Mi emberek hajlamosak vagyunk kutatni az élet úgynevezett értelme után. Miért vagyunk itt? Mi lehet a célja a létezésünknek? Erre a kérdésre sokan, sokféle választ próbáltak már adni, de azt hiszem azok jártak legközelebb az igazsághoz, akik jeles napokat szenteltek egy-egy étel tiszteletének: az élet (egyik) értelme ugyanis minden kétséget kizáróan az, hogy múló földi létezésünket finom falatokkal édesítsük meg. És így el is érkeztünk a palacsintanaphoz.

Mielőtt bárki felháborodva rázná az öklét, hogy „na persze, még egy mondvacsinált ünnep”, eláruljuk, hogy a palacsintanap az álruhába bújt húshagyókedd, így hát pont csak annyira mondvacsinált, mint ez utóbbi. A palacsintanap nyitja meg a húsvéthoz vezető út kapuját, és milyen finom nyitány ez. Az ünnep mögötti magyarázat egyébként rendkívül emberi és egyszerű, de annál ízletesebb: a böjt kezdete előtti napon valahogy fel kellett használni a maradék tojást és vajat – és itt jött a képbe a palacsinta.

Palacsinta-nap banános zabpalacsinta recept Impulzív Magazin
Palacsintát készíteni sokféleképpen lehet, különböző méretben és struktúrával: lehet olyan, amilyennek megszoktuk, lehet a levegős amerikai fajta, és a kettő között gyakorlatilag még bármi más is, attól függően, hogy merre járunk a világban. Liszt, tojás és tej – ezek a jól ismert hozzávalók. Lehet azonban máshogy is palacsintázni: az idei palacsintanap díszvendége nálunk a banános zabpalacsinta, ami ennek a közönségkedvenc fogásnak egy allergiabarát és egészségesre hangolt verziója. Tökéletes reggelire, tízóraira és uzsonnára, vagy csak úgy nassolni, amikor épp kedvünk tartja. 

Hozzávalók:

  • 2 érett banán
  • 2 tojás
  • fél csésze zabpehely
  • egy teáskanál vaníliaaroma
  • kókuszolaj (vagy egyéb zsiradék)

Palacsinta-nap banános zabpalacsinta recept Impulzív Magazin

Elkészítés:

  1. Hámozd meg és egy villával nyomkodd szét a banánokat.
  2. Add hozzá a tojást és a vaníliát, majd keverd alaposan össze.
  3. Keverd hozzá a zabpelyhet is.
  4. Tegyél olajat egy palacsintasütőbe, kicsit melegítsd fel, majd kezdd el kisütni a palacsintákat: kb. egy evőkanálnyi tészta kell egy palacsintához. Kicsit lapogasd el a serpenyőben, majd ha az alja már aranybarna, fordítsd meg, és süsd meg a másik oldalát is.
  5. A kész palacsintákat akár magukban, akár friss gyümölccsel vagy lekvárral is tálalhatod.

Palacsinta-nap banános zabpalacsinta recept Impulzív Magazin
Tippek:

  • Ez a mennyiség 10-15 palacsintához elég, mérettől függően.
  • Már a tésztába is keverhetsz gyümölcsöt, pl. áfonyát vagy ribizlit.
  • Egy hagyományos palacsintasütőben egyszerre akár négy ilyen palacsintát is ki tudsz sütni, így időt is spórolhatsz.
  • Ízlés szerint adhatsz a tésztához fűszereket is, mondjuk egy kis fahéjat.
  • Nem kell hozzá extra édesítés, hiszen a banán már magában is elég édes.
Elő a palacsintasütőkkel, érett banánokkal, éhes szájakkal, és induljon a palacsintanap!

Fotó: Emma

 

Szerző