasztalsz? Ám akkor sincs késő, ha már mutatkoznak tünetek – megfelelő segítséggel ugyanis nagyon jó, az életminőségedet javító eredményeket érhetsz el.

7. Megváltozik a szexualitásom a menopauza idején?

Igen, a változókor a szexualitásodra is hatással lehet – de ez nem jelenti azt, hogy bele is kell törődnöd minden jelentkező kellemetlenségbe, nehézségbe. A beszélgetésben ennek az érzékeny témának a testi hátteréről, valamint a lehetséges segítségről is szó esik.

8. Valóban veszélyes a hormonpótlás?

„Hormonpótlás? Inkább ne.” Sok nőben már maga a szó is félelmet kelt, amelyben – ahogy az adásból kiderül – a korábbi évtizedek üzenetei is szerepet játszanak. De mit tudunk ma a menopauzális hormonterápiáról? Kinél és mikor érdemes alkalmazni, és miért nem lehet minden nőre ugyanazt a kezelési módszert ráhúzni? Az adásból kiderül.

9. Tényleg „csak túl kell élni” a menopauzát, ahogy a korábbi generációk tették?

„Ez természetes.” „Majd elmúlik.” „Anyukám is túlélte.” Ismerős mondatok, amelyek mögött gyakran ott áll az a gondolat, hogy a menopauzával járó nehézségeket egyszerűen el kell viselniük a nőknek. Csakhogy nem mindegy, milyen életminőségben telnek ezek az éveid. Mert mára teljesen más megvilágításba került ez a kérdés, amelyről a szakember is beszél.

10. Mi lenne, ha nem veszteségként, hanem lehetőségként tekintenék erre az időszakra?

A menstruációd elmaradása, a tested megváltozása vagy annak felismerése, hogy az életed egy új szakaszába érkeztél, egészen különböző érzéseket válthat ki belőled. Lehet, hogy egyfajta felszabadulásként éled meg, vagy éppen a hiány, a veszteség érzését kelti benned. De vajon szükségszerű, hogy a menopauzára valaminek a végeként tekints? Erről is hallhatsz a beszélgetésben.

Minél jobban érted, mi történik a testedben, annál kevésbé kell bizonytalansággal vagy félelemmel tekintened erre az életszakaszra. És bár nincs minden nőre érvényes, egyetlen jó válasz, kérdezni mindig érdemes – önmagunktól és a szakemberektől is. A tíz kérdésre adott válaszokat pedig megtalálod a Női Lét legújabb adásában, melyben dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk.

Nem kell csendben végigszenvedni – Női Lét a menopauzáról

Szerző