Mielőtt részletesebben is kifejtem, milyen élmény hatására leszek újra tudatos, el kell mesélnem neked, hogy mostanában eléggé el vagyok havazva – vagyis sok-sok új és újszerű feladatom van az új környezetben, ahová kerültem. Olyannyira, hogy már megint elfelejtettem magamat szem előtt tartani, azaz figyelmezni a helyes életvezetésre – legyen az táplálkozás, mozgás vagy egyéb fontos kérdés. Vagyis elfelejtkeztem arról, hogy tudatos legyek. Mint már annyiszor. Horváthné Csortán Kriszta ajánlója a legújabb Női Lét-podcasthez.

És erre, amikor már majdnem nekiláttam ezen keseregni, rágódni, sóhajtozni – ami egyesek, sőt kettesek szerint is szokásom –, hát nem szembe jött velem ez a podcastadás?! Régóta nézegettem már Almásy Csilla gerincterapeuta és gyógytornász anyagait: olvastam a cikkeit, láttam a videóit és szimpatikusnak találtam. Egyszerűen hitelesnek éreztem, amit mond, és azt hiszem, meg tudom ezt ítélni, hiszen egy kiszakadt gerincsérv után azért elég komolyan át kellett gondolnom, mi vezetett el engem idáig.

Így aztán nem keveset kutakodtam, nézelődtem a témában, hogyan tudnék rehabilitálódni, és nem visszaesni ugyanabba a hibába, hibás életmódba. Ehhez pedig először meg kellett értenem, mi a helyes, mit kerüljek, mi okozhat károkat, mi az, ami szükséges, és végül milyen mozgást válasszak. Csilla gerinckoncepciójára véletlenül bukkantam rá az online felületeken, vagyis a kulcsszavas keresés dobta fel a találatok között az oldalát és a videóit. Mivel rögtön megfogott a személyisége, egyre többször nézegettem az anyagait, miközben meggyőződtem róla, hogy a gyakorlatai hasznosak, a tanácsai pedig érthetőek és logikusak – egyszóval elhittem neki, hogy ezt csinálni kell, mégpedig így.

A Női Lét legújabb epizódját meglátva nagyon megörültem. Mint mondtam, mostanában kicsit „arccal szántok” – már megint. Azaz csak a közeli vagy még inkább a legközelibb problémákra összpontosítva „hajtom előre a lovakat” – ha kell még egy plasztikus kép, hogy biztosan el tud képzelni, miként telnek a napjaim. Így aztán nem is érdeklődtem Pannától, mi lesz a legújabb téma és vele az interjúalany a podcastsorozatban. Igazán kellemes meglepetésként ért, amikor felfedeztem az adást. És Csilla visszafogott derűjével, nem tolakodóan, ám hatásosan érvelve újra megvett kilóra. Ráadásul bátran mondhatom, hogy rengeteg újat tudtam meg tőle, amivel egy kicsit meg is vigasztalt. Felsoroljak neked néhány dolgot, ami a te válladról is leveszi a terhet, a lelkiismeret súlyát, a lehetetlenség érzését és a tehetetlenség szorítását?

Ugye tudod, hogy mozogni kell? Hogy évről évre fogy az izomzatod, és egyre nehezebb fenntartani? Építeni meg… – jajj, szinte lehetetlen! Tudom, az idő meg a pénz is kevés rá. Mikor menj edzésre? Egyáltalán hová? És mennyibe fog ez fájni? Szóval a további gyötrődések helyett elárulom, hogy a hiteles, nagybetűs szakember azt mondja: otthon is lehet mozogni. Bármikor. A munkahelyen is. Rövid és hosszú ideig egyaránt. Csak csináld! Persze van személyre szabott és aktuálisan célszerű edzésforma, valamint időtartam, de nem haszontalan a napi 10-20 perc sem. Sőt!

A legújabb kutatási eredményekről, tudományos megállapításokról is nagyon érdekes dolgokat oszt meg velünk a gerincterapeuta, ráadásul igen személyes részletek is kiderültek arról, hogy már ő is belépett a ráncfelvarrók táborába – akarom mondani, az izomfelvarrással és -megtartással kísérletezők közé. Nyilván minden nő elérkezik egyszer ide, és akkor azt fogja érezni egy ilyen adás hallatán: Na, lám csak, ő is! Akkor az én helyzetem sem tragédia! Talán megpróbálhatnám helyén kezelni ezt az öregedés dolgot, és azt csinálni, amit a szakember mond. Még akár az is kiderülhet, hogy nekem is sikerül, hogy minőségi életet éljek, minél tovább megőrizve a mozgékonyságomat, az életkedvemet, az izmaimat, az erőmet.

Ez a Női Lét-beszélgetés Almásy Csillával nekem ezt üzeni.


Okos mozgás, boldog test – mi a titok? – Női Lét a tudatos mozgásról Almásy Csillával

Szerző