Hamarosan kezdődik az advent, amely a december 1 – 24 közötti időszakot jelenti. A gyerekek ilyenkor adventi kalendáriumot kapnak, melynek számai mögött egy-egy finomság rejtőzik. Amikor kisgyerek voltál, biztosan neked is volt ilyen naptárad, és izgatottan nyitogattad rajta a kis ablakokat. Az én kalendáriumom, volt, hogy elkésett, és csak a télapó hozta, de akkor is örültem az édes meglepetésnek – már csak azért is, mert aznap hat csokit ehettem meg egyszerre, hogy behozzam a lemaradást, és a naptáram a valódi időt mutassa.

Amióta felnőttünk, már nem kapunk adventi naptárat, és a sok teendő között, az amúgy is mindig sűrű decemberben kellene megtalálnunk a mindennapi örömet. Ugyan lassan már októberben el kezdik árulni a karácsonyi dekorációt, és ellepik a csokimikulások a polcokat, de a java még csak most kezdődik!

advent énidő karácsony  Impulzív Magazin
Most kell kigondolni, hogy mit szeretnénk ajándékozni a családtagoknak, a barátoknak és a munkatársaknak. Meg kell tervezni, hogy ki melyik napon, hol ünnepel úgy, hogy a nagymama se sértődjön meg, és az unoka is boldog legyen. Össze kell állítani az ünnepi menüt, megvenni a hozzávalókat, megfőzni és lefagyasztani előre, amit lehet. Ki kell mosni és vasalni a család ünnepi ruháját, és kitakarítani a lakást. Elővenni a díszeket, megvásárolni a fát és a szaloncukrot, megsütni a süteményeket. Érthető, hogy ilyen intenzív hetek után sokan csak beesnek a fa alá, és örülnek ugyan ajándékbontáskor a gyerekek ujjongását látva, de ők maguk annyira kimerülnek ekkorra, hogy nem tudják megélni igazán a karácsony csodáját.

Ezer és egy tennivaló vár. De vajon, miközben mindenki karácsonyát széppé igyekszel varázsolni, és mindenre IS gondolsz, hol maradsz TE? Gondoltál már arra, hogy a Te karácsonyod hogyan lehet csodás? Mikor készülsz Te lélekben az ünnepre advent alatt?

advent énidő karácsony  Impulzív Magazin
Gyere velem a következő 24 napban, és megmutatom, hogy én hogyan várom a karácsonyt, és miként igyekszem minden egyes napra kitalálni valami jót a magam számára. Ne gondolj nagy dolgokra, és ne számíts hatalmas meglepetésekre sem! Pontosan az apró örömök megtalálására biztatlak, hogy nap mint nap megleld a jót, amiért hálás lehetsz, és ha lefekvés előtt átgondolod, hogy aznap mi okozott boldogságot, akkor jó érzéssel, mosollyal az arcodon hajthatod álomra a fejed.

Mindennapi posztokban fogom megosztani veled, az én aznapi „jóságomat”. A kártyákat szabadon variálhatod. Inspirációt szeretnék adni neked, de ettől még nyugodtan felcserélheted az ötleteimet, ha sűrű a napod, és máskor jobban fel tudod használni az adott gondolatot.

Hogy mire számíthatsz? Lesz közte gondolatébresztő, történetmesélős, cselekvésre ösztönző, programozós, ötletadó, sütizős és csináld magad kézműves (DIY) is. És lesz benne sok önszeretet, önmagad értékelése és énidő is. Nem az önzés végett. Nem azt szeretném elérni, hogy csak magadra gondolj, hanem azt, hogy MAGADRA IS gondolj, és ne hagyd, hogy az ünnepi forgatag elsodorjon.

Hangolódjunk, készülődjünk, tervezgessünk együtt! Gyere!

Szerző