Az új esztendő beköszöntével, talán sokan arra az elhatározásra jutottak, hogy ideje változtatni az életmódjukon. Az életmódváltás napjainkban igen népszerű, és valljuk be, hogy nem is egy légből kapott trendről van szó, hiszen létjogosultságát számos orvosi, táplálkozással és mozgással kapcsolatos szakvélemény is alátámasztja. Ezeknek azonban ritkán olvasunk utána, mert gyors és persze látványos változásra vágyunk. És ekkor esünk az influenszerek által sugallt testkép és szépségideál, az edzésekkel kapcsolatos tévhitek, a csodadiéták népszerűségének és a műételek forradalmának csapdájába. Ezek azonban nem segítik az egészséges életmódunk kialakítását, a diétánk és a megfelelő testképünk fenntartását. Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program alapító orvosának gondolatai abban segítenek, hogy nagyobb önbizalommal vágjunk neki a 2022-es évnek és az életmódváltással kapcsolatos terveinknek.

Az eszményi világ képzete
Napjainkban sokak életének egyik fontos színtere a közösségi média, ahol szeretnek idealizált képeket megosztani magukról. A ma oly divatos influenszerek pedig hatványozottan arra törekednek, hogy mindig tökéletes fotókat posztoljanak, még akkor is, ha ezt retusálással és fotómanipulációval érik el. Ehhez az igényhez a piac is gyorsan alkalmazkodott, mára már számtalan, ingyenes applikáció közül választhat a felhasználó, melyek kezeléséhez nem kell különösebb szaktudás – néhány kattintással bárki megváltoztathatja a kinézetét: ledobhat pár kilót, dús loknikat varázsolhat magának, profi sminket készíthet és eltüntetheti nemcsak a bőrhibákat, de a zavaró pórusokat és a ráncokat is az arcáról. Ezzel azonban nemcsak önmagát téveszti meg, a valóságként tálalt hamis illúzió mindazokra hat, akik nézik, követik őt.
Ez a trend pedig hosszú távon káros, mert nemcsak az önbecsülésünkre, de a mentális egészségünkre is ártalmas. A social media pszichére gyakorolt hatására – mely szerint nagymértékben befolyásolja, ahogy az emberek érzékelik magukat és a körülöttük lévő világot – ma már egyre több a bizonyíték1,2. „A közösségi média negatívan hathat a testképre az irreális normák és a mások testéhez való hasonlítás révén. Ez fokozhatja a kamaszok saját testükkel kapcsolatos szorongását és annak megszállott megfigyelését. Mindemellett azon fiatalok, akiknek szülei nem figyelnek a gyermekük közösségi média aktivitására, sokkal gyakrabban küzdenek negatív önképpel, káros táplálkozási szokásokkal, mint azok, akiknek a szülei követik gyermekük aktivitását, és nyíltan beszélgetnek arról, hogy nem feltétlenül valóságos, amit a fotókon látnak. Fontos, hogy ez utóbbit a szülők se felejtsék el” – figyelmeztet a veszélyekre Dr. Farkas Kitti.

A tökéletes szépség ideája
A szakértő tehát arra is felhívja a figyelmünket, hogy nem csak a serdülőket befolyásolják a közösségi média platformjain és a reklámokban megjelenő manipulált fotók. A felnőtt korosztály tagjainak sem szabad elfelejteniük, hogy a 40-50-60 éves hírességeket sem kerülik el a ráncok és az ősz hajszálak, annak ellenére, hogy egyes felvételek másról tanúskodnak. A korral járó változások természetesek, és hozzá tartoznak az élethez, érdemes inkább ünnepelnünk, mint szégyellnünk őket.
Ugyanúgy az eszményi szépségről alkotott tévhiteket erősítik bennünk, azok a médiából felénk áramló impulzusok, melyek a tökéletesnek bemutatott emberi alak mítoszát próbálják valóságként beállítani. Talán ezért is az egyik legnépszerűbb újévi fogadalom a részünkről, hogy lefogyunk és áttérünk az egészséges életmódra. A tervek betartása azonban csak keveseknek sikerül. „Hiszek abban, hogy az életmódváltás egy jó fogyókúrával indul, majd a végére érhetünk el az életmódváltáshoz. Fontos azonban, hogy elengedjük a szégyent a családi ünnepek, baráti összejövetelek esetén a szokásosnál nagyobb mennyiségek vagy az úgymond »hizlaló ételek« fogyasztása miatt – biztat a doktornő. – Tartsuk azt szem előtt, hogy az az 1-2 kiló felesleg, ami felszalad egy-egy családi pizzaesten vagy a közös palacsintázáson a gyerekekkel, azok olyan kilók, amelyek az örömteli életet és élményeket jelképezik, amit megélünk, nem pedig egy kudarcot. Lényeg, hogy egy-egy ilyen kilengést kövessen egy egyensúly helyreállítás, azaz mozogjunk a családdal, barátokkal, gyerekekkel másnap. Így tudjuk az örömöt duplázni és az egészségünkért is tenni.”

A kiváltságnak hitt mozgás
A szakember szerint az is nagyon fontos, hogy ne egyfajta luxusként gondoljunk a mozgásra. Nem csak edzőteremben, drága sportruházatban mozoghatunk, miközben folyamatosan azon rágódunk, hogy a rákészüléssel töltött időt és pénzt mennyi más dologra is fordíthattuk volna. Ha valakinek az fér bele a mindennapjaiba, hogy otthon jógázik, aerobikozik, táncol, vagy csak fut egyet a környéken, az is tökéletes. „Heti 150 perc alacsony intenzitású edzésre törekedjünk, ha ebből tudunk csinálni egyet-kettőt éhgyomorra, akkor a fogyás is fokozottabb – tanácsolja Dr. Farkas Kitti. – Állítsunk magunk elé kihívást: határozzuk el, hogy a napi képernyőidőnk negyedét mozgásra fordítjuk. Nem ciki keveset mozogni, nem csak a kemény sport számít, de nem mozogni semmit nem javallott. Van, akinek a munkájához tartozik, hogy súlyokat emelget, és a nullához közelít a testzsírszázaléka. Ha nekünk nem ez a célunk, akkor a saját határainkhoz igazítsuk az elvárásainkat, és ha elérjük, legyünk magunkra igenis büszkék!”

Csodadiéták és műételek
Celebdiéták és csodamódszernek kikiáltott megoldások bukkannak fel nap mint nap a diétapiacon, a fogyni vágyó pedig csak kapkodja a fejét, hogy kinek is higgyen, és melyik utat is kövesse. „A műkaják, csodadiéta-kiegészítők beszerzése teljes tévút, a »mentes« ételekkel pedig az a helyzet, hogy alapvetően ételérzékenységre fejlesztették, amelyeknek magasabb a kalóriatartalma. Azok az élelmiszeripar vívmányok, amelyek a kalóriát vonják ki az ételből, többnyire mesterséges ételek, amitől mindenkit megóvnék – figyelmeztet a doktornő – A diéta egyik sarokköve a kitartás. Ez jobban megy, ha élvezzük az ételeinket és minél inkább a természetes, hétköznapi étkezéshez igazodik. Együnk rendes kajákat, válasszuk a természetes, helyi alapanyagokat, étkezzünk változatosan és rájövünk, hogy a diéta élvezetes is lehet. A lényeg, hogy ne unjuk meg, és étrendünk legyen hosszú távon fenntartható.”

Dr. Farkas Kitti azt is hangsúlyozza, hogy az a cél, hogy a táplálkozásunk összhangba kerüljön a szervezetünk természetes anyagcsere-folyamataival. Ha az étkezéseinket sejtjeink inzulinérzékenységének napszakon belüli ingadozásához igazítjuk, mellette pedig rendszeresen mozgunk, és eleget alszunk, akkor hatékonyan tudunk majd megszabadulni a nem kívánt súlyfeleslegtől. A gyakorlatban napi háromszori étkezéssel tudjuk biztosítani az anyagcserénk és a táplálkozásunk közötti harmóniát. Figyeljünk arra, hogy az ebédünk legyen a legtartalmasabb – fehérjében és szénhidrátban is gazdag –, míg a reggelink és a vacsoránk fehérjedús fogásokban bővelkedjen.

A legfontosabb pedig az, hogy higgyünk magunkban, hiszen az életünkben minden változás belülről fakad, önmagunk és valódi céljaink felfedezésével indul. Ha pedig már tudjuk, mit szeretnénk, és elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk rá – mert azok vagyunk! –, akkor ismerjük meg a testünk működését, figyeljünk a jelzéseire, és szükség esetén kérjük szakember segítségét az életmódváltáshoz. Így lehet 2022 számunkra a sikeres életmódváltás éve.

1 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6278213
2 – https://www.theguardian.com/technology/2021/sep/14/facebook-aware-instagram-harmful-effect-teenage-girls-leak-reveals

Szerző