Címke

kommunikáció

A kommunikáció a kapcsolódás alapja. Segít jobban érteni és megérteni másokat, valamint kimondani azt, ami benned van.

Belső iránytű, Érzelmi egyensúly

A most ereje – kalandozás az egyetlen realitásban, Popper Péter gondolatai mentén

Ahogy a címben a jelen megfogalmazását, úgy a Jelenlét-adásunk főbb gondolatait is Popper Péter pszichológustól kölcsönöztük, akinek kötetei, tanulmányai, előadásai még mai is ezrekre vannak óriási hatással. Életről, kapcsolatokról, kötődésekről, önismeretről és csendről beszélgettünk. „Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel,…

Anyaság, Belső iránytű

Riasztó, hogy egyre több az önsértő, szorongó gyermek – beszélgetés dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológussal

Önsértés, szorongás, depresszió, figyelemzavar… Még hosszan sorolhatnánk azon kifejezéseket, amelyeket egyre gyakrabban hozhatunk összefüggésbe a mai gyerekekkel – sajnos. A fiatalok általános mentális egészsége finoman fogalmazva is megtépázott, de hogy milyen okok állnak e mögött, milyen intő jeleket kell időben…

Belső iránytű, Kapcsolati dinamika

„A kutyám ösztönből tudja, mikor van rá szükségem” – beszélgetés Czíner Dóra kutyakiképzővel

Dóri kutyái körülrajonganak – konkrétan kapkodom a fejem, mert nincs annyi kezem, hogy mindhárom szőrmókot egyszerre simogassam. Mivel éppen a tízóraijukat zavartam meg, miután üdvözölnek, türelmetlenül várják, hogy a tálkájukba valami finomság kerüljön. Aki gyorsabban végez, máris a másik harapnivalójára…

Bezár
Bezárás