A tavi béka soha nem látta még a tengert. A tavi béka nem is kíváncsi rá!
Jól elvan a maga kis pocsolyájában. Köszöni, nem kér mást!
Hogy a pocsolya éppen kiszáradóban, a helyét pedig feltöltik, mert épül az autópálya?
Ezzel ő nem foglalkozik: majd lesz valahogy!
Különben is! A fél életét itt élte, nehogy már most ugráljon! Az ő korában? Ugyan már!

Mindannyiunk életében vannak ilyen „tavak”. Ezeket mi alkottuk, és így biztonságosan mozgunk bennük. Itt nem történik semmi váratlan, semmi különös, minden helyzet ismerős – éppen ezért rendkívül kényelmes, pihentető és egy kis ideig segít erőt gyűjteni. Ez a biztonságos kis világ nem más, mint a komfortzónánk, a saját magunk határaival körbekerített kényelmi terepünk. Ami itt van, azt megszoktunk, mert az életünk azon része, amelyben otthonosan mozgunk.

Van úgy, hogy túl hétköznapi és unalmas, hosszabb idő után pedig olyan, mint a senki földje – elkényelmesít, ellustít: csak elvagyunk benne és vegetálunk. Mert túlságosan ragaszkodunk a nyugalmas helyzetekhez, amelyeket a megszokás tart egyben, így bizonyos rutint is ad, és állandóságot hoz az életünkbe. Egy idő után azonban már az sem biztos, hogy jól érezzük magunkat benne, de maradunk, mert ismerős. Lehet, hogy kilépnénk belőle, de az olyan macerás. Különben is: merre indulnánk? Így inkább várjuk, hogy a dolgok jobbra forduljanak, és lassan megszokjuk a rosszat is. Vannak helyzetek, amelyekben nem látunk más megoldást, vagy ha igen, még nem vagyunk képesek változtatni. De mi van akkor, ha kimondottan szenvedünk egy adott élethelyzettől? Vagy egyszerűen nem érezzük már kielégítőnek, elegendőnek?

Akkor van gond, ha beleragadunk ezekbe a „majd lesz valahogy” állapotokba, és nem teszünk semmit, mert nem merjük átugrani a saját határainkat. Nem merünk kilépni, mert lehet, hogy rossz megoldást választunk. Egyáltalán mit szólnak majd mások? Mi van, ha a változás nem jön be? Na és mi van, ha bejön? Merünk-e kockáztatni, kísérletezni, ismeretlen helyzetekbe kerülni?

Mi van a komfortzónán túl?

Kényelmetlenség, bizonytalanság, nehézségek, kihívások vagy izgalom, lelkesedés, álmok, kalandok, új helyzetek, sikerélmény, öröm, erő, valami váratlan ajándék az élettől. Kilépve a komfortzónánkból új világba érkezünk, de ehhez el kell indulnunk egy ismeretlen ösvényen. Az út persze lehet szép, lehet nehéz és akár félelmetes is. Amennyiben ettől tartva maradunk a saját kis jól ismert „tavunkban”, sohasem fogunk új élményekkel gazdagodni.

Életünkben ugyanis elkerülhetetlenek a változások, amelyek bizony együtt járnak a komfortzónánk elhagyásával, viszont az újrakezdés magában hordozza a megújulást, a fejlődést. Mindezt előidézheti egy külső hatás vagy akár a saját döntésünk is. Lehet kényszer vagy bátorság következménye, de mindenképpen megelőzi valami, amely változásra késztet: a család szétbomlása/átalakulása, betegség, munkahelyváltás, nyugdíjba vonulás, költözés, veszteség/gyász, tarthatatlan állapot. Egyszer csak jön egy fordulat, ami arra kényszerít, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, mert fenéken billent, padlóra küld. El kell esnünk, majd fel kell állnunk onnan, és újrakezdeni mindent az életünk valamely területén vagy területein. Persze lehet, hogy még nem látjuk benne a lehetőséget, mert először is el kell engednünk a megszokottat, és ez bizony gyászmunkát igényel. Mert az újrakezdéshez szükségünk van türelemre, időre, bátorságra és a régi elengedésére.

Miért lépjünk ki a megszokottból?

Mert csakis így tudjuk ledönteni a saját korlátainkat. Mivel a személyiségfejlődésünk nem ér véget a gyermekkorral, hanem egész életünkön át tart, így az igazi változás, a komfortzónánk valódi átlépése akkor kezdődik el, amikor elkezdjük felülírni és elengedni a mintáinkat. Folyamatosan szembe kell néznünk azokkal a helyzetekkel, problémákkal, amelyek megoldásra várnak az életünkben. Változtatni szeretnénk? Gazdagabbak akarunk lenni? Sikeresebbek? Csinosabbak? Egészségesebbek? Akkor bizony ki kell lépnünk a biztonságos, kis „tavunkból”, mert ott kezdődik a tanulás és a fejlődés!

Azért nem lépjük át szívesen ezt a határt, mert félünk az ismeretlentől és a változástól. Újrakezdeni azt jelenti, hogy felismerem azt, ami boldogtalanságot okoz, és nem szolgálja többé a fejlődésemet, majd megtervezem, mit szeretnék, és elkezdek aszerint élni. Gyakran életünk fordulópontjai is így jelentkeznek. Néha elég egy kis változtatás, máskor viszont nagyobb lépés kell ahhoz, hogy elhagyjuk a megszokott, monoton terepet, és felfedezzük a színes, izgalmas világot.

Az újrakezdés lépései

1. Ahhoz, hogy változtassunk, le kell zárnunk a régit.
2. Ki kell tűznünk egy célt, amit szeretnénk elérni, amiért érdemes változtatnunk.
3. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk rá.
4. Meg kell keresnünk az ehhez szükséges belső erőforrásainkat: a képességeinket, a megfelelő jellemvonásainkat, a tudásunkat és a tapasztalatainkat.
5. Számításba kell vennünk az elérhető, külső erőforrásokat is, hogy szükség esetén kívülről kérjünk segítséget.
6. Végig kell gondolnunk, hogyan tudjuk a célunkat elérni.
7. És végül a tettek mezejére kell lépnünk.

A békaverseny
Történt egyszer, hogy a békák versenyt szerveztek egymás között, melynek célja a környék legmagasabb tornyának megmászása volt. A hír gyorsan elterjedt, így a verseny reggelén nagy tömeg gyűlt össze a toronynál, hogy megnézze a látványos megmérettetést, és szurkoljon a békáknak.
Ahogy elindultak a békák a torony megmászására, a tömegből egy-egy mondat hallatszott ki:
„Túl magas ez a torony!”
„ Nem fog menni nekik!”
A békák lelkesen haladtak felfelé, de egy-egy közülük hamar feladta, látva a torony elképesztő magasságát. A többiek másztak tovább kitartóan, miközben a nézelődők tömegében egyre többen kezdtek hangot adni a kételyeiknek.
„Ez leküzdhetetlen magasság!”
„Lehetetlen, hogy bármelyikük is feljusson!”
Ahogy a békák egyre feljebb és feljebb jutottak, egyre többen fáradtak el közülük, és adták fel a versenyt. Már csak néhányan haladtak tovább rendületlenül, a tömeg pedig már egy emberként sóhajtozott, hogy ezek a békák túl nagy feladatra vállalkoztak. Egyikük sem fog feljutni a torony tetejére. Az addig lelkesen kitartó békák már maguk sem hitték, hogy képesek rá, és egytől egyig kimerülve, csalódottan adták fel a versenyt.
Egyetlen béka kivételével. Ő rendületlenül haladt tovább és tovább, nem foglalkozva a károgó kishitűek tömegével, egészen addig, míg fel nem jutott a torony legtetejére. A nézelődők tömege teljesen el volt képedve, hogy mégis sikerült neki. Miután a béka megkapta a győzteseknek járó jutalmat, a köré gyűlt tömegből sokan kíváncsian kérdezősködtek, hogyan volt képes erre a hihetetlen teljesítményre. Senki sem képzelte, hogy meg tudja csinálni. Várták a választ, de a győztes béka csak nem felelt semmit, mintha nem is hallotta volna, hogy hozzá beszélnek. Ekkor derült ki, hogy valóban nem is hallotta – ugyanis süket volt.

Az önmagunkba vetett hit

Ki ne hallotta volna már a környezetétől, hogy amit szeretne elérni, az lehetetlen, úgysem fog neki sikerülni. Valljuk be, hogy a minket körülvevő kishitűek sajnos általában többen vannak, mint a támogatók. Valahogy ők a hangosabbak. Addig mondják a magukét, amíg végül mi is elhisszük, hogy nem vagyunk képesek új dolgok véghezvitelére: feladjuk az álmainkat, megalkuszunk és maradunk a megszokott „tavunkban”.

Pedig ha hiszünk önmagunkban, és küzdünk a céljainkért, akkor nem számít, hányan próbálnak visszarántani bennünket. Mert csakis rajtunk múlik, hogy meghalljuk-e a kételkedő szavakat. Nézzünk körbe: annyi embernek sikerült már, nekünk miért ne jöhetne össze? Az újrakezdés rengeteg beteljesülést hozhat számunkra. Minden sikeres embernek ki kellett lépnie a komfortzónájából, hogy olyan életet élhessen, amilyet megálmodott magának. Elhatározni magunkat, hogy mindennap kicsit többet teszünk önmagunkért – ezt jelenti az újrakezdés! Nem mindegy, mit gondolunk magunkról és a jövőnkről, mert ha hiszünk magunkban, semmi nem lesz elérhetetlen számunkra.

Ugorjuk át a határainkat!

Ha nem merünk nagyot ugrani, akkor rendszeresen ugyan, de fokozatosan emeljük az elvárásokat magunk felé. Kezdjük el apró lépésekkel, amelyek épp csak egy kicsit mozdítanak ki a megszokásból.
Például:

• változtassunk a stílusunkon: vegyünk fel olyan ruhadarabot, amilyet nem szoktunk, vagy válasszunk egy új hajszínt;
• főzzünk valami újat, kóstoljunk meg az új ételeket;
• menjünk haza egy másik útvonalon;
• iratkozzunk be egy tanfolyamra;
• nézzünk meg egyedül egy filmet a moziban;
• aludjunk a kanapén;
• beszélgessünk valakivel, akivel nem szoktunk;
• dobjuk ki a régi kacatokat;
• rendezzük át a szobát;
• utazzunk el új helyekre;
• próbáljunk ki új sportot;
• keressünk egy új hobbit…

Hozzuk meg a döntést a változás mellett, és még ma – ne pedig holnap! – tegyünk valamit a célunk elérése érdekében, hogy aztán mindennap egy kicsit előrébb léphessünk a fejlődésünk és az életünk teljességének irányába.