Legnépszerűbb cikkek

Archív

Pozitívnak maradni pandémia idején – mi így küzdünk meg vele

Rendhagyó formában emlékezett meg szerkesztőségünk a Jelenlét podcast indulásának egyéves évfordulójáról. Tavaly éppen első adásunk felvétele után hirdették ki a járvány miatti veszélyhelyzetet, ezért az online térben találkoztunk, hogy a Jelenlétet, és vele hallgatóinkat is megpróbáljuk „életben tartani”, és ennek…

Nőgyógyászati állapotok, Női működés

„Amikor a babavárásról alkotott kép apró darabokra törik” – a koraszülésről beszélgettünk Tóth Enikő védőnővel

A világból érkező impulzusok a védőnői hivatás felé sodorták, majd megszerzett tudását gyógypedagógiai ismeretekkel egészítette ki, így több nézőpontból is látja ugyanazt az élethelyzetet. A Korábban Érkeztem Alapítványnál gyerekekkel és az őket féltőn óvó, traumákat cipelő, ugyanakkor a végletekig kitartó…

Archív

Korsós Margó – Élvezem, hogy lassíthatom az idő múlását

Sikeres üzletasszony, elegáns nő, fiatalos nagymama és nem mellesleg a város „Szép asszonya” – ahogy sokan a mai napig hívják. Mindezért megdolgozott, és büszkén vállalja, ahogyan az életkorát sem rejti véka alá, bár senki sem hiszi el neki. Kíváncsi voltam,…

Bezár
Bezárás