Végre tavaszodik, de addig is, amíg türelmetlenül várjuk, hogy igazán felébredjen a természet, és a komor szürkeséget felváltsa az üde zöld és a virágillat, könyvajánlónk színes történetei segítenek úgy éreznünk, mintha már tényleg itt lenne a kikelet.
Taylor Jenkins Reid: Carrie Soto visszatér
Carrie Soto a valaha élt legeredményesebb teniszjátékos, aki keményen megküzdött mindazért, amit elért – és mint sok sikeres nőt, őt is sokan elítélték emiatt. Hat évvel a visszavonulása után egy új tehetség átveszi tőle a rekordot, úgyhogy immár 37 évesen úgy dönt, visszatér, hogy visszaszerezze azt. Múlt és jelen összefonódásából tárul elénk ennek a hihetetlenül erős, makacs nőnek a története. Ráadásul a regény végére garantáltan megjön az olvasó kedve egy napsütötte teniszmeccshez.
Ali Hazelwood: Sakk-matt
A sporttematikánál maradva, ez történet a sakkversenyek világában játszódik. Ifjúsági regény, de felnőtteknek is tökéletes olvasmány, melynek hatására lehet, hogy előkerülnek a polcokon porosodó sakktáblák. Főszereplőnk, Mallory, tehetséges sakkjátékos – volt, ugyanis évekkel ezelőtt maga mögött hagyta a sportot. Egy jótékonysági játszma során azonban elveri a jelenlegi világbajnokot (aki, természetesen idegesítően jóképű), és váratlanul visszacsöppen a sakk világába. Rivalizálás, fiatal szerelem, háttérben meghúzódó családi tragédiák – mindez letehetetlen köntösben.
Ann Patchett: Tom Lake
2020 tavasza – odakint a világban tombol a pandémia, Lara három lánya pedig visszatér a Michigan északi részén található családi gyümölcsösbe, hogy besegítsenek a cseresznyeszüretbe. Munka közben a lányok arra kérik anyjukat, hogy meséljen arról a felejthetetlen nyárról, amikor a híres Peter Duke-kal együtt lépett színpadra a Tom Lake nevű társulat tagjaként. Ez a történet a szeretetről, a szerelem különböző formáiról és a szülők gyermekeik előtti életéről szól. Egy keserédes, reményteli történet, amit a hulló cseresznyevirág-szirmok és a végtelen nyári napok illata ölel körül.
Alison Espach: Induljon a nászmenet
Rhode Island egy mesebeli városkájában áll a grandiózus Cornwall Inn hotel, ahova Phoebe már régóta vágyott, és most itt van egy gyönyörű, zöld ruhában, poggyász nélkül, egyetlen céltól vezérelve: hogy pontot tegyen megfeneklett élete végére. Azzal azonban nem számol, hogy a hotelben épp egy esküvő zajlik, a menyasszony pedig – aki mindent a legapróbb részletig megtervezett – nem hagyja, hogy Phoebe tönkre tegye tervével az ünnepet. Így kezdődik a két nő váratlan barátsága, valamint főhősünk önmagára találása. Ez egy hihetetlenül életigenlő regény, melyben jelen van a humor, a romantika és mindannak sava-borsa, ami emberré tesz minket.
A regény magyar nyelvű megjelenésének várható időpontja: 2025. március 20.
Rainbow Rowell: Lassúzás
Amikor Shiloh és Cary középiskolások voltak, mindenki azt gondolta róluk, hogy egymás mellett fognak kikötni – csak egyedül ők nem látták a nyilvánvalót. Az iskolai évek alatt minden nap találkoztak, és elválaszthatatlan barátok voltak, mostanra azonban úgy telt el 14 év, hogy egy szót sem beszéltek egymással. Shiloh élete egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt elképzelte: megházasodott, született két gyereke, majd elvált, és ugyanabban a házban él, ahol felnőtt. Amikor egy közös iskolai barát meghívja az esküvőjére, csak arra tud gondolni, hogy vajon Cary is ott lesz-e… Ezzel veszi kezdetét a történet, amely egyszerre játszódik a múltban, a jelenben, és telis-tele van elszalasztott lehetőségekkel. A kérdés csak az, hogy van-e még esély helyrehozni mindazt, ami félresiklott.
A regény magyar nyelvű megjelenésének várható időpontja: 2025. június 10.
Fotó: Panna
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?