Ugye megvan az a mém, amikor egy maki agresszíven, szinte hipnotikus tekintettel bámul a képünkbe, miközben a kamerába kapaszkodva azt szuggerálja: „Nyugodjál meg! Attól megnyugszol!” Bár jót nevetünk rajta – mert tényleg őrülten vicces –, de éles helyzetben azért nem fojtogat bennünket a röhögés, amikor valóban a megnyugvásra kellene gyúrnunk.

Merthogy kisebb-nagyobb stresszforrásoknak szinte folyamatosan ki vagyunk téve, sőt, ahogy a korábbi Jelenlét-adásokban is elhangzott már: a 2020-as „járványév” óta, szinte nonstop körülleng bennünket valami, ami folyton az eszünkbe juttatja, hogy „a világ volt már jobb hely is” – ahogy Póli Emma szerkesztőnk fogalmaz a legújabb podcastunkban.

Alkalmi hármasunk Gillich Panna főszerkesztőnk mellett most vele és Fejes Szilvivel egészült ki, a beszélgetés gyújtópontját pedig a stressz és annak kezelése adta. Természetesen nem tudományos oldalról közelítve, hanem magazinunk szerkesztői csapatának szokásos „élményszerű” aspektusából körbejárva a témát. Annál is inkább fontos ez, hiszen olyan jelenségről beszélgettünk, ami mindannyiunk életét befolyásolja, ugyanis a stressz meghatározza mindennapjaink minőségét, az pedig, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, saját lelki békénket is.

Elöljáróban: ne gondold, hogy bármelyikünk is a „bölcsek kövét” hordja a zsebében, nem is ez a célja adásainknak. De együtt gondolkodni, néha egy kicsit közösen ventilálni, esetleg ráeszmélni arra, hogy a magunk kis világában jelenlévő nehézségekkel mások is pont ugyanúgy küzdenek, gyakran megnyugtató és léleksimogató tud lenni. Akkor közös stresszoldásra fel, és katt a lejátszóra!

Szerző