Áprilisban, a Föld Napjának havában, igyekeztünk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a környezettudatosságra. Készült podcast és sok-sok cikk is a témában. A könyvklubban is egy ehhez a témához illő könyvet, David Attenborough Egy élet a bolygónkon című könyvét olvastuk, ami egy rendkívüli erejű kötetnek bizonyult.

David Attenborough egy angol természettudós és dokumentumfilmkészítő, a természetfilmek élő legendája, aki évtizedek óta mutatja be nekünk a minket körülvevő élővilágot. 94 évesen döntött úgy, hogy megírja tanúvallomását arról, amit mi, emberek tettünk a bolygóval abban a kilenc évtizedben, aminek ő tanúja volt. A könyv ijesztő és tanulságos, egy kijózanító pofon, és egyben egy kétségbeesett kiáltvány, mely rádöbbent minket, hogy ma még nincs késő cselekedni, de holnap már az lesz.

könyv Egy élet a bolygónkon
Miről is szól a könyv?
A könyv három részre tagolódik: az első rész félig önéletrajz, félig tanúvallomás. Ebben a részben Attenborough életét követjük végig, ezzel együtt pedig a természetes környezet változását is, amit mi, emberek okoztunk. Minden fejezet, évtized elején olvashatunk három adatot: Föld népessége, a légkör szén-dioxid tartalma és az érintetlen területek arányával indítunk mindig, és ahogy telnek az évek, ez a három adat sokkolóan alakul. Ebben az első szakaszban betekintést nyerünk Attenborough természetfilmes munkásságába, és abba is, amit látott eközben: hogyan csökkent a vadon és a biodiverzitás, hogyan tűntek el a szebbnél szebb helyek, amiket korábban ők vettek először kamerákra – mindez miattunk, emberek miatt. Összefüggésekre rávilágítva, hétköznapi módon ismerteti velünk az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatásait. A végeredmény megdöbbentő.

könyv egy élet a bolygónkon
Ám a könyv második része ennél is letaglózóbb: egy látomást tár elénk az író, hogy mi vár ránk, emberekre a bolygón, ha minden marad úgy, ahogy most is, ha nem változtatunk sürgősen. Rémisztő a jövő: erdőelhalás, sivatagosodás, árvizek, vírusok, gyorsuló felmelegedés, a jégsapkák teljes elolvadása, az északi területek sártengerré változása, elsavasodó óceánok, élelmiszertermelési válság és globális humanitárius válság. Minden mindennel összefügg, és azok a döntések, amiket ma hozunk, indítják el azokat a folyamatokat, amiknek a következményeit 10, 20, 30 év múlva a saját bőrünkön fogjuk megérezni. És ahogy arra a kötet is rávilágít: az élet nélkülünk, emberek nélkül is menni fog tovább a Földön, ahogy más fajok kihalása után is ment. Elég idő elteltével, ha békén hagyjuk, akkor a Föld ugyanis meggyógyítja magát. Újra életet teremt. Mi azonban a múlté leszünk, és ezért csak és kizárólag magunkat okolhatjuk.

Ezután a lehangoló jövőkép után jön a könyv harmadik része: egy látomás, hogy másmilyen is lehet a jövő. Talán most, a mi életünkben nincs utoljára késő ahhoz, hogy megtegyük, amit meg kell tennünk, ha mi is itt akarunk élni és együtt virágozni a bolygóval. A jó hír, hogy vannak jó kezdeményezések, ügyes technológiai megoldások, új és régóta ismert módszerek, melyek segítségével egy fenntartható életet teremthetünk. Ehhez azonban saját szemléletünket is változtatnunk kell. Nem pazarolhatunk, nem fogyaszthatunk mértéktelenül tovább, nem lehetünk önzők és rá kell jönnünk, hogy nem az állandó növekedés a jólét kulcsa. Egy egyenlőbb, igazságosabb világra kell törekednünk, embertársainkkal és a természettel szemben is. Ez az út nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Rá kell jönnünk, hogy mindannyian a részesei vagyunk azoknak a folyamatoknak, amik a gondot okozzák – épp ezért számít, hogy mit teszünk. Bármilyen aprónak is érezzük saját erőfeszítéseinket, sok kicsi is sokra megy – pont, ahogy a természetben is.

könyv könyvajánló Impulzív Magazin
A film
A kötettel egyidőben készült egy dokumentumfilm is, ami nagyjából a könyv rövidített, összesűrített változata, lélegzetelállító felvételekkel kiegészítve. Érdemes lehet megnézni kicsiknek és nagyoknak egyaránt, sőt, nagyszerű iskolai oktatóeszköz is lehet belőle. A hatása csaknem ugyanolyan erős, mint a könyvé: aki megnézi, biztosan megdöbbenve áll majd fel a kanapéról.

Amit magunkkal viszünk
Olyan könyv ez, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen közös ügyünkről szól, olyasvalamiről, ami minden egyes embert érint a Földön. Megdöbbentő, sokkoló – pedig semmi mást nem tesz, mint szembesít a valósággal. Mindamellett azonban reményt is ad, megmutatja, hogy nincs minden veszve, és lehet még szép a jövő. Mindez csupán azon múlik, hogyan döntünk mi, emberek.
Egy biztos: „A természet – velünk vagy nélkülünk – megújult erővel él tovább.”

A könyv élő kibeszélőjét megtalálod Facebook oldalunkon.

Szerző