A kozmetikába toppanva rögtön árad a szobából a selymes illat, ami megsimogatja a bőrömet, mosolyt csal az arcomra. Izgatottan várom, hogy az esszenciát ne csak az orromon keresztül érezzem, hanem a bőrömön át is hasson rám. De kissé feszült vagyok, pörögnek a teendők a fejemben, képtelenség egyszerűen lekapcsolni magam, mint egy olvasólámpát és élvezni a masszázst. Vagy mégsem? Nem túlzás, öt perc múlva már cseppet sem érdekelnek a napi feladatok, csak élvezem a kellemes masszázst, az illatokat és az andalító zenét. Egyszerre hat a testemre és a lelkemre is. A kezelés után beszélgettem Cselik Vanessával, aki a DoTERRA Touch Technikát alkalmazza.

Doterra illóolaj AromaTouch masszázs Impulzív Magazin
– Melyik illóolaj illata érint meg igazán?
– Mélyen belem ivódott jó pár illat, melyek a mai napig megérintenek, ha megérzem őket. A vadnarancs és a borsmenta együtt az egyik kedvenc párosításom.
– Mikor varázsolt el az illóolajok világa?
– Régóta érdekel, mivel lehet a testünkre és a lelkünkre is hatni, hogyan lehet az egyensúlyt természetes módon visszaállítani a szervezetben. Kerestem azt a gyógymódot, ami hozzám közel áll és hiszek a jótékony hatásában. Rátaláltam a DoTERRA illóolajokra és érzetem, hogy ez az én világom. Télen a megfázás tüneteit ezzel csillapítottam, és működött. A közös csoportban is bámulatos eredményeket osztanak meg a tagok, rendszeresen csatolják a leleteket is, így szemmel látható a változás. Örömmel tölt el, hogy ezekkel az illóolajokkal a vendégeim egészségét támogathatom. Sőt, szerencsére a családom is nyitott erre, így nekik is tudok segíteni a kellemetlen tünetek enyhítésében.
– Egyre többet lehet hallani a DoTERRA olajokról, miért olyan különlegesek ezek a termékek?
– Természetesen én is összehasonlítottam más illóolajokkal. Beleszagoltam, és egyből éreztem a különbséget – ez tisztább, intenzívebb, natúr illat. Az orr nem csal, ezeknek a készítményeknek a készítési folyamata rendkívül precíz, természetes körülmények között történik, figyelnek arra, hogy a környezeti szennyeződéseket távol tartsák, az illóolaj minőségét megőrizzék, adalékanyagot nem adnak hozzá.
– Amikor először láttam, hogy illóolajokkal dolgozol, azt hittem, a kozmetikai kezelésbe építed be az esszenciákat. De közben a DoTERRA Aroma Touch Technika másról szól.
– Nyolcféle illóolajat használunk, egyesével visszük fel őket a bőrre, megadott sorrendben, így fejtik ki egymásra a jótékony hatásukat. A stressz, a méreganyagok jelenléte, a gyulladás válasz és a vegetatív egyensúlyvesztés a test betegségeinek legáltalánosabb alaptényezői, ezért az Aroma Touch Technikát úgy dolgozták ki, hogy az illóolajok a bőrbe jutva visszaállítsák az egyensúlyt. A gerincre csepegtetem az adott esszenciát, majd simító masszázzsal bőrön át is beszívódik az esszencia, illetve orron át is bejut az illat a szervezetbe. Az egyórás hát- és talpmasszázs közben a teljes kikapcsolódásé a főszerep.

Doterra illóolaj AromaTouch masszázs Impulzív Magazin
– Erre mindenkinek szüksége van, mind testileg és lelkileg.
– Ez így igaz. Saját magamon érzem, hogy a mindennapokban a feszített tempó miatt sokkal stresszesebb vagyok, és ezt látom a körülöttem lévő embereken is. Ebben az egy órában „megáll az idő”, a vendégem ellazulhat, a kellemes zene, a csend, az illatok, a masszázs együtt nyugtatóan hat. Az egyik vendégem úgy fogalmazta ezt meg, hogy a kezelés ideje alatt megszűntek a gondolatai.
– Milyen visszajelzéseket kaptál még?
– Olyan érdekes, hogy mennyire vágynak az érintésre az emberek, már ez jólesik a vendégeim lelkének. Ezt egyre többen megjegyzik.
– Gondoltad volna anno, hogy a masszázs felé visz az élet?
Mindig is szerettem a kozmetikai kezelésben a masszírozást, a vendégeim is várják ezt a részt, sőt többször megkérdezték, hogy nem szeretnék-e ezzel is foglalkozni. Valahogy ezzel akkor még nem kezdtem el mélyebben foglalkozni, de bennem maradt, és tudtam, hogy egyszer még alakulhat úgy az életem, hogy ezt is megtanuljam. Így is lett, hiszen az illóolajokon keresztül ismertem meg ezt a masszázst. Egyből tudtam, hogy ezt nekem találták ki.

Doterra illóolaj AromaTouch masszázs Impulzív Magazin
– Ha egyszer belemerülsz az illóolajok rejtelmeibe, akkor utána ráébredsz, mennyire sokoldalú, változatos felhasználása létezik.
– Ne is mondd! Folyamatosan az új információkat igyekszem magamban szívni, egyre több oldalát ismerem meg az olajoknak. Már gondolkozom azon is, hogy a kozmetikai kezelésbe is beépítem, hiszen sok készítménnyel ellentétben, ezek képesek a bőr mélyebb rétegeibe is eljutni, s így „belülről” táplálnak, regenerálnak. Egyébként szeretnék saját készítésű termékeket használni a kozmetikámban, egyszer elkezdek kísérletezni, természetes alapanyagokból az illóolajok hozzáadásával kozmetikai krémeket, szappan fogok készíteni.
– Az egész szobában pazar illatokat érzek, a masszázs után a nyolc illóolaj illata ölelkezik össze.
– Lenyűgöz általában mindenkit. A kezelés végén pedig a vendégem megszaglássza a kezemet, így még jobban érezheti, hogy együttesen milyen illatuk van a felkent anyagoknak.

Doterra illóolaj AromaTouch masszázs Impulzív Magazin
– Ezek rád is pozitívan hatnak…
– Abszolút! Ahogy mindenkinek, úgy nekem is vannak feszültebb napjaim, de ezt igyekszem magamban tartani, hiszen a vendégeim kikapcsolódni, ellazulni, feltöltődni és szépülni jönnek hozzám, ez az idő csak róluk szól. Azonban érezhető változást tapasztalok ebben is amióta a DoTERRA-t használom. A kezeléstől én is rengeteg energiát kapok, egészen egyszerűen kivirulok és boldog vagyok, hogy segíthetek a vendégeimnek megtalálni a belső lelki békét.

A masszázs egy óráig tart, viszont utána egész nap érzed az olajokat, mikor éppen melyik erősödik fel. Az egész napom másképp folytatódott, kizökkentem a rutinból, az illatburok pedig egész nap emlékeztet arra, milyen kellemes masszázsban volt részem.

(X)

Fotó: Atti

Szerző