Kitartóan dúl a sütőtökszezon, és igaz, hogy a tök csak úgy magában, sütve az ősz megtestesülése, érdemes kicsit kísérletezgetni a hátramaradt sült tökökkel.  A sütőtök húsa ugyanis nagyon jó hozzávalója lehet különböző süteményeknek – így ennek a sütőtökös uzsonnakoszorúnak is.

Szigorúan véve ez nem egy sütemény, hiszen állagra leginkább a banánkenyérhez hasonlít, így sokkal töményebb is, mint egy sima süti, mindemellett közel sem olyan édes. Éppen ezért viszont tökéletes opció lehet uzsonnára vagy tízóraira, sőt, még a reggeli tea vagy kávé mellé is. Egy borús, hideg őszi reggelen máris könnyebben indul a nap, ha azt egy sütinek nem minősülő, ám mégis annak érződő falattal kezdjük.

Viszonylag egyszerű elkészíteni, és túl sok kellék sem kell hozzá, akár még robotgép nélkül is megy. Az egyetlen „különleges” hozzávaló egy lyukas közepű tortaforma vagy lapos kuglófsütő. Na, és persze egy kis hátramaradt, már megsütött sütőtök.

sütőtök uszonnakoszorú tök recept Impulzív Magazin


Hozzávalók
  • 240g liszt
  • 1 ½ teáskanál szódabikarbóna
  • ¼ teáskanál só
  • ½ teáskanál őrölt fahéj
  • ½ teáskanál őrölt gyömbér
  • ¼ teáskanál őrölt szerecsendió
  • ¼ teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 115g puha vaj
  • 100g barna cukor
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
  • 250g görög joghurt
  • 330g sült sütőtök húsa (ha kicsit kevesebb, nem baj)
sütőtök uszonnakoszorú tök recept Impulzív Magazin
Elkészítés
  1. Vegyítsd el egy tálban a lisztet, a szódabikarbónát, a sót és a fűszereket.
  2. Egy másik, nagy edényben először keverd el a vajat és a cukrot, majd add hozzá a tojást, vaníliaaromát, tököt és joghurtot is, és az egészet dolgozd össze alaposan.
  3. Öntsd hozzá a lisztes mixet is, és alaposan keverd el, de arra vigyázz, hogy ne keverd túl! Amikor már nem nagyon látsz benne nagy lisztfoltokat, akkor jó.
  4. Vajazd és lisztezd ki a sütőformát, majd kanalazd bele a tésztát úgy, hogy egyenletesen töltse ki a formát. A tetejét egy spatulával simítsd le.
  5. Süsd nagyjából 50-70 percen keresztül 180°C-ra előmelegített sütőben.
  6. Ha kész, vedd ki a formából és hagyd kihűlni, mielőtt tálalnád.
sütőtök uszonnakoszorú tök recept Impulzív Magazin
Tippek a sütéshez:
  • Érdemes az első húsz percben alufóliával letakarni a formát, így kevésbé barnulnak majd meg a szélek.
  • A sütési idő a sütődtől is függ, ezért amikor már kezded érezni az illatát, ellenőrizd le, hogy áll. Szúrj egy fogpiszkálót a tésztába: ha tisztán jön ki, nincsenek rajta tésztadarabok, akkor kész.
  • Ami még segíthet eldönteni, hogy kész-e a sütés: nyomd meg a tészta tetejét – ha nem érzed rugalmasnak azt, és benne marad az ujjad nyoma, akkor még nem jó.
  • A szélek is árulkodóak: ha már kezdenek elválni a formától, akkor lassan jó a sütemény.
  • Ebben a tésztában nagyon sok a nedvesség, épp ezért ne lepődj meg, hogyha szinte vizesnek tűnik a közepe, miután felvágod – ha a fogpiszkáló tésztadarabok nélkül jött ki, lenyomás után nem maradt meg a mélyedés a tésztában, a szélek elváltak a formától és a formából kivéve is tartja az alakját, akkor mindent jól csináltál!

Ha szeretnéd kicsit édesebbé tenni ezt a sütőtökös csodát, adhatsz hozzá egy kis tejszínhabot is, mielőtt tálalnád. Ha pedig nagyon kísérletező szellemű vagy, akár készíthetsz belőle csokoládés verziót is: apríts fel 100g ét- vagy tejcsokoládét, és keverd a tésztához a tökkel és a joghurttal együtt. Ha viszont szeretnéd kiélvezni a sütőtök ízét, egyszerűen csak szitálj rá egy kis porcukrot, mielőtt felvágnád. Jó étvágyat!

sütőtök uszonnakoszorú tök recept Impulzív Magazin
Fotó: Emma

Szerző