Egy évvel ezelőtt az Impulzívban adott interjúban még a szépségversenyek titokzatos világáról, a modellek elé állított elvárásokról esett szó. Ma már a modellkarrier az emlékek között bújik meg, Szabó Csillag szívesen emlékszik vissza, már nem vágyik rá, sokkal inkább a repülés hozza lázba. A stewardessek izgalmas életét éli, a LOT légitársaság csapatában dolgozik, legtöbbször Budapest és New York közt ingázik – így hetente többször a felhők felett jár.
– A szépségipar után elég meredek váltás jött: légi-utaskísérő lettél. Miért pont ezt a szakmát választottad?
– Erre a kérdésre a mai napig nem tudom a megfelelő választ. Izgalmasnak találom ezt a világot, titokzatos, a professzionalizmus pedig egészen lenyűgözött. A repülés a szívem csücske, ezért is szerettem volna a légiközlekedésben dolgozni. A Föld teljesen különböző pontjaira juthatok el, számomra új kultúrákba csöppenhetek bele.
– Csak a pozitív oldalát látod eddig?
– Természetesen hét hónap után tisztában vagyok vele, hogy nem minden fenékig tejfel, de ez is hozzátartozik a munkánkhoz.
– Mire gondolsz?
– Pár hete például a leszállásnál a rendőrség vitte le az egyik utast, ez az út engem is megviselt.
– Gondolom, nem ért váratlanul a helyzet.
– Hathetes tréningen vettünk részt Lengyelországban, ahol a szó szoros értelemben mindenre felkészítettek bennünket. Ledöbbentem, amikor például a szülésről is tanultunk. A repülőn megtörténhet, hogy a terhesség megindul, a földet érésig nekünk kell a kismamát biztonságban tartani, akár a világra segíteni a csecsemőt. Ilyenkor egyébként vészhelyzeti landolást hajtunk végre, megtanuljuk, hogy a kismamát és a babát hogyan kell biztonságban lejuttatni a gépről… Precízen, pontosan tudnunk kell a váratlan, de nem ismeretlen helyzetekre reagálni.
– Itt még gondolkodni sincs idő, cselekedni kell.
– Ez így igaz, viszont a felkészítő tanfolyamon rutint szerzünk, és már a zsigereinkben van a megoldás. A legutóbbi rizikós helyzetet is gördülékenyen megoldottunk.
–  Mit történt, most már áruld el!
– Egy utas megpróbálta átjátszani az egyik legfontosabb szabályunkat. Szerencsére nem történt semmi baj. Az illetőt számon kértük, majd Budapesten a rendőrök vártak. Rettentően feldühített, hiszen több száz ember életét kockáztatta, ez óriási felelőtlenség!
– Milyen tulajdonságok jelentenek előnyt ebben a szakmában?
– Egész napos interjú alapján választanak ki bennünket, mélyre menő részletekre tapintanak rá, amik alapján eldöntik, hogy alkalmasak vagyunk-e a feladatra. Első helyen a határozottság áll, nem csak a vészhelyzetekben tudunk erre támaszkodni, hanem a munkánk során minden helyzetben magabiztosnak kell lenni. A problémamegoldó képesség a második helyen áll, ezen kívül az alkalmazkodó képesség rendkívül fontos, különböző helyzetekben merőben más emberekkel kell megtalálni a közös hangot. Ez az igazi kihívás! Talán számomra a legnehezebb az, hogy csapatban dolgozunk, egészen eddig olyan munkám volt, ahol egyedül kellett helyt állnom. Ma már együtt könnyedén tudok együttműködni a munkatársaimmal.
– Egyszerű mindig mosolyogni?
– Nem is mindig megy. (nevet) Van olyan helyzet, amikor én sem csattanok ki a boldogságtól, de ez ritka. Általában pozitív visszajelzéseket kapunk, kiemelik, mennyire derűsek és kedvesek voltunk. Ez egyébként a munkánk kisebbik része, a nehezebb részét az utasok nem is látják. A járat előtti és utáni intézkedések nem az utasok előtt zajlanak.
– A járat indulása előtt milyen feladatok várnak rátok?
– Jóval az indulás előtt a reptéren vagyunk, egy csoportos megbeszélésen veszünk részt, ahol megismerjük a kollégákat, akikkel az adott járaton együtt fogunk dolgozni. Átvesszük azokat a szabályokat, amiket már tényleg álmunkból felébredve is tudnunk kell, mégis annyira fontosak, hogy minden repülés előtt felelevenítjük a tudást. A repülőn már a vészhelyzet esetén használatos eszközöket ellenőrizzük, hogyha bármi probléma adódik, jól működjenek. Másfél óra kell ahhoz, hogy felkészítsük a gépet az utasok érkezésére.
– Milyen információkat osztanak meg veletek a pilóták az adott útról?
– Felkészítenek bennünket a legapróbb részletekre: a menetidőre, turbulenciára. Még azt is meg tudják mondani, egészen pontosan mikor lesz egy-egy erősebb turbulencia, a gépen éppen milyen feladat fogunk ellátni. Például a legutóbbi úton tisztában voltunk vele, hogy a második erősebb turbolencia a második étkeztetésnél lesz. Ezen kívül megosztják velünk a vészhelyzetet esetén szükséges titkos kommunikációt is. Ha esetleg nem tudjuk felvenni a pilótával a kapcsolatot – hiszen bármi lehet vele, ájulás, rosszullét –, hogyan kommunikáljunk a legközelebbi repülőtérrel…
Az utasok nehezen viselik, ha a repülő megrázkódik, téged is néha meglep?
– Bevallom, anno féltem én is a turbulenciától, utasként sosem repültem olyan magasságon, ahol előfordulnak nagyobb légörvények, így nem volt semmilyen élményem. Nekem is az forgott a fejemben, hogy a gép lezuhanhat, a pilóták viszont megnyugtattak, hogy eddig a történelem során még légörvény miatt repülőkatasztrófa nem történt. Ez egy természetes dolog.
– Van olyan szituáció, amikor neked is összeugrik a gyomrod?
– A bemutatóúton megengedték nekünk, hogy a felszállást és leszállást a pilótafülkében éljük át. Olyan vihar volt, hogy mellettünk csapott be egy villám, szegény kapitány akkor vizsgázott, úgyhogy örök emlék maradt neki is. A másik nehéz helyzet, ha egy utas problémáját nem tudom megoldani. Gondolok itt egy epilepsziás rohamra, vagy olyan egészségügyi problémákra, mint a cukorbetegség, ájulás… Ezekre felkészítenek, sőt félévente újra vizsgázunk, ennek ellenére tartok ezektől a helyzetektől. Éppen ezért jó, hogy csapatban dolgozunk, így egymást tudjuk segíteni a rizikós szituációkban is.
– Normál esetben is rendszeresen bemehettek a fülkébe?
– Szerencsére igen, és nagyon szeretek ott lenni! Egyrészt egyre több magyar tisztünk van, akikkel már jól ismerjük egymást. Ők főként arab légitársaságtól érkeztek, ott jöttek. Ott mások voltak a szokások, más volt a rendszer. Igyekszem a kedvükben járni, próbálok nyitott maradni, hogy a LOT-nal is otthon érezzék magukat.
– Az előírásokban szerepel a körömszín is?
– Igen. Az arab országokban rettentő szigorú szabályokat írnak elő a légi-utaskísérőknek. Nálunk is vannak alapvető szabályok, amiket szem előtt kell tartani, de ezek betartható előírások, melyek az igényességről szólnak. A váll alatt érő hajat össze kell fogni, látványos sminket kell viselünk, a saját ízlésünk szerint, az élénk pink és barnás rúzsokat viszont kerülni kell. A körömszínek közül a nude, piros, bordó a nyerő, és természetesen örök a francia manikűr. Előtte is volt erre igényem, így nem megerőltető, hogy odafigyelek a külsőmre.
– Még mindig honvágyad van?
– Már nem visel meg annyira, mint régen. Amióta itt dolgozom, az idő rettentő gyorsan szalad, mindig más időzónában vagyok, amihez éppen igazodnom kell. Ehhez képtelenség hozzászokni, a szervezet nehezen viseli az időeltolódást, annyi időt meg nem töltünk kint, hogy alkalmazkodjon hozzá. Sokan az altató mellett döntenek, én csak végszükség esetén veszek be, akkor, ha nehéz járat előtt állunk, és nem tudom kipihenni magam. Nekem az vált be, ha ahhoz az időzónához alkalmazkodom, amibe éppen belecsöppenek. Sokan nem ezt választják, hanem ragaszkodnak a magyar időhöz, és akkor alszanak, amikor itthon este van.
– Hogy képzeljük el egy hetedet?
– Hosszú járat után minimum két nap szabadnapot kapuk, így egy héten kétszer repülök. Ez nem olyan vészes, igazából csak pár éjszakát nem töltök itthon, ennyi külön töltött idő, még jót is tesz egy párkapcsolatnak.
– Mivel töltöd az időt egy idegen országban? Egyedül?
– Hozzá kellett szokni ehhez az életvitelhez. Ameddig nem ismertem meg a kollégáimat, ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül legyek a szállodában, nem vágytam nagy társaságra. Ez hamar átalakult. Ma már együtt töltjük az időnket, kikapcsolódunk, kártyázunk, beszélgetünk. Az elején izgalmas volt, hogy mindig más városban ébredek, de ma már ismerős helyekre érkezem. Ki szoktam mozdul, főleg nyáron Nem York-ban, az óceánban muszáj fürdeni.
– Meddig lehet ezt a hivatást összeegyeztetni a magánélettel?
– Egyre több idősebb kollégával beszélgetek, akik arról mesélnek, hogy szülés után újra légi-utaskísérőként dolgoznak. Ehhez természetesen kell egy olyan partner, aki biztos segítséget nyújt, és egy-két éjszakát bevállal a gyermekkel és teljes értékű szülőként ott van mellette. Ha az egészségi állapotom engedi, akkor biztosan innen fogok nyugdíja menni.