Elérkezett a várva várt ősz, és vele együtt a hulló falevelek, a ködös reggelek és a puha pulcsik időszaka – na, meg persze a tökszezon, ami miatt különösen szeretjük ezt az évszakot. Hőn szeretett sütőtökös piténk mellé most egy tökös ital receptjét hoztuk el az őszi hétköznapok megfűszerezésére.


Kezdjük azzal, hogy mi is az a pumpkin spice latte. Ez egy édes-szirupos szezonális kávéital, amit az egyik nemzetközi kávézólánc lelkes vásárlói, gyakorlatilag az ősz megérkezésének szimbólumává koronáztak. Én eddig csak egyetlen egyszer kóstoltam az „eredetit”, és bevallom, nem hagyott mély nyomot bennem, épp csak arra emlékszem, hogy émelyítően édes volt – és aki követi az Impulzív Falatokat, az már tudja, hogy mifelénk jobban szeretjük, ha az édes mellett a többi íz is tud érvényesülni. Így született meg ez a recept is, ami megbolondítja az otthoni kávénkat – egy tökös-fűszeres kis főzet, amivel feldobhatjuk az őszi napokat.

pumpkin spice latte recept otthon Impulzív Magazin
Amire mindenképp szükségünk lesz, az a tökpüré, hiszen ez adja a recept alapját. Ehhez süssünk meg előzőleg egy tököt, és annak a húsát használjuk, vagy próbáljunk meg kész tökpürét beszerezni. Erre nagyobb bevásárlóközpontokban, esetleg nemzetközi boltok polcain, vagy a bébiételek között bukkanhatunk rá. Lássuk, még mi más kerül bele.

Hozzávalók:

  • 5 evőkanál sütőtökpüré
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • egy nagy csipet őrölt szerecsendió
  • 1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
  • 3 teáskanál juharszirup
  • 200 ml tej
  • kávé, ízlés szerint

Elkészítés:

  1. Keverjük össze a tejet és a tökpürét egy kis lábasban, majd közepes lángon főzzük kb. egy percig.
  2. Vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a fűszereket, a juharszirupot és a vaníliát.
  3. Ezután egy kézi mixerrel vagy turmixgéppel, esetleg tejhabosítóval essünk neki, amíg habos nem lesz.
  4. Főzzük meg a kávét, és ízlés szerint öntsünk hozzá a tökös keverékből.

pumpkin spice latte recept otthon Impulzív Magazin

Tippek:
  • Bármilyen tejjel elkészíthetjük.

  • Juharszirup helyett másmilyen édesítőszert is használhatunk.

  • Nyugodtan kóstoljuk meg menet közben, és adjunk hozzá többet az egyes hozzávalókból, ha szükségét érezzük.

  • Kísérletezgessünk bátran a kávé és a tökös-fűszeres tej arányaival is.


Hintsük meg egy kis fahéjjal a bögrében illatozó tökös-fűszeres kávénkat, gyújtsunk gyertyát, és kuckózzunk be egy jó könyvvel a kanapén – számomra ezek egy tökéletes őszi nap hozzávalói.

Fotó: Emma

Szerző