Tudtad, hogy a boldogság nemzetközi napjának ötlete Bhutánból származik? Ez a kis himalájai buddhista királyság vezette be a világon elsőként a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul az ország gazdagságáról, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. Az ENSZ 2012-ben nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Határozatában kiemelte, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja, így megünneplése fontos az életünkben. Első alkalommal 2013. március 20-án, azóta pedig minden évben világszerte megemlékezünk életünk e meghatározó élményéről.

Talán napjainkban érezzük a leginkább szükségét annak, hogy emlékeztessük magunkat mindarra, amit eddig elértünk az életünkben, amiért hálásak lehetünk, hiszen ezzel belső harmóniánkat és lelki békénket, azaz boldogságunkat növelhetjük. Ehhez a csodás érzéshez ugyan különböző utakon juthatunk el, de meglétét mindannyiunk esetében a szervezetünkben lejátszódó biokémiai folyamatoknak köszönhetjük.

Most bemutatom neked azokat a mesés molekulákat, amelyek fontos szerepet játszanak boldogságérzésed megteremtésében.

Az endorfinok az agyban termelődő apró fehérjemolekulák, feladatuk a kémiai információ szállítása. Megnövekedett mennyiségük hatására csökken félelem- és testi-lelki fájdalomérzeted, és eufórikus állapotba kerülhetsz. Ezt leginkább kemény fizikai igénybevételkor tapasztalhatod (például futáskor), de az evés is kiválthatja. E „boldogsághormonok” hatása akár 12 órán keresztül is tarthat. A „ragaszkodás szubsztanciáinak” is nevezzük őket, mert megnövekedett szintjük a kapcsolataidban érzett biztonság, stabilitás és nyugalom hírvivői.

A dopamin is ingerületátvivő fehérjemolekula, termelődési helye szintén az agyban van. Serkentőleg hat a szervezetedre, energikusabbá válsz tőle. Ezt a tuningoló hatást az érzelmeid megélésében, sportolás, sőt tanulás közben is érezheted. Egy-egy dopaminlöket nagyban hozzájárul a boldogságérzeted kialakulásához, de a motiváció megteremtésében is szerepet játszik: segít meggyőzni, hogy tegyél a céljaidért, a kívánt eredmény elérését követően pedig a jutalmazás érzésével tölt el.

A szerotonin is a szervezet hírvivő molekulái közé tartozik, hangulatszabályozó vegyület. Képes hatást gyakorolni a higgadtságodra, a lelki nyugalmadra, hogy a mindennapi kihívásoknak jobban megfelelj, általa derűssé válsz. A lelkiállapot és a szerotoninszint között állandó a kölcsönhatás, ez az „örömhormon” igazi mumusa a félelemnek, a szorongásnak és a depressziónak. Akkor is felszabadul, amikor fontosnak, büszkének érzed magad, vagy valakinek szüksége van rád. Ugyanilyen hatást vált ki, amikor megköszönnek neked valamit, vagy olyan eredményt érsz el, amelyért ténylegesen megdolgoztál. Hatására kiegyensúlyozott leszel, belső béke és elégedettség tölt el, innen ered hétköznapi elnevezése.

Az oxitocint a szex, a boldogság és a nyugalom hármasával jellemzik. Ez a „szeretethormon” a mások felé irányuló vonzódásod és kötődésed fontos eleme, valamint az elégedettség érzésének is kiváltója. Javítja az alvásod minőségét és a félelmeid leküzdésében is fontos szerephez jut. A legfantasztikusabb tulajdonsága talán mégis az, hogy a rohanó mindennapok során felhalmozódott stresszhormont segíti lebontani. Általa empatikusabb leszel és társas kapcsolataid is jobbá válnak. Szexuális együttlét során is nagy mennyiségben szabadul fel, hozzájárulva a gyönyör érzéséhez, az endorfinokkal együtt pedig kiváltja az együttlét utáni boldogságérzetet.

A fenil-etil-amin egy „szerelmi szubsztancia”, amelynek legismertebb hatása a felfokozott kedélyállapot, az eufória. Ennek a hangulatjavító vegyületnek a fokozott termelődése okozza a szerelemhez kapcsolódó lelkiállapotot kísérő jól ismert „tüneteket”: az elpirulást, a tenyérizzadást és a szapora szívverést.

A cikk folytatásában hamarosan megnézzük, hogy a mindennapok során, milyen tevékenységek és étkek segíthetnek abban, hogy természetes módon növeld szervezetedben a „boldogsághormonok” szintjét.

Addig is hallgasd meg a legújabb Jelenlét podcast adásunkat, amelynek témája ugyancsak a boldogság.



 

Szerző