Abban egyetérthetünk, hogy a boldogság keresése egyetemes emberi igény, mindannyiunk életében fontos szerepet tölt be. Viszont az, hogy ki miben és hogyan találja meg a boldogságához vezető utat, már nem olyan egyértelmű, ezért számos sajátos recept létezik rá. Vannak azonban olyan egyszerű módszerek, amelyek mindenki számára elérhetők, és megkönnyítik az útkeresést. Ahogy ígértem, a száraz elméleti tudást követően, most olyan gyakorlati, a mindennapok során alkalmazható ismereteket szeretnék megosztani veled, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy természetes módon növeld szervezetedben a „boldogsághormonok” szintjét.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
A mozgás öröme
„Mert a mozgás az élet, az élet pedig mozgás.” (Ron Fletcher)
Hát persze, hogy most is az egyik örök favorit áll az első helyen! De gondoltad volna, hogy az intenzív mozgás is egyfajta stressz a tested számára? Megfelelő és rendszeres gyakorlás mellett azonban a szervezeted alkalmazkodik hozzá és növeli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelődését: például a noradrenalinét és a szerotoninét is. A rendszeres sportolás tehát nagyon jó hatással van hormonháztartásodra. Leginkább a hosszabb távon végzett aerob típusú, intenzív mozgásformák: a gyaloglás, a kocogás, a kerékpározás, az úszás, de egy kiadós kardioedzés is hasonló eredményt hozhat. Sose add fel a holtpont előtt, ugyanis a testedben akkor termelődik az endorfin, amely elsöpri a fáradtságérzést, és a teljesítményed is fokozódni fog. Ez a változás az agyban is érezhető, a hatása pedig az edzés után még órákig tart. A rendszeres mozgás a pszichédre is fantasztikus hatással lesz: visszaadja az önbizalmadat, és a lehangoltság ellen is bevetheted. Ha ráadásul másokkal közösen, a szabadban, és alkalmanként legalább harminc percet áldozol a testedzés örömének, akkor biztos lehetsz abban, hogy tettél a boldogságod érdekében.
Persze ne felejtsd el a tánc vérpezsdítő, alak- és lélekszépítő hatását és a jóga elmecsendesítő, tudatformáló és harmonizáló erejét se.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
Süss fel nap!
„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.” (Helen Keller)
Ha már szóba került a mozgás és a természet, akkor a napfény áldásos hatásáról se feledkezzünk meg. Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy milyen meghatározó szerep jut neki a hangulatod alakításában. A természetes fény ugyanis a szervezetben zajló számos biokémiai és biofizikai folyamathoz nélkülözhetetlen, jótékony és gyógyító hatása ezzel magyarázható. Nem csoda hát, hogy tavasszal jobb a kedved, többet nevetsz, és gyakrabban érzed úgy, hogy madarat lehetne veled fogatni. Ez elsősorban a kikeletet kísérő erősödő napfény jótékony hatásának köszönhető, amely fokozza a szerotonin hormon termelődését a szervezetedben, és amelyből már napi 10-15 perc is áldásos hatással bír. Ezért tölts minél több időt a szabadban, a friss levegőn, fürdőzz a gyógyító napsugarak fényében, és hagyd, hogy a tested tegye a dolgát!

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
Vidámság mindenek felett
„Szakíts időt a vidámságra, ez a lélek zenéje!” (ír bölcsesség)
Egy kis vidámság, jókedv és nevetés a tested endorfinszintjét növeli, ráadásul még az immunműködésed is stimulálja, tehát egyenesen gyógyító hatású. Keresd hát a vidám emberek társaságát, a mindennapokban pedig inkább a mulatságos, mint a bosszantó dolgokra koncentrálj. Ha pedig intenzíven éled meg társas kapcsolataidat, magaddal és másokkal is nagylelkűen bánsz, akkor az oxitocinszint is emelkedni fog a szervezetedben. Rendszeresen ajándékozd meg magad élménydús programokkal, családi és baráti összejövetelekkel, és keress olyan kedvteléseket, amelyek egy kis pluszt visznek a mindennapjaidba.
Ne felejtsd el, hogy a zene is fontos örömforrás lehet az életedben. A hallgatása közben eltöltő jóleső borzongásért a dopamin felelős, míg hangulatjavító és rosszkedvet elűző hatását a szerotoninnak köszönheted.
És persze ott a játék felszabadító ereje is, hogy társad legyen a boldogsághoz vezető úton. Hagyd, hogy időnként a gyermeki éned kerekedjen felül, és játssz felszabadultan! Hívd segítségül a családot, a barátokat, vagy tölts némi időt mókázással a házi kedvenced társaságában.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
Táplálkozással a boldogságért
„Minden étkezésben ott lakozhat a lélek, egy különös varázs…” (Thomas Moore)
És itt most nem a mértéktelen lukulluszi lakomákra és a búfelejtő nasi-estékre gondolok, hanem a nap során tudatosan kiválasztott étkekre, amelyek hozzájárulhatnak a boldogságérzeted megteremtéséhez. Ilyen finomság például a magas (legalább 70%) kakaótartalmú, organikus csokoládé, amely talán a legismertebb endorfinszintet növelő étel, persze hatásához kétséget kizáróan hozzájárul fenil-etil-amin tartalma, illata, íze és bársonyos állaga is. Biztosan érdekesnek találod, hogy a meleg és csípő érzést kiváltó chilipaprika is fokozza a boldogsághormonok koncentrációját a szervezetedben. A kellő mennyiségű triptofánt tartalmazó élelmiszerek pedig ellátva szervezeted ezzel az esszenciális aminosavval, segítik növelni a szerotoninszintedet. Ilyen ételek többek között a földimogyoró, a tökmag, a szezámmag, a csirke- és pulykahús, a hal valamint a sajtok (ementáli, edami, gouda), melyeket szénhidrátokkal együtt fogyasztva fokozott hatást érhetsz el. A B6-vitaminban gazdag étrend (teljes kiőrlésű gabonák, hal, máj, zabpehely, banán) szintén segíti e boldogsághormon termelődését. Dopaminnövelő hatású a mandula, az avokádó, a banán, a tejtermékek, a tökmag és a szezámmag. Ha pedig antioxidánsokban gazdag gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztasz, azok segíthetnek megvédeni a dopamint használó neuronokat a szabad gyökök károsító hatásával szemben. Ne felejtsd ki a menüsorból a probiotikum-tartalmú ételeket sem (pl. savanyú káposzta, natúr joghurt), mert ezek is segítik a boldogsághormonok termelődését.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
Kényeztetés felsőfokon
„A világ formája a mozgás – lényege a nyugalom.” (Karinthy Frigyes)
Egész nap rohansz, próbálsz megfelelni az elvárásoknak: teszed a dolgod, törődsz a szeretteiddel, miközben próbálsz minden feladatot kipipálni. Néha talán úgy érzed, hogy kipörget a mókuskerék és nem bírod tovább. Ilyenkor muszáj egy kicsit megállnod, csak magadra figyelned, és csak úgy létezned. Ebben segít egy fürdősótól illatozó habfürdő, egy lazító masszázs (ebben a párod is a segítségedre lehet), esetleg egy méregtelenítő szaunázás, melyek növelik a szervezetedben a „boldogsághormonok” szintjét. De persze lakásod nyugalmat árasztó, illóolajok fenséges párájával belengett sarkában pihenve, egy könyvvel a kezedben, vagy zenét hallgatva is könnyen visszatalálhatsz a boldogság szigetére.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
A nyugalom birodalmában
„Csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére.” (Pam Brown)
Van a nyugalom elérésének egy általad is jól ismert és használt módja, amely a kedélyállapotod alakulását is befolyásolja, ez pedig az alvás. Biztosan megfigyelted már, hogy amikor kipihenten ébredsz, akkor a hangulatod emelkedettebb, a nap során jobban tudsz koncentrálni és az idegeskedés is elkerül, egyszóval sokkal kiegyensúlyozottabb vagy. Mindebben a biológiai órád és a hatására változó szerotonin-, és dopaminszint is fontos szerephez jut. A jó alvás ugyanakkor az immunrendszeredet is erősebbé teszi. Már csak az a kérdés, mit tehetsz annak érdekében, hogy kipihenten ébredj reggelente? Először is teremtsd meg a nyugodt és pihentető alváshoz szükséges körülményeket: például a hálószoba alacsony hőmérsékletével, a fények és zajok kizárásával, és egy kényelmes matrac kiválasztásával. Igyekezz mindig ugyanabban az időben ágyba bújni és felébredni, és próbálj napi 7-8 órát az álmok mezején tölteni.
Talán most még távol áll tőled, de hidd el, hogy érdemes kipróbálnod a meditáció hangulatjavító hatását is. Ez a szellemi „gyakorlatozás” és a tudatos jelenlét hozzájárulhat a testi-lelki egészségedhez. Meditálás során ugyanis az agyhullámaid alfa állapotba kerülnek, ez pedig gyógyító hatással bír. Mindeközben csökken a vérnyomásod, enyhülnek a fájdalmaid és általa a stresszt is legyőzheted. Már egy 30 perces gyakorlat is csodákra képes, de itt is a rendszeresség legyen a kulcsszavad.

boldogság boldogsághormonok életmód Impulzív Magazin
A szeretet ereje
„A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan – egyedül a maga csodatévő hevétől.” (Hekler Antal)
És végül jöjjön a hab a tortán! Ugyanis a végére tartogattam a boldogságérzésed legfontosabb hozzávalóját: a szeretetet, azaz a szeretteiddel töltött minőségi időt. Legyen az egy romantikus séta, egy ínycsiklandozó vacsora vagy egy összebújós filmezés a pároddal – akár ebben a sorrendben. Egy vidám grillezés, egy közös társasjáték vagy egy fergeteges vígjáték megnézése a családdal, a barátokkal. Egy kirándulás a friss levegőn, a tavaszi napsütésben, egy heves párnacsata a gyerekekkel vagy egy igazi lelkizős beszélgetés a legjobb barátoddal.
Egyszóval bármi, ami jó érzéssel tölt el, és azzal a tudattal, hogy szeretsz, és viszont szeretnek. Mert valljuk be, ez adja számunkra a boldogság leghatározottabb érzését.

Ha pedig készen állsz további boldogságmorzsák csipegetésére, akkor kattints Jelenlét podcastunk legújabb adásának linkjére, mert garantáltan feldobja a napodat!

Szerző