Vannak dolgok, amik nélkül nincs karácsony, és sokak számára ilyen a mézeskalács is. Tartozom egy vallomással: én évekig nem szerettem különösebben ezt a tradicionális ünnepi édességet. Pedig magát a mézeskalács ízt imádtam, a konyhát belengő illatáért odavoltam, de egy nagy bajom volt, méghozzá az állaga. Az, hogy puha. Mindez megváltozott, amikor találkoztam a ropogós verzióval.

mézeskalács Impulzív Magazin

Ezt az örömteli változást nem másnak, mint Jamie Olivernek köszönhetem, ugyanis az ő receptje térített meg pár évvel ezelőtt. Azóta nálam is fennáll a mézeskalács túladagolás veszélye az ünnepek alatt, és most már mondhatni hagyomány, hogy anyukám klasszikus puha verziója mellé készül egy adag ropogós mézeskalács is.

Ha nagyon szeretnénk, persze hívhatnánk akár gyömbéres keksznek is a roppanós verziót. Csupán pár összetevő kell hozzá, és viszonylag könnyű is elkészíteni, még ha kicsit talán körülményesebb is a nyújtása és szaggatása, mint egy hagyományos varziónak. Mondják azonban, hogy a jó dolgokért meg kell dolgozni, szóval ideje feltűrni a ruhaujjakat.

A tökéletes ropogós mézeskalácsnak van egy titkos hozzávalója: az aranyszirup vagy melasz. Persze lehet helyettesíteni mézzel, juharsziruppal, agave sziruppal, szóval igazából nem annyira kritikus összetevő ez, de az érzés kedvéért én szeretek úgy tenni, mintha az lenne – ez az aranyló ragacsosság nálam már az ünnep része.



Hozzávalók:

  • 300 g liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér
  • ½ teáskanál őrölt fahéj
  • ½ teáskanál őrölt szerecsendió
  • 125 g vaj
  • 100 g cukor (lehetőleg barna)
  • 3 evőkanál melasz

mézeskalács Impulzív Magazin

Elkészítés:

  1. Keverd össze a lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket.
  2. Egy lábasban olvaszd fel a vajat, a melaszt, és cukrot alacsony hőmérsékleten, és kevergesd, amíg a cukor fel nem oldódik.
  3. Dolgozd össze a száraz összetevőkkel, amíg össze nem áll a tészta. Ezután felezd el, hogy könnyebb legyen dolgozni vele.
  4. Nyújtsd ki egy sütőpapíron a tésztát, kb 5mm vastagságúra.
  5. Még a papíron szaggasd ki a mézeskalácsformákat.
  6. A megmaradt tésztát szedd össze, a sütőpapírt pedig óvatosan csúsztasd át egy tepsibe – az mehet az előmelegített sütőbe – és kb. 10 perc alatt készre sülnek a kekszek.
  7. Ismételd meg az előző lépést, amíg el nem fogy a tészta.
  8. Hagyd kihűlni a kekszeket, majd tedd jól záródó edénybe.


Tippek:

  • Mivel ez végső soron egy keksz, így a tésztája is olyan – vajas és könnyen reped, ezért is jó, ha sütőpapíron nyújtod. Ha nagyon-nagyon nem megy, használj egy kis lisztet.
  • Nem kell túl nagy helyet hagyni a sütemények között, mert nem fognak nagyra nőni.
  • A tésztát lehet, hogy menet közben majd kicsit újra kell melegíteni, hogy könnyebb legyen dolgozni vele.

A kész mézeskalácsokat akár díszítheted is, de igazából anélkül is tökéletesek, viszont kávéval  ajánlott őket fogyasztani. A ropogós mézeskalács nem való mindenkinek, de aki nyitott egy kis állagváltozásra, az biztosan nem fog csalódni benne.

Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!

 

Szerző