Szinte pillanatok alatt eltelt a BodyShape szépségszalon „Hozd ki magadból a legtöbbet!” életmódváltó programja. Zsuzsival az elején még arról beszélgettünk, mi vár rá az elkövetkezendő időszakban, de akkor még csak sejtettük, hogy az életmódváltás, sokkal többről szól majd a fogyásnál. Ez a folyamat lelkileg is erősebbé tette őt, és elindította a nőiesség megtalálásának az útján. Zsuzsi most arról mesél, hogy milyen változáson ment keresztül az elmúlt két hónapban, aminek az eredményét a róla készült fotók is jól mutatják.


– Sikerült megvalósítani azt, amit szerettél volna?
Boldogan mondhatom, hogy igen, sőt az elmúlt időszak annyi pozitív energiával töltött fel, hogy azt érzem, ezen a ponton még nem állhatok meg – a kisfiam következő születésnapjáig újabb, kipipálandó tervet tűztem ki magam elé. Innentől kezdve viszont egyedül kell elérnem a célomat, már nem lesz körülöttem a biztonságot nyújtó csapat, viszont olyan erős alapokat kaptam tőlük, annyi pozitív megerősítést, hogy már elhiszem, egyedül is képes vagyok kezembe venni a saját életem irányítását.
– A szakemberek most „elengedik a kezed”, és eltűnik a külső kontroll. Milyen érzés ezzel szembesülni?
– Egy kicsit félelemmel tölt el, mert a neheze valójában csak most jön, de erre tudatosan készítem fel magamat. Eldöntöttem, hogy szeretném folytatni ezt az életmódot, ezért az edzésekre továbbra is járni fogok. Tulajdonképpen ez már kőbe vésett, nincs mese, a mozgás az életem része lett, és olykor egy-egy kezelésre is szeretnék majd időt szakítani.
– A karácsonyt sikerült plusz kilók nélkül megúsznod. Mi a titkod?
– Azt hittem, hogy jóval nehezebb lesz az ünnepek alatt ellenállni a finomságoknak, de rájöttem, hogy igazából itt is csak a felhasznált anyagokon kell változtatnom, az alapízek, melyek a karácsonyhoz kötődnek megmaradtak. A halászlé tészta nélkül is isteni, és minden étkezéshez készítettem salátát, sőt azt is megtapasztaltam, hogy a mindenmentes bejgli is lehet finom. Úgyhogy az ünnepek sem jártak túl nagy lemondással.


– Hogyan képzeled el ezek után az életed a tömérdek csokoládé nélkül?
– Már nem hiányzik a csoki. Talán azért sem, mert az édes ízről nem kellett lemondanom, az étrendemben bőven akad olyan étel, ami helyettesíti, ráadásul ezek mindegyike tápanyagban gazdag, viszont nem kalóriadús. Így a lelkiismeret-furdalás sem gyötör, mert egy-egy gondolkodás nélkül bekapott csoki után, bizony mindig ez következett.
– Ennyi idő alatt rögzültek benned az új szokások?
– Tudatosan oda kell figyelnem, hogy ne a régi, jól bevésődött szokások mentén hozzak döntéseket: például, amikor megkívánok egy pizzát, akkor a rendelés helyett, inkább készítsem el saját magam, a megfelelő alapanyagokból. Szerintem még idő kell ahhoz, hogy már a gondolat se jusson eszembe, de már léptem egy szintet és tudom, mi a helyes döntés.
– Mit gondolsz, ezt az életmódot lehet egy életen át tartani?
– Sosem gondoltam volna, de igen, mivel ez nem egy fogyókúra, tele lemondásokkal és pillanatnyi sikerekkel. Az életmódváltással hosszú távra lehet tervezni. Az elmúlt időszakban mindent egészen pontosan betartottam, és ez a jövőben sem lesz másként. Persze az elképzelhető, hogy egy ünnepi vacsorán én is eszem egy vékony szelet tortát, viszont másnap biztosan nem maradhat el a mozgás. Olykor tehát ez is belefér majd, de egyébként az újonnan megismert elveket szeretném követni, mert tudom, ha ezek mentén élek, akkor jól érezhetem magam a bőrömben.

életmódváltás Impulzív Magazin
– Az életmódváltásban mindig vannak hullámvölgyek, amiket apró kríziseknek is nevezhetünk – ekkor dől el, hogy képes vagy-e tovább lépni vagy újra visszaállsz a startvonalhoz. Nálad mi okozta a megtorpanást?
– Az elején teljes mértékben a mérlegtől függtem, állandóan azt néztem, hogy éppen hol áll meg a mutató, az aktuális eredmény pedig alapvetően befolyásolta a hangulatomat. Addig nem is volt probléma, míg a számok folyamatosan csökkentek, csakhogy ez egy idő után lelassult, sőt pár napig meg sem moccant a mérleg nyelve. Ilyenkor persze önmarcangolásba kezdtem, és azon gondolkodtam, hogy vajon mit szúrtam el. Amikor végül rájöttem, hogy mindent úgy csináltam, ahogy azt a nagykönyvben megírták, mégis fél kilóval többet nyomtam, végképp értetlenül álltam a tükör előtt. Egy-egy ilyen ponton még fontosabbá vált a biztonságot adó háttér, mert már egyetlen, kincset érő mondat is elég volt, hogy más nézőpontból közelítsem meg a helyzetet. Tényleg fél kilón múlik, hogy folytatom-e mindazt, amit eddig elértem? Vajon képes vagyok elhinni, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot, és nem ment minden kárba, amit eddig belefektettem? Ezeken aztán hosszasan töprengtem, és végül rájöttem, hogy nincs miért aggódnom, csak kitartóan folytatnom kell azt, amit elkezdtem. Felszabadító érzés volt megtapasztalni, hogy van elég erőm és kitartásom ahhoz, hogy végigcsináljam az egészet.
– Volt olyan, amikor azt érezted, lehet, hogy most feladod?
– Azt tudtam, hogy sosem adnám fel, mert szerettem volna saját magamnak és a csapatnak is bizonyítani, és biztosan csalódtam volna, ha ezt nem teszem meg saját magamért. Inkább csak abban kételkedtem, hogy a testem képes lesz-e erre a változásra. Vajon ha mindent megteszek, akkor annak tényleg lesz eredménye? És persze, hogy lett! A tudatos életmóddal nemcsak a kilók kezdtek leolvadni rólam, hanem a bőröm is megváltozott. Az eltelt két hónap alatt a BodyShape kezelésekkel (PowerShape2 és Wiener testtekercselés – szerk.), ugyanis látványos eredményt értünk el a szülés előtti állapot visszaállításában. Jót tett a bőrömnek a kezelés, miközben a lelkemet is simogatta.


– Mellette pedig heti háromszor az
InfraSlimX kapszulában tekertél. Miért szereted ezt a sportot?
– A kerékpározásban azt élvezem, hogy folyamatosan feszegethetem a saját határaimat, közben pedig a kedvenc, pörgős zenéimet hallgathatom. Az edzések után hatalmas endorfinmennyiség szabadul fel a testemben! Minden egyes alkalommal öröm tölt el, hogy tettem önmagamért, és mivel a táplálkozásomra is ügyelek, a testem mindezt meghálálja.
– Folyamatosan fotókkal dokumentáltad az átalakulást. Ez is segített abban, hogy elhidd, ez bizony működik?
– Abszolút! A fotók bizony nem hazudnak, feketén-fehéren megmutatják, hogy a rengeteg munkának látványos eredménye van. Motiválóan hatott rám, főleg egy-egy nehezebb napon. Amikor éppen megtorpanni látszott a lendületem, elég volt rájuk pillantanom, és máris tudatosult bennem, hogy még nem dőlhetek hátra. Azt is észrevettem, hogy a régi kép önmagamról, még mélyen bennem él. Ez is egy folyamat, amely során elfogadom, hogy az „új” énemhez egyre inkább passzoló formát látok a tükörben. 
– Mit tapasztalsz a környezetedben?
– Még sokan kételkednek az életmódváltás sikerében, de csak addig, amíg nem látják közvetlenül a változást, amíg nem hallanak egy történetet, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Kíváncsi tekinteteket vettem észre magam körül, többen is megállítottak már az utcán, hogy a táplálkozással vagy a kezelésekkel kapcsolatban érdeklődjenek. (mosolyog)


– Örülsz már a dicséretnek?
– Ebben is sokat változtam! Most már az is megfordul a fejemben, hogy a dicséretnek tényleg lehet valami alapja. (nevet) Eddig csak elengedtem a fülem mellett a pozitív visszajelzéseket, nem hittem el őket, mindig az ellenkezőjét akartam bebizonyítani magamnak. De ma már örömmel fogadom, ha megdicsérnek.
– A testvéred elismerése egy külön polcra került a visszajelzések között. Miért?
– Karácsonykor, amikor találkoztunk, láttam az arcán az őszinte meglepettséget. Alig jutott szóhoz, csak azt kérdezte, hogy mennyit fogytam, mert eszméletlen az átalakulás! Talán még ennyire sosem dicsért meg, sőt, ő nem is igazán szokta észrevenni rajtam a változást. Amikor kismama voltam, akkor sem tűnt fel neki jó ideig, hogy nő a pocakom. (nevet) A pozitív visszajelzése számomra felér egy karácsonyi csodával, ami nagyot dobott az önbizalmamon.
– Mi volt a legnagyobb kihívás ez idő alatt?
– Megküzdeni a lelkiismeret-furdalással, ami abból fakadt, hogy a családomnak rendszerint keresztülhúztam a napi beosztását. Testileg és lelkileg is szükségem volt, hogy feltöltődjek a BodyShape szépségszalonban, ugyanakkor nyomasztott, hogy ezért a családomnak át kell szerveznie a napját, csakhogy a kisfiamra vigyázni tudjanak. Ezt persze sosem mondták, sőt lelkesítettek, de többször megfordult a fejemben, hogy vajon ez nem önzőség-e részemről? A nyolc hét alatt majdnem minden nap kaptam 1-2 órát arra, hogy csak magammal törődjek. Idő kellett, mire elhittem, hogy ezt tényleg megérdemlem, és csak az a dolgom, hogy kiélvezzem minden percét, hogy feltöltődjek, és így kiegyensúlyozottabb édesanya és feleség lehessek.


– Miben látod igazán a változást?
– Azt vettem észre, hogy a hétköznapok kihívásait könnyebben áthidalom, ami biztosan a tudatos táplálkozásnak is köszönhető, hiszen fittebb lettem általa. A reggeli sport kifejezetten jó hatással van rám, olyan erők szabadulnak fel bennem, amitől egyszerűen energikusabbnak érzem magam. Szerintem bátrabb is lettem, már nem úgy választok ruhát, hogy minél jobban eltakarjon és lehetőleg semmi se látszódjon az alkatomból. Ma már fel merek húzni vagányabb fazonú darabokat is, és egy-egy élénkebb szín is megjelent a ruhatáramban. Szerintem az a legjobb az életmódváltásban, hogy a körülöttem lévőknek is feltűnt, milyen jól érzem magam a bőrömben, hiszen a lelkem is „kisimult”, ezáltal pedig pozitívabb lett a kisugárzásom.
– Büszke vagy már magadra?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy kezdek az lenni. (mosolyog) Tudod, mikor lehetek igazán elégedett önmagammal? Ha ezt egyedül is képes leszek megtartani, sőt akár még újabb célokat is elérek.
– Mi az, amit megtudtál önmagadról?
– Mindeddig kissé gyengének tartottam magam. Rövid ideig általában kitartóan csináltam a diétákat, de egy ponton mindig elakadtam, és minden ment tovább a régi kerékvágásban. Most már elhiszem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy megvalósítsam a céljaimat, és amit elkezdek, azt teljes erőbedobással képes is leszek végigcsinálni.˙

(X)

Szerző