Ahogy a címben a jelen megfogalmazását, úgy a Jelenlét-adásunk főbb gondolatait is Popper Péter pszichológustól kölcsönöztük, akinek kötetei, tanulmányai, előadásai még mai is ezrekre vannak óriási hatással. Életről, kapcsolatokról, kötődésekről, önismeretről és csendről beszélgettünk.

„Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben.” – olvashatjuk Popperről. Kiadványai a mai napig keresettek, napjaink legkedveltebb és legismertebb pszichológusai idézik őt, gondolatait ezrek osztják, kommentálják, azaz érzik teljesen magukénak a közösségi médiában.

Nem csoda hát, hogy főszerkesztőnk, Panna is összegyűjtött egy csokorra valót a kedvenc Popper-gondolatai közül, amelyek „kibeszélésére” és továbbgondolására invitálta a Jelenlét e heti szerkesztőpárosát, Szeitz Lilit és jómagamat.

Adásunk olyan fogalmak köré szerveződik, mint a „jó élet titka”, annak a dilemmája, hogy mit mondjunk ki, és mit érdemes néha „elhallgatni”. De szó esik a lelki egészségről, a jelen megélésének és az emberi kapcsolatoknak az összefonódásáról, illetve új megvilágításba kerül az idő múlásnak és a csendnek az egymásra hatása.

Mindezek persze a neves pszichológus által megfogalmazottak értelmezései Panna, Lili és jómagam által, és most ezek megvitatására és kibontására hívunk aktuális epizódunkban. Tarts velünk és Popper Péter gondolataival – légy jelen, csatlakozz hozzánk, vagy vitázz velünk, de mindenekelőtt érezd jól magad abban a néhány percben, amit „az egyetlen realitásban” magadra szánsz, hármas fogatunk társaságában!

Szerző