A trendi és felkapott szavak rossz érzést váltanak ki belőlem. Miért urizálunk? A szituációk leírása tűpontos, mindenki önazonos, fókuszban(!) az edukáció, és minden IS… úgymond. Aztán nyáron jön az elvonulás… Jógával, meditációval, fitnesszel, kozmetikai kezelésekkel a Balatontól, a Maldív-szigetekig.  Én nem szeretnék elvonulni. Mi az egyáltalán? Miért negatív a kicsengése? Áginak, az Impulzív-elvonulás egyik résztvevőjének írása.

Itt a hirdetés… még egy elvonulás… szeretnék nyitottabb lenni. A program egyébként érdekes, nincs is messze, és egy korábbi szabadabb, fiatalabb önmagam nem is elemezte volna ennyit az egészet. És ott vannak azok a gyönyörű fotók! Hívogat a víz, a napfény, a napozószékek. Jót tenne kimozdulni a hétköznapokból, és ücsörögni azokban a székekben…

…hazafelé tartok az elvonulásról, bő két óra magány vár rám a forgalomban. Potyog a könnyem, csordultig telt a szívem. Megengedtem magamnak. Időt szakítottam magamra, pedig a legrosszabbkor volt. Mindjárt államvizsga. Mélyre néztem. Nem hazudtam. Sem a többieknek, sem magamnak.

Nehéz volt, most mégis könnyű vagyok.
Hálás vagyok és szerencsés.

Testvér vagyok, nővér. Mint a lányok, akikkel egy asztalnál ültem, és boldog irigy szívvel néztem, ahogy módjuk nyílt minőségi időt tölteni egymás társaságában. Hazaviszem magammal, hogy erre igenis van lehetőség, és nekem is meg kell találnom az utat a megoldáshoz, hogy a saját húgommal többet lehessek együtt.

Barát vagyok. Újra egyetemista, és a barátnőmmel csacsoghattam hajnalig a közös szobában komoly és könnyed témákról, sorsokról és életekről. Régi kedves, bolondos emlékekről.

Feleség vagyok. Boldog házasságban élek, játszmák nélkül, bizalomban. Kerttel és kutyákkal. Sose vágytam ennél többre.

Egészséges vagyok. Ugyan fáj itt és ott. Meg persze az inzulinrezisztencia és a stressz kéz a kézben járnak. A jógagyakorlatok sem mentek hibátlanul, és a torokcsakrám hangtalanul üvöltött a sok ki nem mondott szó miatt. Ezen változtatni viszont még nem állok készen. A világon mindenkivel megengedő és megbocsátó vagyok, kivéve saját magamat…, de képes vagyok változtatni.

Színfolt vagyok. Ezt mondták a végén. Nem is sejtik, hogy emiatt potyog a könnyem igazán a forgalom magányában. Régen örültek így ismeretlen emberek, nekem. Csak nekem. A nőnek. Annak, hogy vagyok. Velük. Együtt. Nyitottan. Őszintén. Elvárások nélkül, annak, amit adtam magamból. Nehezen adtam, de tiszta szívvel.

Mikor lesz a következő elvonulás?

Írta: Uzsoki-Horváth Ágnes


Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szerző