A Jelenlét-podcast aktuális adásában különleges felállásban várunk. Egy szusszanásnyi pihenőt hagyva a műsor szerkesztői csapatának, egy sokak mindennapjait meghatározó, vagy mondjuk úgy, inkább megkeserítő témát járunk körül, egy kivételes szakértő közreműködésével. Főszerkesztőnk, Panna, ugyanis Soltész Krisztinával, a Budai Termékenységi Centrum klinikai szakpszichológusával beszélget a meddőségről, annak testi-lelki hátteréről és kezelési módjairól, a lehetséges következményekről és még megannyi kapcsolódó kérdésről.

Ebben a beszélgetésben nincsenek tabuk! A szakember kézen fogja a hallgatót, és segít a párkapcsolati és egyéni lelki folyamatok legmélyére látni, akkor is, ha az nem feltétlenül könnyű és magától értetődő. Ugyanakkor tanulságos lehet az epizód azoknak is, akik bár nem terveznek gyermeket vállalni, de a baráti körükben vannak ilyen párok – hiszen a legjobb szándékú kérdés, félmondat, jótanács is érzékeny pontra tapinthat ilyenkor. Egyszóval, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ebből a részből mindenki magával vihet valamit – nagyon érdemes rászánni néhány percet.

Olvass bele a beszélgetésbe, a folytatást pedig hallgasd meg, hidd el, nem fogsz csalódni!

– Jellemzően milyen utat járnak be azok a párok, akik felismerik, hogy érdemes pszichológushoz fordulniuk, hogy lelki segítséget kapjanak?
– A leggyakoribb helyzet, amikor egy, kettő, vagy akár három sikertelen lombikprogram után határozzák el, hogy szeretnének a folyamat lelki hátterébe is belelátni. Persze olyan is van – és ennek én nagyon örülök –, amikor már a program kezdetén eljönnek hozzám, hiszen a többségük nem így tervezte a teherbe esést. Ebben az eljárásban ugyanis rengeteg ismeretlen elem van, ami lelki kihívást okoz egy olyan krónikus stresszállapotban, amit a meddőség önmagában váltott ki. Egyébként vannak olyan szakemberek is – a meddőségi reprodukciós szaktanácsadók – akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy a megélt stressz csökkentése érdekében hidat építsenek a páciens és az orvos között.
– Az első momentum, gondolom, a meddőséggel való szembesülés: „nem vagyok alkalmas gyermek kihordására”, „valami baj van velem”. Hogyan lehet ilyenkor segíteni?
– Az mindig egyedi, hogyan tudunk támaszt nyújtani, ugyanis a pár által hozott kérdésekkel kell dolgoznunk. Látni kell azt is, hogy ilyenkor a páciensek akár identitáskrízisbe is kerülhetnek, ha úgy adódik, hogy nem vállalhatnak közös gyermeket. A női identitásban ugyanis már 3-4 éves korban jelen van az anyaság, amikor papást-mamást játszanak a gyerekek. Ha ebben változás történik, az gyakran elszeparálódáshoz vezet, és ilyenkor a nők irigységet is érezhetnek azokkal szemben, akik babát várnak. Fontos elmondani, hogy ebben a helyzetben ez teljesen természetes reakció. Ez nem arról szól, hogy az egyén irigy – ez egy nehéz szituáció, ami szinte mindenkiben hasonló gondolatokat hoz felszínre. A mi munkánknak egyik fontos eleme, hogy normalizáljuk ezeket az érzéseket, hiszen rengeteg páciens már komoly önváddal érkezik hozzánk, mondván, „milyen ember ő, hogy ilyen gondolatai” vannak, holott ezeket az érzelmeket, gondolatokat egy konkrét helyzet szüli.
– Hogyan befolyásolják a családi születéstörténetek azt, hogy milyen szülővé válik a pár?
– A saját születésünk narratívája mindenképpen fontos lehet. Ha én sokat hallom, hogy nehezen születtem meg, és az édesanyám ebbe majd’ belehalt, akkor ez beépül a gyermeki gondolkodásomba. Ez természetesen még kevés ahhoz, hogy eltántorítson a gyermekvállalástól, de hogy rettegéssel állok majd hozzá, az szinte biztos. A fiúk esetében is fontos lehet ez a hozott emléknyom, hiszen így féltheti a feleségét, és láthatja az apa felelősségét ebben az élethelyzetben. Itt kapcsolódunk a kérdés első feléhez: amit otthonról hozunk, igenis befolyásolja, hogy merünk-e gyermeket vállalni, vagy esetleg olyan utat jelent számunkra, ami – bár ez kegyetlenül hangzik – felveti a kérdést, hogy egyáltalán megéri-e? Amikor egy lánygyermek azt látja az édesanyján, hogy az sok áldozatot hozott a családja és a gyerekei érdekében, akkor ellenazonosulhat mindezzel, és megfogalmazódhat benne, hogy ő nem lesz a család áldozata. Ha abban gondolkodunk, hogy a meddőség és a psziché hogyan kapcsolódik, akkor látnunk kell, hogy vannak biológiai hajlamaink, van egyfajta lelki alkatunk, azaz pszichénk, és vannak olyan szociális környezeti hatások, amik érnek bennünket. Ha krónikus stresszben élünk, akkor a biológiai adottságaink mentén, bizony meddőség manifesztálódhat a testünkben.

A folytatásért bökj a lejátszóra!