Rovat

Archív

Archív

„Ismerd meg önmagad!”

„Gnóthi szeauton”, azaz „Ismerd meg önmagad!” Ez az ókori bölcselet arra figyelmeztet bennünket, hogy a világ megismeréséhez önmagunk megismerésén át vezet az út, hiszen a jövőt nem készen kapjuk, nem tőlünk függetlenül történik meg velünk – a Sorsunk sokkal inkább…

Archív

„Felszabadító érzés a bábokon keresztül közvetíteni az érzéseinket” – interjú Kiss Ágnessel a bábterápiáról

Kiss Ági a Kövér Béla Bábszínház igazgatója, aki bábszínészként és szociális munkásként is dolgozik, és a bábterápia módszerével segített rászoruló gyerekeken. Ági az egyetemen tartott nekünk bábjátékkurzust, és az utolsó alkalommal a terápián megélt tapasztalatairól, élményeiről mesélt. Olyan szeretettel, odaadással…

Archív

Bleszák Nóra – A szüleimmel szavak nélkül is értjük egymást

Már gimnazista korában is életvidám lányként ismertem Nórit, aki biztos volt benne, hogy olyan emberekkel szeretne foglalkozni a jövőben, akik segítségre szorulnak. Ez azóta sem változott. Két év múlva konduktor-óvónő lesz, és tele van motivációval a szakmáját illetően. Siket szülők…

Archív

APUlzív – Pozitív

Pozitív. 2015 februárjában ez a szó még egészen mást jelentett, mint ma. Gondolat sem volt még a COVID, és nem rettegtünk kollektíven ettől a szótól, a PCR- és gyorstesztek eredményét várva. Volt ugyanakkor egy bizonyos teszt, amit akkortájt alig vártam,…

Archív

Anyák napi édes ötlet: kakaós-ragacsos brownie

Az étel az egyik legjobb módja annak, hogy kifejezzük mások iránt a gondoskodásunkat. Így hát mi más lehetne jobb meglepetés azoknak, akik egész életünkben gondoskodtak rólunk, mint egy kis finomság. Mi ezzel a brownie recepttel hangolódunk anyák napjára. Kakaós, édes,…

Bezár
Bezárás