Azt szeretem az ételekben, hogy általuk elrepülhetünk új, ismeretlen tájakra, új kultúrákat ismerhetünk meg, még úgy is, ha erre egyébként nincs lehetőségünk. Igyekszem ezzel a lehetőséggel minél gyakrabban élni és elkészíteni más konyhák ízeit is. A ramen pedig szerelem volt első látásra – pontosabban ízlelésre.

ramen recept Impulzív Magazin
A globalizáció sok hibája mellett ez az egyik szépsége: most már otthon is elkészíthetünk olyan ételeket, amiket korábban csak akkor volt szerencsénk megkóstolni, ha tudtunk utazni, vagy legalább olyan helyen járni, ahol igazán jó, autentikus éttermekre bukkanhatunk. Most már viszonylag könnyen beszerezhetőek itthon is olyan hozzávalók, melyek neve egy-két évtizede még ismeretlenül csengett sokak fülében.

Mindent, ami ehhez a ramen leveshez szükséges, megtalálhatunk a nagyobb üzletek polcain, de akár helyettesíthetjük is őket könnyebben elérhető hozzávalókkal. Maga a ramen rendkívül laktató ázsiai étel, igazi ízbomba, ami felmelegíti az embert. Sok fajtája létezik, én, ha tehetném, mindet végig kóstolnám. Mivel viszonylag egyszerű elkészíteni, és ráadásul rendkívül finom is, nehéz nem beleszeretni.

ramen recept Impulzív Magazin

Hozzávalók:

  • 3 gerezd fokhagyma, aprítva vagy reszelve
  • kb. 1 ½  tk friss gyömbér, aprítva vagy reszelve
  • 3 ek szezámolaj
  • 40-50 g shiitake gomba, felszeletelve
  • 30-50 dkg csirkemellfilé, felkockázva
  • 1 ½ liter víz
  • 6 evőkanál szójaszósz
  • 1 ½ teáskanál cukor
  • 30 dkg soba tészta
  • 4 db tojás
  • pár szál újhagyma, felkarikázva

ramen recept Impulzív Magazin

Elkészítés:

  1. Öntsd a szezámolajat egy lábasba és alacsony hőfokon kezd el melegíteni.
  2. Add hozzá a fokhagymát és a gyömbért és folyamatos keverés mellett párold kb. 5 percet.
  3. Közben oldd fel a két leveskockát 1.5 liter forró vízben, majd ezt öntsd a lábasba.
  4. Add hozzá a csirkét és a gombát, majd forrald fel és főzd, amíg a hús meg nem puhul.
  5. Közben forralj vizet a résztának: főzd 2 percet, majd szűrd le és tedd félre.
  6. Közben főzd meg a tojást is: forralj vizet, tedd bele a tojást és hagyd a forrásban lévő vízben 7 percig. Utána vedd ki, hűtsd le, pucold meg és tedd félre.
  7. Add hozzá a leveshez a szójaszószt és a cukrot is, alaposan keverd el.
  8. Egy tálba tegyél a tésztából, merj rá a levesből, tegyél rá egy félbevágott tojást, majd szórd meg a felkarikázott újhagymával.

ramen recept Impulzív Magazin
Tippek:

  • Használhatsz szárított shiitake gombát is, ebben az esetben előtte egy órára áztasd be langyos vízben, és utána használd ezt a vizet is a főzéshez.
  • Ha minden kötél szakad, a nehezebben beszerezhető összetevők helyettesíthetők: szezámolaj helyett más növényi olaj, shiitake helyett sima csiperke, soba tészta helyett spagetti tészta.
  • Ez a mennyiség kb. négy személynek elegendő.

A legjobb frissen, még gőzölögve bekanalazni a ramen levest, kiélvezve finom, szívmelengető ízeit. Az első találkozás után szinte garantált, hogy visszatérő vendég lesz a konyhában – nem lehet nem szeretni.

Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!

 

Szerző