A zabkása az egyik legjobb választás reggelire: finom, a végtelenségig variálható, könnyen elkészíthető, ráadásul tele van minden jóval, amire a szervezetünknek szüksége lehet a nap legfontosabb étkezése során. Na, nem mintha zabkását csak reggelire lehetne enni – tízórainak és uzsonnának, vagy csak egyszerűen egy kis nassolnivalónak is tökéletes.

Az biztos, hogy zabkásából, mint minden másból is, sokkal jobb az otthon készített verzió, mint akármelyik bolti instant kása. Többféle módon is készülhet, és bár mindegyik egyszerű, talán ez a kettő a legegyszerűbb és egyben a legjobban variálható is. Ez a két verzió pedig az egyéjszakás és a klasszikus zabkása. Semmi más nem kell hozzájuk, mint zabpehely és víz. Meg persze még amivel ízesíteni szeretnénk a reggeli kásánkat.

zabkása reggeli recept Impulzív magazin

Egyéjszakás zabkása hozzávalók

  • 2,5 evőkanál zabpehely
  • 4,5 evőkanál víz
Elkészítés
  1. Egy kis befőttesüvegben vagy egyéb tárolóban keverd jól össze a hozzávalókat. Nem kell, hogy álljon rajta a víz, de azért legyen kellőképp „kásás” – ha pedig sok a víz, nyugodtan önts le belőle.
  2. Hagyd állni egy éjszakán keresztül.
  3. Add hozzá kedvenc gyümölcsöd, fűszered, magvaidat.
Tippek
  • Extra ízért egy pici csipet sót is keverj bele a zab és a víz mellé.
  • Édesítésnek egy fél (vagy akár egy egész) teáskanál mézet is belekeverhetsz.
  • Nem kell hűtőbe tenned, éjszakára bőven elég, ha szobahőmérsékleten hagyod.
  • Ez egy egyszemélyes, viszonylag kis adag – ha többet szeretnél, növeld arányosan a hozzávalókat.

zabkása reggeli recept Impulzív magazin

Klasszikus zabkása hozzávalók

  • fél bögre zabpehely
  • egy bögre forrásban lévő víz
Elkészítés
  1. Forralj vizet, közben tedd a zabot egy lábasba.
  2. Ha felforrt a víz, öntsd a zabra, és alacsony lángon hagyd főni kb. 10-15 percig, amíg kásává nem válik – közben néha keverd meg, nehogy leégjen.
  3. Ízesítsd tetszés szerint gyümölcsökkel, fűszerekkel, magvakkal.
Tippek
  • Egy kis extra ízért pirítsd meg kicsit a zabpelyhet, mielőtt ráöntenéd a vizet.
  • Egy kis csipet sót itt is adhatsz a kásához már az elején.
  • Titkos összetevőként adj hozzá egy borsónyinál kicsit több vajat, mikor már majdnem kész.
  • Édesítőként egy teáskanál méz ajánlott, vagy, ha valami különlegesebbre vágysz, öntsd nyakon egy kis juharsziruppal, ha elkészült.
  • Ez egy adagra elegendő mennyiség – ha többet szeretnél, növeld arányosan a hozzávalókat.

zabkása reggeli recept Impulzív magazin

Egyszerű, könnyű, tápláló és jól variálható – akármelyik elkészítési módot is választod, a zabkása tényleg szuper választás, ha valami harapnivalóra vágy, napszaktól függetlenül.

Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, akkor az itt találod !

Fotó: Emma

Szerző