Amikor életmódváltásról beszélünk, legtöbbünknek a káros szenvedélyek elhagyása, a fogyókúra, az egészséges táplálkozás, a mozgás jut az eszünkbe. A harmonikus működéshez azonban hozzátartozik a lélek karbantartása is. Mi van akkor, ha a lelkünknek van szüksége megújulásra? Vannak az életünkben olyan helyzetek, amelyek boldogtalanná, egyensúlyvesztetté tesznek és lehúznak bennünket ahelyett, hogy felemelnének. Mivel a test és a lélek szoros kapcsolatban állnak, egyértelmű, hogy ki is hatnak egymás működésére. Egy rosszul működő területe az életünknek bizony megbetegítheti a testünket is. Fontos lenne, hogy megelőzzük ennek kialakulását. Az is életmódváltás, ha felismerve ezeket kilépünk a komfortzónánkból, és változtatunk. Erre nincs egy gyors és azonnal ható recept. Először is fel kell hagynunk bizonyos szokásainkkal, és a helyükbe újakat kell beiktatni. A szokás egy olyan viselkedés, ami beépülve a mindennapokba természetessé, automatikussá válik. Csakis életmódváltással sikerülhet elkerülni, hogy a helytelen reakcióink miatt testi tünetek alakuljanak ki. Ilyen ártó szokások, működések például az agyalás, a rágódás, a negatív beállítottság és még sorolhatnám. Tanuljuk meg másként kezelni a stresszt, hatékonyan megoldani a konfliktusokat. Ezek ugyanis elkerülhetetlenek és kiküszöbölhetetlenek a mindennapjainkban. Kiiktatni nem tudjuk egyiket sem, de másként reagálni rájuk igen. Ha állandóan rosszkedvűek, zsörtölődőek vagyunk, figyeljük meg magunkat. Már reggel, felkelés után úgy kezdjük a napot, hogy előrevetítjük a rosszat? Azon kapjuk magunkat, hogy ébredés után azonnal elkezdünk agyalni? Szinte programozzuk magunkat arra, hogy ez is egy rossz nap lesz?  Az ilyen működés hamar a szokásunkká válhat. Ha sikerült tudatosítani ezt a problémát, onnan már csak egy lépés a hozzáállásunk átalakítása. Iktassunk be először apró változtatásokat: például szánjunk időt arra, hogy ne kapkodással induljon a napunk. Hallgathatunk felkelés után nyugtató zenét, olvashatunk valami pozitívat. Mondjunk valami kedveset minden reggel a családtagjainknak, az eladónak, vagy a szomszéd néninek. Semmibe nem kerül, mégis segít tudatosan irányítani a figyelmünket a jobb hangulat felé. Apró lépésekkel kezdve így egyre több változtatást sikerülhet eszközölni az életünkben.
Az életmódunk megváltoztatását általában akkor vesszük komolyan, amikor bekopog egy krízis, egy betegség. Gyakran eddig a pontig cipeljük az elégedetlenséget. Addig azzal a hittel áltatjuk magunkat, hogy sérthetetlenek vagyunk, hogy a rossz dolgok, a tragédiák mindig csak másokkal történnek meg. A változás lehetetlen addig, amíg másokat, a körülményeinket okoljuk a kudarcainkért. Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni magunkért. Így tudjuk a kezünkbe venni a sorsunkat ahelyett, hogy elszenvednénk azt.
Miért olyan nehéz váltani? Miért adjuk fel olyan gyorsan, még mielőtt belekezdtünk volna? Változtatni a szokásainkon annyit jelent, mint abbahagyni valami negatívat és elkezdeni valami pozitívat. Ez egy rögös út, hiszen el kell engednünk a régi megszokott működésünket. Ez már önmagában nehéz. Bevezetni valami újat annyit jelent, mint alkalmazkodni egy ismeretlen helyzethez. Ez pedig ijesztő.
Hányszor, de hányszor vágtam bele magam is! Volt, amikor sikerült, a legtöbbször nem. Azok az apró célok, melyeket meg tudtam valósítani, viszont hatalmas pozitív hatással vannak az életminőségemre. Sikerült például becsempésznem a mindennapokba a napi fél óra „bármit”, az „énidőt”. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor azt csinálok, amihez éppen kedvem van. Olvasok, tévézem, online rendeléseket bonyolítok, vagy csak fekszem és bámulok ki a fejemből. Egy délszláv kifejezés szerint „kiengedem az agyamat a legelőre”. Ebben a fél órában csak én vagyok. Jár nekem. Mindenki keresse meg ezt az önmagára fordítható időt, és lopja el magának!
Nem vagyunk egyformák. Mindenkit más és más motivál, bátorít, vagy éppen lomboz le. Ismerek olyan embereket, akik tíz év után egyik napról a másikra szabadultak meg több évig űzött rossz szokásaiktól. Elég egy döntés, és a hihetetlen akaraterejükkel mindent megoldanak. Ismerve az erősségeimet és a gyengeségeimet, tudom, hogy én nem rendelkezem ilyen acélos kitartással. Éppen ezért nem is ostorozom magamat olyan célkitűzésekkel és elvárásokkal, amelyek nem férnek meg a személyiségvonásaimmal. Ehhez reális önismeret kell, az a napi fél óra önmagunkra fordított idő. Ha megfigyelem magamat különböző helyzetekben, felismerhetem a működésemet. Ha ismerem a működésemet, akkor tisztába kerülök azzal, hogy mi a fontos számomra, mik az igényeim, mi okoz örömöt. Ha figyelek a testem jelzéseire, akkor rájöhetek arra, hogy hol vannak az elakadásaim. Ha sokat fáj a hátam, elgondolkodom a terheken, amelyeket feleslegesen cipelek. Amikor a lábam fáj, megvizsgálom a gyökereimet. Azt a talapzatot, amelyen állok, amelyből a belső erőmet gyűjtöm. Fejfájás esetén a kínzó gondolataimat veszem elő. Amin tudok változtatni, abba belevágok, amin nem, azzal szembenézek, elsiratom, majd elengedem. A halogatás nálam nem vált be. Ezért sem szeretem az újévi fogadalmakat. Miért nem vághatok bele spontán valamibe mondjuk november 3-án, vagy augusztus 11-én? Miért kell kijelölni egy majd valamikor eljövő dátumot? Miért nem kezdhetek bele azonnal? Erre minden nap minden perce megfelelő, nemcsak január elseje.