Végre megérkezett a nyár, ilyenkor a legjobb a szabadban lenni, kirándulni, világot látni, túrázni. Ezúttal Sötétvölgybe vitt az utunk, ami egy igazi dzsungelnek bizonyult, számos túraútvonallal, csendes erdőkkel és váratlan kaptatókkal.

sötétvölgy kirándulás Impulzív Magazin
Sötétvölgy egy nagyszerű kirándulóhely. Szekszárd és Kakasd között kell lekanyarodnunk a 6. számú főútról, hogy a völgy bejáratához érkezzünk. Itt egy hatalmas horgásztó és egy látogatóközpont fogad minket kávézóval, mosdóval, ráadásul egy játszótér is található a vízparton. Már az is jó program, ha itt megállunk, besétálunk a kis félszigetre, vagy csak úgy a tó körül andalgunk kicsit.

sötétvölgy túra Impulzív Magazin
Ahogy arról a szabadidőközpont tábláiról is tájékozódhatunk, számos túraútvonal közül lehet választani, amik innen, a horgásztótól indulnak. Mi a Hegymászó túra elnevezésű mellett döntöttünk, ami tökéletes bemelegítőnek tűnt a szezon elindításához, ráadásul így a Várhegy-kilátót is megnézhettük magunknak. Ehhez a túrához a kék háromszöget, majd a kék kört kellett követnünk, az indulás pedig a játszótértől nem messze, a Piknikligetnek nevezett piknikezőhelytől indult.

sötétvölgy túra Impulzív Magazin
A jeleket követve könnyed emelkedőhöz érkeztünk, körülöttünk mindenhol bodza illatú zöld rengeteg. Érdemes megjegyezni vagy lefényképezni a útvonalat, hogy biztosan ne tévesszük el a hirtelen kanyarokat. Egy ilyen éles ív után hamarosan el is jutunk a kilátóhoz, ahonnan a tóra és a környező dombokra nyílik nagyszerű kilátás.

sötétvölgy túra kirándulás Impulzív Magazin
Innen továbbhaladva és még mindig a kék háromszöget követve hamarosan egy rövid, de annál meredekebb kaptató fogad minket, ami után nem árt megállni egy kicsit szusszanni. Ezután pedig irány tovább a végtelen zöld erdő.
Menet közben csak az illatos rengeteg és a madárcsicsergés kísér minket, de ha szerencsénk van – márpedig nekünk az volt –, még egy-egy őz is átszaladhat előttünk. Ne felejtsük el figyelni a fákra festett jeleket, ugyanis a kék háromszög egyszer csak körre vált, ami szintén egy éles kanyarral történik meg. Mi itt egy picit el is tévedtünk – továbbmentünk egyenesen, pedig le kellett volna fordulnunk jobbra, de nem vettük észre a másik ösvényt –, érdemes tehát a hátunk mögé is nézni néha, így nem maradunk le az irányváltoztatásról sem.

sötétvölgy kirándulás túra Impulzív Magazin

Egy újabb árnyékos, laza séta után hamarosan már megpillanthatjuk a fák lombjai között a horgásztavat is, akár annak partján is visszamehetünk a szabadidőközponthoz, vagy maradhatunk az ösvényen is.
Nagyjából másfél-két óra ez a túraútvonal, de ez csak az egyik a lehetséges opciók közül. Ezt azonban bátran ajánljuk mindenkinek, aki szívesen bevállal egy-két meredekebb részt is.

sötétvölgy túra kirándulás Impulzív Magazin
Ha beljebb merészkedünk a völgybe a betonozott úton, akkor hamarosan a Gyermektáborhoz jutunk, ahonnan még több irányba indulhatunk tovább. Mi biztosan visszatérünk majd és bevesszük Sötétvölgy többi útvonalát is.

Fotó: Emma

Szerző