Szerencsehozó malacsült, bőségteremtő bab, borsó és persze lencse. A népi nyelv és hagyomány a babonák olvasztótégelye. Az évkapu átlépése idején különösen érdekes mekkora a tolongás a hiedelmek háza táján. A szilveszter misztikus éjszakája és az új év első napja igen zsúfolt, pláne, ha a lakomáinkhoz kapcsolódó repertoárt nézzük.

Egyik kedvencem a sorból a mandulához kötődő elgondolás, miszerint a lencsefőzelékbe a szakács belerejt egy darab aprócska szemet azzal a szándékkal, hogy az azt megtaláló eladósorban lévő leányzót vagy legényt a kis mag varázsereje oltár elé repítse majd az új év során. Aki nem hiszi, járjon utána.

Bár a legtöbben feltartott kézzel úgy nyilatkozunk, hogy „Köszönjük szépen, de mi nem hiszünk az efféle hókuszpókuszban.”, azért amikor a természet éléskamrájából szemezgetünk, a népszokások ott szuszognak választásaink mélyén. És mert végül is sosem lehet tudni az év első napján ki-ki elfogyasztja a maga babonáját, hiszen mindannyian szeretnénk, hogy a jövőben a tiszta lap mellett egy kicsit mákunk is legyen.

A mágikus mák és a gubája

Az asszíroknál a mák mint az öröm növénye jelenik meg, míg a görög mitológia szerint a mákszemek Adonisz könnyeiből születtek, amikor szerelmét siratta. Bárhogyan is, az egyik legrégebben termesztett kultúrnövényünk a mák, a magyar gasztronómia egyik legtradicionálisabb édessége pedig a mákos guba. Bizonyos régiókban bobajkaként hivatkoznak rá, az első magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyv, a Szakáts mesterségnek könyvetskéje 1695-ből pedig lönye néven említi a nyalánkságot, és akkori receptje nem is áll messze attól a verziótól, amit mi is ismerünk.

Bár a legtöbben kétségtelenül a lencséhez társítjuk a szerencsét, a mák szintén jelentős szerepet kap a magyar népi hitvilágban. Apró szemeihez a bőség és a termékenység tapad, mint elsődleges jelentés, hiszen a mákgubó számtalan magja miatt mindenekelőtt a gazdagság szimbóluma. A néphitben egyébiránt a mák mágikus növényként is szerepel, és ilyenkor nyugodtan gondoljunk a boszorkányok és a jövendőmondók természetfeletti körére: ráolvasások, mágia, szerelmi jóslás… engedjük el bátran a fantáziánkat.


Ide nézz, törökméz!

Ha már szimbólumok, a mézhez az édes élet, a szépség és a szerelem kapcsolódik. A tradíció szerint, ha szilveszterkor a szerelmesek mézzel kenik be az ajkukat és éjfélkor így váltanak csókot, akkor az óévbúcsúztató e rituáléja édes és hosszú közös életet hoz a számukra. Aki nem hiszi járjon utána ennek is.

Ám senki orra előtt nem szeretném elhúzni a mézesmadzagot, és hogy ne csak a levegőbe beszéljek, elmesélem, én hogyan készítek törökmézet. Hogy mit? Karinthy egyszer ilyen definíciót adott neki: „Nyúlós, fehér gummianyag, amiben apró, bizonytalan tárgyak vannak. Egy kis bárddal darabolja le a cukrosbódés.” 

Hozzávalók

  • magas falú edény
  • zsírpapír
  • tepsi
  • 150 g nádcukor
  • 40 g méz
  • 6 g szódabikarbóna
  • pici só

mese habbal recept gasztro törökméz Impulzív Magazin
Elkészítés
Jól figyeljetek, mert ez varázslás, azonban kiemelt odafigyelést igényel, hiszen az elkészítés egy pontján – kétségtelenül ez a tetőpont –, úgy csap fel a massza, mint a tűzhányó forró lávája. Amikor a receptben ide érkezünk, jelezni fogom.

1. Magas falú forralóedénybe mézet és cukrot tettem, majd elkezdtem őket összemelegíteni.
2. Amikor a cukor is olvadni kezdett belehintettem a sót.
3. Már teljesen homogén állapotában, anélkül, hogy egészen bebarnult volna az egyveleg, abbahagytam a melegítést és beleszórtam a szódabikarbónát is – Karinthy verzióját követve pisztácia- vagy manduladarabokkal is megszórhatjuk ezzel fokozva a végeredményt… –, végül az egészet jól összekevertem.

El is érkeztünk ahhoz a pillanathoz, amit a fentiekben már megidéztem. Ugyanis arról van szó, hogy a szódabikarbóna pillanatok alatt felhabosodik, akár fel is fut, amikor a masszába jut, és ezt követően percek alatt elkezd megszilárdulni.

4. Ekkorra már előkészítettem a zsírpapírral kibélelt tepsit, így a masszát a lábasból rögtön ki tudtam önteni.
5. A megszilárdulás 0,5-1 óra alatt lezajlott, és elkészült a varázslat. Ezt követően egy éles késsel feldaraboltam.

Tipp:
  • Ha nem azonnal fogyasztjuk el, tegyük hűtőbe, mert szobahőmérsékleten könnyen olvadékonnyá válik.
  • Bár a forralóedényben maradt massza pillanatok alatt megkövül, ne ijedjünk meg: a forró víz újra meglazítja a makacs ragacsot, tehát ha így járunk el, nincs szükség kapargatásra.

Mákos guba habtál

mese habbal recept gasztro mákos guba Impulzív Magazin

Az alapunk a korábbiaktól eltérő módon most nem smoothie, hanem kása, méghozzá zab. Biztosan mindenkinek van jól bevált zabkása-technikája, ez egy alaprecept, ahogy én készítem:

Hozzávalók

  • 1 db kis méretű körte (kb 100 g) és 5 ek. víz – e két hozzávalóból lesz megközelítőleg 120 ml körtés püré
  • 0,5 vaníliarúd kikapart magjai
  • 250 ml növényi tej
  • 6 ek. apró szemű zabpehely

Elkészítés

1. Körtét használok, hogy már ne kelljen egyéb édesítőt tennem a kásába. Egy aranyos körtét tehát meghámoztam és kockákra vágtam.
2. Egy forraló edénybe tettem a kockákat, rászórtam a vaníliarúd magjait és tettem hozzá 5 evőkanál vizet. Kis fokozaton elkezdtem a puhítani a gyümölcsöt.
3. Amikor megpuhult, hozzáöntöttem a növényi tejet és egy mixerrel püré állagúra zúztam.
4. Végül hozzáadtam a körtepüréhez a zabpelyhet és nagyon alacsony fokozaton megfőztem.

Feltét: mákszemek (a mágia miatt), vaníliasodó, törökméz és rácsorgattam egy Mary Poppins idézetet, ami így hangzik „Megtörténhet bármi, hogyha hagyod…”
Ez az én januári mesém. És a Tiéd?

Fotó: Éva

Szerző