Már gimnazista korában is életvidám lányként ismertem Nórit, aki biztos volt benne, hogy olyan emberekkel szeretne foglalkozni a jövőben, akik segítségre szorulnak. Ez azóta sem változott. Két év múlva konduktor-óvónő lesz, és tele van motivációval a szakmáját illetően. Siket szülők halló gyermekeként nem volt mindennapi az élete: már kisgyermekkorában sokszor csöppent olyan szituációkba, amelyek empátiára, odafigyelésre és talpraesettségre tanították.

hallássérült siket konduktor Impulzív Magazin
– Mik az első emlékeid a jelnyelvvel kapcsolatban?
– Képzeld, volt olyan, hogy az óvodában megkérdezték tőlem, mit kaptam karácsonyra, és szavakkal ugyan nem tudtam elmondani, de jeleléssel viszont igen.
– Párhuzamosan tanultad a jelelést és a beszédet?
– Kutatások bizonyítják, hogy a jelnyelvet a babák sokkal hamarabb megtanulják – én is jóval tudatosabb voltam a jelelésben, mint a beszédben.
– Siket szülők gyermekeként, ki tanított meg beszélni?
– Sajnos az anyai nagymamámat négyéves koromban elveszítettük, így az apai nagyszüleim tanítottak meg beszélni, emiatt pedig igazán szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, amiért utólag is nagyon hálás vagyok. Orvosi javaslatra korán mentem bölcsődébe, hogy minél hamarabb elsajátítsam az élőbeszédet, az öcsémet viszont később íratták be, így ő később is kezdett el beszélni, és valószínűleg ezért lett diszlexiás.
– Anyukád sosem hallott?
Az ő történetében az az érdekes, hogy egy bélbetegséggel, úgynevezett cisztás fibrózissal született, és az alkalmazott gyógyszeres kezelés, illetve műtéti beavatkozás mellékhatásaként lett hallássérült. Még újszülött korában operálni kellett, majd további műtétekre volt szükség ahhoz, hogy meggyógyuljon.
– Édesanyád a kivételt erősíti?
Még a szakemberek sem gondolták volna, hogy megéri a felnőttkort – anya egy igazi orvosi csoda! Éppen emiatt döntött úgy, hogy gyereket szeretne, és az sem számított, hogy a kicsi hallani fog-e vagy sem. Szerencsére az orvostudomány már olyan fejlett volt akkoriban, hogy amikor megszülettem, rögtön tudták, hogy én nem vagyok siket. Egyébként Prof. dr. Gyurkovics Kálmán anyukámról írta a disszertációját.
– Mit tudhatunk apukádról?
– Apa már hallássérültként született. A mamám mesélte, hogy a terhesség alatt fájdalmai voltak, és mint később kiderült, édesapámat valószínűleg méhen belüli magzati ártalom érte, vagy valamilyen fertőzést kapott. Csak pár hónapos volt, amikor észrevette a nagymamám, hogy valami nem stimmel, mert apu nem reagált a kulcscsomó zörgésére. Ekkor vitte el orvoshoz a nagyi.

hallássérült siket konduktor Impulzív Magazin
– Milyen előítéletekkel találkozol a siketekkel kapcsolatban?
Egyrészt téves a siketnéma szóhasználat, mert tudnak beszélni, csak nem szoktak. Mondok egy példát: ha anyával nem vagyunk egy szobában, de a nevemen szólít, akkor odamegyek, mert értem, hogy nekem szólt. Ha odafigyel az ember, akkor egészen jól érthető a beszéde. Nagyon régen még nem volt szokás megtanítani a siketeket arra, hogy szóban kommunikáljanak, ezért terjedt el róluk, hogy némák. A társadalom egy része abszolút mértékben fogyatékosnak tartja őket, pedig ez nem igaz. Úgy, ahogy a halló embereknek, nekik is vannak gyengébb és erősebb készségeik, tehát nem teljesen sérültek. Egyébként kb. harminc éve már tanítják őket beszélni, hogy segítsék a társadalomba való beilleszkedésüket. A siketek mégis sokszor érzik úgy, hogy mi beszélők, hallók kirekesztjük őket. De valójában megvan a saját világuk, és ezt ők maguk is próbálják felénk kinyilvánítani. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert engem befogadtak, és gyakran hívnak különböző programokra. Hamarosan csatlakozom is egy siket tagokból álló kézilabdacsapathoz.
– Tehát azt mondod, hogy ők is kirekesztenek bennünket?
– Pontosan. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor egy társaságban mindenki azonos nyelvet beszél, egy ember kivételével, akinek állandóan fordítani kell. Csak itt az a nehézség, hogy nem tudunk mindent precízen átadni, és így elvész a folyamatos társalgás varázsa. Többször előfordult már, hogy anyának is leegyszerűsítettem a mondanivalómat, mert a „barokk” körmondatokat nem minden esetben tudja értelmezni.
– Ez minden siketnek nehézséget okoz?
– Ez egyéntől függ. Anyukámnak a műtétek miatt nagyon sok kimaradása volt az iskolában, ezért gyengébbek is voltak az eredményei. Olvasni sem szeret igazán, és ha találkozik egy kifejezéssel, amit nem ért, azt szívesebben kérdezi meg tőlem, minthogy utánanézzen.
– Az anyák a gyermekeik tekintetéből mindent kiolvasnak. Ezt te is így érzed?
– Igen, és ez fordítva is igaz. Volt olyan helyzet, amikor anya nem közölte velem, hogy problémája van, de az arcáról rögtön leolvastam, hogy valami nincs rendben. Azáltal, hogy a szüleim siketek, én is érzékenyebb lettem mások iránt.

hallássérült siket konduktor Impulzív Magazin
– Érezted már azt, hogy könnyebben megosztanád a gondolataidat a szüleiddel, ha szavakkal kommunikálhatnál velük?
– Sajnos nem egyszer volt már ebből félreértés. Ha kamaszként magánéleti problémáim voltak, többször tapasztaltam, hogy nem úgy ment át az üzenetem, ahogy én azt szóban elmondtam volna. Jelelve sokkal egyszerűbben tudom nekik elmagyarázni a gondolataimat, és ez bonyolult helyzeteket tud szülni.
– Hogyan alakítottátok ki az otthoni szabályokat?
– Szabálykövető embernek tartom magam, és gyerekként is az voltam. Jó példát láttam otthon, és azt követtem. Attól függetlenül, hogy anyukám nem kiabált velem, az arckifejezése mindent elárult, például, amikor rendetlenséget hagytam magam után. Az ember látja, és érzi a másik szándékát.
– Gyermekként, hogyan élted meg, hogy neked másképp kell kommunikálnod a szüleiddel, mint a többieknek?
– Bevallom néha rosszul voltam, amikor oda kellett mennem anyához, ha valamit szerettem volna kérni tőle, és nem volt elég megszólítanom, hogy: „Anya! Légyszi, hozd ide ezt vagy azt!”
– Milyen furcsa szituációkba kerültél, amikor neked kellett tolmácsolni a szüleid és a többi felnőtt között?
– Sokszor volt mellettünk felnőtt tolmács, aki segített nekünk az ügyintézésben. Előfordult, hogy ötévesen lakásfelújítást kellett intéznem, de voltam már tolmács anya és a tanárok között is egy-egy szülői értekezleten.
– Hogyan hívtatok volna segítséget, ha csak ketten vagytok otthon, és te nem vagy olyan állapotban, hogy meg tudj szólalni?
– Természetesen ott vannak a szomszédok, akikre számíthatunk. Manapság pedig annyira fejlett már az online világ, hogy létrehoztak egy applikációt, amit pontosan ezekre a vészhelyzetekre találtak ki. Van egy központi szolgálat, a SINOSZ, ahol tolmácstól lehet segítséget kérni. Volt olyan helyzet, hogy anyának orvoshoz kellett mennie, de a tolmácsnak nem volt jó az időpont, ezért anyát nem vizsgálták meg, és új időpontot kellett foglalnia.

hallássérült siket konduktor Impulzív Magazin
– Kiskorod óta kézilabdázol. Neked hogyan szurkol a családod?
– Tapssal.
– Vágytál már arra, hogy bárcsak ők is hangosan skandálnák a nevedet?
– Meg sem fordult a fejemben. Emlékszem, hogy egyszer egy fiatal siket csapat érkezett Pestről, akik folyamatosan azt ordibálták, hogy „Hajrá Fradi!”, pedig a Fradi csapata nem is játszott. Ekkor ez a dolog teljesen átértékelődött bennem, és úgy voltam vele, hogy milyen jó, hogy ez nem velem történik! Nekem már az sokat jelent, hogy a családom velem van a fontos pillanatokban.
– Az öcséd gyermekei még nagyon picik. Tanítjátok már őket is jelelni?
– A nagyszüleim jelelve kommunikálnak velük. Az unokaöcsém kétéves múlt, de jobban odafigyel, ha jelelve közlünk valamit, mintha szóban tennénk ugyanazt. Például, ha kezet mos, akkor nemcsak mondja, hanem mutatja is. Az is előfordul, hogy mi beszélünk hozzá, ő pedig jelnyelvvel válaszol. Az unokahúgom még csak három hónapos, úgyhogy nála ez még nem észrevehető.
– Mennyiben befolyásolja a konduktori tanulmányaidat az, hogy milyen közegből jössz?
– Természetesen nagyban meghatározza, hiszen már gyermekkoromban hallássérültek vettek körül, így számomra nem idegen ez a közeg. A gimnázium után nem vettek fel az egyetemre, ezért elvégeztem Szegeden a gyógypedagógiai asszisztens képzést, amit egy percig sem bánok, mert akkor még nem voltam benne biztos, hogy konduktor szeretnék-e lenni. Az a két év, amit Szegeden töltöttem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma már tudom, hogy ebben akarok kiteljesedni, ez az én utam. Jelenleg másodéves konduktorszakos hallgató vagyok a Semmelweis Egyetemen, de szeretném elvégezni a jelnyelvi tolmács képzést is, aminek még csak az elején járok.
– Mit adott neked Szeged?
– Óriási szabadságot. Ott fedeztem fel igazán önmagam, és ott értettem meg, hogy nekem erre van szükségem. Leérettségiztem pedagógiából, és rájöttem, hogy mennyire szeretem. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezen a vonalon szeretnék elindulni.

hallássérült siket konduktor Impulzív Magazin
– Mi vonz a konduktori szakmában?
Régebben kézilabdával szerettem volna foglalkozni, hiszen nagyon élveztem, amikor kicsiket vihettem a meccsekre, azt gondoltam, hogy majd edző leszek. Végül ebből csak annyi maradt meg, hogy a mozgás, mint terápia ma is része a munkámnak. Maga a konduktív pedagógia olyan emberekkel foglalkozik, akiknek sérült a központi idegrendszerük, ugyanakkor teljes mértékben az egyénre koncentrál és arra, hogy az milyen képességekkel rendelkezik. Az a legizgalmasabb pontja a folyamatnak, amikor a legjobbat tudom kihozni az egyénből, mégpedig akkor, amikor ő saját maga indítja el a mozgását, miközben én a Süss fel napot éneklem neki. Az a legszebb az egészben, hogy ezek az emberek önállóan fejlődnek, a mi dolgunk csak annyi – ami a pedagógia egyik legfontosabb eleme –, hogy motiváljuk őket.
– Hol képzeled el magad öt év múlva?
– Ezt még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy konduktor-óvónő szeretnék lenni. Miután végzek az egyetemen, olyan csoportos közegben szeretnék majd dolgozni, ahol most is vagyok és tanulok. Fontos, hogy meglegyen a megfelelő szakmai tudásom ahhoz, hogy segíteni tudjak, ez pedig nagy felelősséggel jár.

Fotó: Pillanatmesék – Szépfalusi Rita Photography