Meát sürgette az idő. Néhány próbálkozás után levonta a következtetést: a szerelem nem egyik napról a másikra fog beköszönteni az életébe – és még akkor sem biztos, hogy azt a férfit sodorja az útjába, akivel szívesen vállalna gyermeket. Ő viszont nem akart lemondani az anyaságról. Az első részben arról a döntésről meséltünk, ami idáig elvezette – ha még nem olvastad, itt találod. A női létnek erről a csodálatos megnyilvánulásáról, amely felemelő, szeretetteljes és gondoskodó, bár gyakran kihívásokkal, aggodalommal és féltéssel teli, ugyanakkor semmihez sem fogható. Ekkor találkozott egy másik lehetőséggel: a spermadonációval.

Rögös úton

Már korábban is hallottam a donorprogramról, de úgy igazán semmit nem tudtam róla. Például azt sem, hogy Magyarországon van-e rá lehetőség. Ezért elkezdtem keresgélni és utánaolvasni. Ugyan nem találtam túl sok információt, de néhány cikk azért szembejött velem, és elindított ebbe az irányba. A végén arra jutottam, hogy ez számomra a legtisztább út. Főleg erkölcsileg, mert így én vállalok mindent magamra: a döntést, a felelősséget, a „feladatot”. És igen, a költségeket is. Hála az égnek, volt időm átgondolni az egészet, és most úgy érzem, hogy talán minden rendben lesz – jól megleszünk mi ketten: a pici és én. Ki tudom fizetni a törlesztőt, a rezsit – mindent, ami kell. De közben azért elég képlékeny a helyzetem. Jelenleg Budapesten dolgozom, teljes home office-ban, ami nagyon támogató. Elvileg heti kétszer kellene bejárnom, amit akár még meg is tudnék oldani, de ha ez megváltozik, és mondjuk, háromszor kell bent lennem, azt már nem tudom, hogyan tudom kivitelezni egy kisgyerek mellett. Ugyanaz a bizonytalanság él bennem is, ami szerintem sokakban: igazából nem tudom, mit hoz a jövő, ezért nem tudok előre tervezni. Szóval igen, hatalmas kockázatot vállaltam azzal, hogy egyedüli szülő leszek.

A papír, amely mindent elárul

Amikor valaki a donáció mellett dönt, akkor az első lépés az, hogy felvegye a kapcsolatot valamelyik meddőségi klinikával. Tapasztalataim szerint hónapokat kell várni rá egy-egy időpontra, úgyhogy nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert nagyon hosszú a várólista. Ha valaki egyedülállóként vág bele a donorprogramba, akkor már az első konzultációra magával kell vinnie egy egyedülállósági nyilatkozatot. Számomra elég szívbe markoló pillanat volt, amikor beszereztem ezt a papírt. Nem elég, hogy egyedülálló vagyok, de még hivatalosan is ki kellett mondanom egy közjegyző előtt. Közben persze értem a dolog jogi vonatkozását, hiszen ha egyedül vállalom a gyermeket, akkor annak egy hivatalos dokumentumban is szerepelnie kell, hogy az apa később ne támaszthasson igényt a szülői jogaira. Egyébként a baba ilyen esetben az anya vezetéknevét kapja. Két külön orvosi vélemény is szükséges volt arról, hogy meddőségi probléma miatt jelentkezem. Ebből a szempontból „szerencsém volt”, mert van egy igen komoly leletem az endometriózis-műtétemről, amit a klinika egyből elfogadott. Ezekkel a papírokkal tudtam elkezdeni a programot, amely a kiválasztott orvossal történő konzultációval folytatódott.

Léteznek csodák

Először átbeszéltük a kezelési tervet, hogy a stimulációt megelőzően milyen vitaminokat és komolyabb étrend-kiegészítőket kell szednem nagyjából három hónapig. Ezután az utolsó menstruációmtól kezdődően hormoninjekciókat kellett beadnom magamnak, hogy serkentsék a tüszőérést a petefészkeimben – ez volt a stimulációs szakasz. Közben folyamatosan visszajártam kontrollra, hogy ellenőrizzék a petesejtek növekedését. Az orvosom azt mondta, ha két sejt kifejlődik, az már siker. Ehhez képest, szinte a csodával határos módon, végül nyolc petesejt vált éretté a testemben. Ez nagyon jó eredménynek számít.

A másik oldal

A meddőségi klinikák kapcsolatban állnak a spermabankokkal. A Magyarországon elérhető donorok többsége egyébként külföldi, mivel a hazai jelentkezők közül sokan nem felelnek meg a szigorú feltételeknek, illetve kevesen vállalják fel az ezzel járó bonyolult folyamatot. Úgy tudom, hogy nagyjából száz férfiből csak egy alkalmas donornak, ami számomra meglepő volt. Ahhoz ugyanis, hogy valaki eljusson a kiválasztásig, rengeteg vizsgálaton kell átesnie. Ez egy hosszadalmas és kimerítő eljárás, amelyet nem mindenki akar vagy tud végigcsinálni. Hazánkban egyébként a donorokról csak nagyon alapszintű adatokat lehet megtudni: pl. a szemszínt, hajszínt, magasságot, testsúlyt és vércsoportot. Ezzel szemben külföldön sokkal több a lehetőség, akár az is, hogy a donor később felkereshető. Ugyanis vannak köztük olyanok, akik engedélyezik, hogy a gyermek felvegye velük a kapcsolatot, miután betöltötte a 18. életévét.

Eltérő szemlélet

A skandináv országokban egészen más a donációhoz való hozzáállás. Azt olvastam, hogy ott majdnem olyan természetesen működik a rendszer, mint nálunk a véradás. A férfiak egész egyszerűen elmennek adományozni, mert segíteni szeretnének azoknak a nőknek és pároknak, akiknek erre szükségük van. Ezekben az országokban teljesen eltérő a kultúrája ennek a folyamatnak, ami abban is megmutatkozik, hogy milyen sok információt lehet megtudni a jelentkezőkről. Kint oldalakon keresztül lehet olvasni róluk, és láthatjuk a gyermekkori fotójukat is. Egyébként nagyon komoly szűrési folyamaton mennek keresztül: nemcsak genetikai vizsgálatokon, hanem alapos pszichológiai szűrésen is.

Nehéz választás

Azt elég hamar eldöntöttem, hogy kék szemű, magas apát szeretnék választani. Persze tisztában voltam azzal, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyermekem ezeket a külső jegyeket fogja örökölni. Egyébként kizárólag fehér bőrű, európai donorok szerepeltek a listán. Ott ültünk anyukámmal a nappaliban, és azon gondolkodtunk, hogy mégis mi alapján döntsek. A jelöltek nagyjából hasonlónak tűntek, csak egészen apró különbségek voltak közöttük. Az érzéseim alapján kellett választanom, másra nem hagyatkozhattam. Végül egy skandináv donor, egészen pontosan egy dán férfi mellett döntöttem.

Lehet, hogy nem sikerül?

A petesejtek leszívása általában rövid altatásban történik. Ezután következik a megtermékenyítés, laboratóriumi körülmények között. Nálam a nyolc sejtből öt sikeresen megtermékenyült. Majd többnyire három napot kell várni, miközben figyelik az embriók fejlődését, hogy utána rendszerint egyet, kettőt vagy hármat visszaültessenek az anyaméhbe. Én semmiképp sem akartam megkockáztatni az ikerterhesség lehetőségét, ezért egy embriót beültetését kértem. Maga az eljárás egyszerű – egy citológiai vizsgálathoz hasonlít. Beülsz a székbe, és pár perc múlva már kész is vagy. Közben gyakorlatilag semmit nem érzel. Nálam viszont valahogy nem működött a dolog. Kiderült, hogy a méhem valószínűleg annyira hátra hajlik, a méhszájam pedig olyan zegzugos, hogy nem tudták megfelelően felvezetni az eszközt a testembe.

És mégis!

Nem akartam elhinni, hogy éppen itt akad meg a folyamat. Hogy eddig eljutottam, és most elúszik az esély arra, hogy édesanya legyek. Az orvosok is megjegyezték, hogy ritkán szembesülnek ilyen típusú problémával. Végül nem maradt más lehetőség, minthogy egy ötnapos embriót ültessenek be. Az öt darab megtermékenyült petesejtemből kettő jutott el az ötödik napig, belőlük egyet lefagyasztottak. A másikat végül egy altatásban végzett, másfél órás beavatkozás során ültették be a méhembe – és valahogy egészen hihetetlen módon, de elsőre megtapadt.

A történet folytatása május 12-én jelenik meg.