A korábbi komoly témák után – mint a termékenység és a vetélés –, ismét egy fontos területet hozok a babavárás szerteágazó tárgyköréből. Azokat a lehetőségeket szedtem most egy csokorba, amelyek által a várandósság, majd a szülés folyamata is természetesebbé, ezáltal áramlóbbá tehető. Miért is van jelentősége ennek a nézőpontnak? Az alábbi idézetben – amely egy híres szülésznő több évtizednyi szüléskísérési tapasztalata nyomán született – megkapjuk a választ.

„A technológiával teli, félelemmel átitatott légkörben a természetes szülés, (ill. várandósság) egyre ritkább és veszélyeztetettebb.” – Robin Lim

anyaság várandósság Impulzív Magazin
Amikor először olvastam ezt a mondatot, nem igazán láttam a mélyére. Aztán kismamaként bekerülve a rendszerbe, már kezdtem érteni. Az első érdekesség, hogy bárhová mentem a várandósságom alatt, mindenütt a „terhes” szó használata jelent meg. Valószínűleg ez a kifejezés első hallásra nem zavar senkit, hiszen ez él a köztudatban, de szerintem azért érdemes összevetni a szinonimáival, mint például várandós vagy áldott állapotban levő. Miért van az, hogy az egészségügyi rendszerben terhességről beszélnek, és folyamatosan a lehetséges rendellenességekre fókuszálnak? Sok esetben azt az érzetet erősítik az áldott állapotban levő nőben, hogy ez egy veszélyes, kóros állapot. Valójában azonban a komplikációmentes várandósság egy természetes élettani folyamat, amely nem feltétlenül igényel betegségnek kijáró ellátást.

Akkor most nézzük meg, hogy mely tanácsok támogatnak bennünket a várandósságunk tudatos megélésében, annak természetességét erősítve magunkban.

  1. Maradj mozgásban! Komplikációmentes esetben, a 12. hét után nyugodtan folytathatod a már megszokott edzésformát, azonban fontos, hogy a megfelelő módosításokat megismerd és alkalmazd is a mozgás során.
  2. Ami a táplálkozást illeti: ne kettő helyett egyél!
  3. Viszont lélegezz kettő helyett! A légző technikák gyakorlása különösen a vajúdás és a szülés idején válik felbecsülhetetlen tudássá.
  4. Ismerd meg a várandósság természetes folyamatát! Érdemes lehet egy-egy könyvet elolvasni a témában, vagy egy kismamakörhöz csatlakozni, esetleg egy szülésfelkészítő tanfolyamot elvégezni.
  5. Készülj fel a szülésre! Szerezz információkat a vajúdás természetes folyamatáról, annak 4 stációjáról, hogy ne érjenek meglepetésként a megjelenő tünetek.
  6. Támogasd szervezeted a természet erejével! A gyógynövények sokszor hatékonyabban és gyengédebben támogatnak, mint gondolnánk.
  7. Figyeld meg a testeden és a lelkedben végbemenő változásokat!
  8. Figyelj a babádra, és a vele való kapcsolatot már most kezd el felépíteni!
  9. Pihenj! A pihenés ugyanolyan fontos most, mint bármilyen más teendő.
  10. Haladj hónapról hónapra befelé, magadban! Az utolsó hetekben különösen hasznos, ha egyre jobban ráhangolódsz az előtted álló lelki és fizikai kihívásokra. Ebben a vizualizációs és meditációs technikák támogathatnak.

 

Szerző