Nemrégiben mérföldkőhöz ért az életem. Kezembe foghattam azt, ami új kapukat nyitott meg előttem: az én munkafüzeteimet, melyek borítóin a nevem olvasható, mint szerző. Hogy milyen érzés volt az első kézhezvétel pillanata? Felfoghatatlan. Szavakat nem találok rá még a mai napig sem. Mikor átvettem a kiadványokat, volt szerencsém találkozni a munkafüzeteimhez tartozó könyvek írónőjével is. Megkért, hogy dedikáljak neki. Mondanom sem kell, hogy meglepődtem. Én? Dedikálni? Hova? És mit írhatnék…? Természetesen eleget tettem számomra furcsa, s egyben megtisztelő kérésének…
Sokat gondolkodtam még az elkövetkezendő napokban is azon, vajon mit érezhettek nagy költőink, íróink, mikor ők is egy-egy kiadott kötetüket vagy könyvüket a kezükbe foghatták végre?
Egy új könyvnek mindig csodás illata van, sok ember szereti ezt mélyen magába szippantani. Mintha suttogna nekünk, csábítana minket egy új, élményekkel teli kalandra. Az pedig már csak rajtunk múlik, belevágunk-e az ismeretlen világba. Hiszem, hogy a könyveknek lelkük van, melyet az író tartalommal, az olvasó pedig az érzéseivel tölt meg. Így válik szép lassan igazán sajátunkká a kötet, mely majd legvégén a polcunkra felkerül.
Nagymamám könyvespolcán rengeteget szoktam kutakodni. Azok a könyvek tudnának csak igazán mesélni… a régi illata, a kezek érintésétől megsárgult lapok is mind, valamiféle üzeneteket hordoznak magukban – valakinek a múltját, érzéseit. Mint egy titkokkal teli szelence, mely arra vár, hogy újra kinyílhasson és még több titkot fogadhasson be.
A minap tapasztaltam meg ezt az érzést, ami a cikk megírására is sarkallt egyben.
Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk egyik délután, kedvenc költőinkről. Majd napok elteltével egyszer csak elém állt, és egy könyvet nyújtott át, mely a szüleié volt. Régi, megsárgult lapok. Pilinszky János egy verses kötete volt. Amikor a kezembe vettem, már akkor éreztem, hogy ez valamiért más. Lassan lapozni kezdtem. A belső borítón egy fekete tollal írt kézírás állt: ”Istvánnak és Juliannának régi és új szeretettel Jancsi” Micsoda érték! És mit rejthet maga a könyv?! Mennyi érzelmet és gondolatot! István és Julianna életét. A költő kezének igazi érintését…
Most én olvashatom. Beleteszek magamból is egy darabot. Móra Ferencet idézve „nem fecskemódra fogok átsuhanni rajta, hanem meg is fogok merülni benne”.
És talán az én kis munkafüzeteim is ott lapulnak majd évek elteltével a padlásokon, megtöltve gyermeki  szeretettel.