Vannak élmények, melyek nélkül nem múlhat el a nyár: ilyen a szabadban olvasás is, hiszen mi lehet annál jobb, mint elterülni a napsütésben egy jó könyvet olvasva? Talán csak az, ha mindezt egy strandon tesszük, kezünkben egy pohár hideg itallal. Öt könyvet ajánlunk most ehhez, különböző hangulatokra.
Fényűző és szórakoztató: Kevin Kwan – Kőgazdag ázsiaiak
Ez a rendkívül szórakoztató kötet három szupergazdag szingapúri családról szól, és az őket körülvevő pletykákról és ármánykodásról. Rachel Csu felkészületlenül csöppen bele ebbe a világba, amikor kiderül, hogy barátja családja, az egyike Ázsia leggazdagabb famíliáinak. Ez a szatíra bepillantást ad az ázsiai elit gazdag és fényűző világába, mindemellett pedig egy magával ragadó, vicces regény a fiatalságról és a szerelemről – ráadásul készült belőle egy hasonlóan humoros és élvezetes film is.
Hedonista és melankolikus: Françoise Sagan – Jó reggelt, búbánat!
A regény hatalmas sikert aratott, amikor 1954-ben megjelent, szerzője ugyanis akkor még csak 18 éves volt, ám mégis olyan árnyalt karaktereket alkotott, hogy azt más írók is megirigyelnék. A történet egy dél-franciaországi nyarat örökít meg: főszereplőnk, Cécile, édesapjával és fiatal szeretőjével élvezi a nyarat és a napsütést, na és persze az első szerelmét. Amikor azonban apja úgy dönt, hogy újra megházasodik, a gondtalan nyári égboltra felhők gyűlnek, melyek egy tragédia előfutárai lesznek a francia Riviérán.
Kalandos és fiatalos: John Green – Catherine a köbön
John Green az ifjúsági regények egyik modern nagyja, regényei letehetetlenek. Ez a kevésbé ismert kötet tökéletes olvasmány a nyárra fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt. A történetben Colin, a különc-zseni főszereplő legjobb barátjával (kötelező John Green elem!) autóba ül az érettségi utáni nyáron, és road tripre indul, hogy túltegye magát egy szakításon. Van itt minden: képlet, amely megjósolja a kapcsolatok kimenetelét (azok a fájó tiniszakítások!), egy halott osztrák-magyar trónörökös és persze egy fiatal szerelem.
Sötét és izgalmas: Kondor Vilmos – Budapest noir
Ha más jellegű izgalmakra vágyunk a nyári hőségben, akkor irány 1936 és Budapest sötét oldala. Ebben a regényben Gordon Zsigmond bűnügyi újságírót követjük, ahogy próbál megoldani egy gyilkosságot, mely gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint azt elsőre gondolnánk. Miközben az igazságot kutatja, eljut Budapest legfényűzőbb és a legszegényebb rétegeihez. Nagyszerűen ragadja meg egy letűnt kor cigarettafüstbe burkolózó hangulatát.
Aktuális és fontos: David Attenborough – Egy élet a bolygónkon
Ha a forró, balzsamos nyári napokon sem szeretnénk megfeledkezni korunk legnagyobb és legsürgetőbb problémájáról, akkor ez a könyv a tökéletes választás. A könyv részben önéletrajz, részben jóslat, hogy mi vár ránk a jövőben, ha nem tesszük meg sürgősen a szükséges lépéseket az ember okozta klímaváltozás kordában tartására. Ugyanakkor egy látomás is, hogy milyen lehet a jövő, ha végre cselekszünk. Ahogy a hőmérő higanyszála újra és újra a negyven fok közelébe kúszik, áprilisi könyvklub olvasmányunk aktuálisabb, mint valaha.
Fotó: Emma
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?