Kedves Olvasó!

Az, hogy ilyen formában mesélhetem el az új életemet, terápia számomra a túléléshez és a létezés úgy istenigazából való megértéséhez. Nem vagyok író, habár szeretek a szavakkal játszani. Pár héttel ezelőtt a Duna-parton találkoztam egy tündéri csajszival, aki a beszélgetésünk közben egyszer csak azt mondta, hogy inspiráló vagyok. Majd kiderül.

A nevem Cecília. (Ez persze álnév.) A Szinglinapló írója vagyok. Ötvenöt éves, vörös, göndör, lobogó loboncú, zöld szemű, kissé teltkarcsú amazon. A fenékméretemről annyit, hogy egy kajakba még éppen nem szorulok bele. (Kipróbáltam.)

szinglinapló párkapcsolat párkeresés Impulzív Magazin

Új életem három évvel ezelőtt Magyarország egyik poros kisvárosában egy hűvös októberi kedden, reggel fél hétkor kezdődött, amikor közöltem a férjemmel, hogy elhagyom. Addigi életemet huszonhat éven át polgári jólétben éltem, sokáig szenvedélyes, majd a klimax terheit egyre nehezebben viselő és rideggé váló férjjel, három fiút nevelve. Ám, amikor az ember már úgy érzi, hogy belepusztul, ha nem változtat az életén, akkor lép. Én legalábbis ezt tettem.

A legkisebb, gimnazista gyerkőcömmel átköltöztem a lakásomba (igen, megvolt az a luxusom, hogy volt hova mennem), mert a két nagyobbik már Budapest szmogját szagolgatta. Szépen berendezkedtünk, aztán csak ültem a kanapén, és bömböltem. A sírás egész repertoárját bemutatva azon gondolkodtam, mit kezdjek a hirtelen rám tört óriási szabadsággal. Adott volt ugyanis egy háromgyermekes anya, ez idáig nulla – ismétlem nulla(!) – szabadidővel, most pedig ki kell találnia, mit kezdjen magával és az életével. Ne szépítsük, beborultam. Arra gondoltam, ha már szenvedek, csináljam rendesen! Így is történt. Bőgtem én mindenhol: piacon, utcán, munkahelyen, telefonálás közben, a gyerekemmel és nélküle. Úgy éreztem magam, mint akit kihajítottak a sötét világűrbe, a semmi közepébe, minimális oxigénkészlettel.

Aztán fogtam magam, és elkezdtem döntéseket hozni. Ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy a folyamatos sírástól igencsak ronda lett az ábrázatom, s mivel nőből vagyok, valljuk be, megijedtem a saját tükörképemtől. A könnyeim viszont kitisztították a fejemet, ezért képessé váltam egy kis józan számvetésre, majd egész egyszerűen eldöntöttem: nem vagyok hajlandó boldogtalannak lenni! Ez egy szuper elgondolás volt, így aztán rögtön meg is ijedtem tőle: Basszus, ez eszméletlen jól hangzik, de hogyan kell megvalósítani?! Nos, elárulom, az élet majd megoldja.

Megint a kanapémon ültem, előttem a Nők Lapja, mégpedig egy olyan oldalon kinyitva, amely éppen arról szólt, hogyan randevúznak az ötven pluszosok. A riportalany egy fantasztikusan helyes korombeli férfi volt, akire ránéztem, és egyből arra gondoltam, de megismerném… A hímnemű sorstárs elmondta, hogy évek óta rabja a társkeresésnek, ami persze nem hozott eredményt számára, ezért úgy döntött, inkább túracsoportokat indít. Nekem sem kellett több, felütöttem a Face-t, és azonnal regisztráltam a fenti csodálatos férfiú egyik csoportjába. Gondoltam, megkaparintom majd magamnak, miközben a hegyen felfelé haladva megbotlok, és ő a karjaiban megtartva fog megmenteni.

A jövőre nézve mondom, hogy a fenti úrral még a mai napig nem találkoztam személyesen, azonban a Facebook megjegyzett magának, így azonnal túracsoportok és szingliprogramok tömkelegével árasztott el. De erről majd később.

Mindeközben arra is ráeszméltem, hogy én elsősorban nőként szeretnék majd párt találni magamnak, de vajon a férfiak mit gondolnak rólam? Bejövök egyáltalán valakinek? Kellek majd? És ha igen kinek és hogyan? Ez az érzés is teljesen új volt számomra: megméretni magam a halpiacon. De erről majd legközelebb mesélek.




Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szerző

  • Cecília

    A nevem Cecília. (Ez persze álnév.) Ötvenöt éves, öntudatára ébredő nő vagyok, és már három éve szingli. Mivel önszántamból kergettem magam ebbe az állapotba, így magamnak is kell kitalálnom, hogyan éljek boldogságra törekvő életet a jelenben, lehetőleg párkapcsolatban. A túlélésről, a párkeresésről, az örömökről – beleértve a szexet is(!) –, és az ezekhez kapcsolódó gyötrelmeim leküzdéséről szeretnék mesélni Neked. Remélem, hogy a történeteim elgondolkodtatnak, erőt adnak, és nem utolsó sorban szórakoztatnak majd.