Ahogyan a testünk rendelkezik ellenálló képességgel, úgy a lelkünk is. A testünk immunrendszere megóv minket a betegségektől, a lelkünké pedig a nehézségeken segít át. Mindkettő erősíthető. Mert nem kőbe vésett, hogyan reagálunk a stresszre, a problémákra, az életünk válságaira. Nem születünk erősnek vagy gyengének. Amíg a testünket testmozgással, táplálkozással és vitaminokkal támogatjuk a megküzdésben, addig a lelkünket bizonyos tulajdonságaink fejlesztésével és a gondolkodásmódunk formálásával erősíthetjük. Teher alatt nő a pálma, ahogy acélosodni is csak a ringben lehet – erősödni pedig a nehézségek idején.

A nagymamám az az ember, akit az életben a legnagyobb csodálattal állítok a példaképemül. Döngölte a sors keményen: édesapa nélkül nőtt fel, megélt háborúkat, özvegységet, ápolta a betegeit, majd eltemette a fiait és az unokáját. Gyermekkora óta keményen dolgozott, Ő mégis mosolygott. Már kisgyermekként is többször eszembe jutott: hogyan tud Mama még nevetni? Miért nem savanyodott bele az életébe?

Vajon mi hajtotta? Mitől volt ilyen erős? Félreértés ne essék, gyakran láttam sírni is. Elszenvedte a gyászait, de sosem dugta a homokba a fejét. Nem nyomta el a fájdalmait, hanem megtanult együtt élni azokkal, mégpedig valami derűs huncutsággal, miközben nyitott maradt az új dolgokra. Például 70 évesen tanult meg horgolni, és minden unokájának készített egy 12 személyes terítőt.

Cinkosom volt, vigasztalóm, tanácsadóm és támogatóm. Arra tanított, hogy jöhet bármi, az élet attól még élhető és szép. Ma már tudom, hogy miért nem roppant bele, és hogyan rángatta ki magát a saját hajánál fogva a legmélyebb gödörből is. Mama nem járt pszichológushoz, még csak ki sem írta magából a történeteit, csak megélte és elfogadta a veszteségeket. Cipelhetővé gyúrta, majd magára aggatta azokat, és együtt élt velük.

Minden bajban tudta, hová kell visszanyúlnia a segítségért. Mindig tisztában volt vele: ha egyszer leküzdötte a sárkányt, akkor újra képes lesz rá. Tudta magáról, hogy túlélő, hiszen többször is járt a pokolban, és mindannyiszor visszatért onnan. Tudta jól, kitől kérhet segítséget, és hitt abban, hogy végül minden helyreáll – ezért imádkozni sem volt rest. Közben nem felejtett el nevetni, és új örömforrásokat keresni. Nekem sem jutott könnyű élet, de Mama megtanított mindenre, ami ahhoz kell, hogy a nehéz helyzetek ne megöljenek, hanem erősítsenek.

Létezik egy láthatatlan erő, amely egyikünket minden bajból felfelé húzza, a másikunkat viszont beleláncolja a verembe. Van, aki a krízisek során meghajlik ugyan, mint a nád, de egyben marad, és van, aki ugyanabba beletörik.

A pszichológiában reziliensnek, a köznyelvben keljfeljancsinak nevezzük azokat az embereket, akik a problémák hatására kibillennek, a padlóig dőlnek, de nem maradnak ott. Valahogyan mindig kiegyenesednek és felállnak. Visszapattannak minden ütés után, és nemcsak túlélnek, hanem megedződnek – bármilyen nehézségből csak még erősebben jönnek ki. Mi a titkuk? Mitől ilyen ellenálló a lelki immunrendszerük?

Először is nem gondolják, hogy csak tehetetlen elszenvedői a sorsnak, ezért hisznek abban, hogy van beleszólásuk a saját életükbe. Tudják magukról, hogy képesek megoldani a saját problémáikat, és vannak céljaik, amik megvalósításáért tesznek. Ismerik magukat, így tisztában vannak a saját erősségeikkel, gyengeségeikkel, valamint képesek szabályozni az érzelmeiket, a viselkedésüket. Kitartóak, és használják a már meglévő megküzdési stratégiáikat, emellett egészséges optimizmussal rendelkeznek – hiszik, hogy az események kedvezően is alakulhatnak. Képesek rugalmasan alkalmazkodni az új helyzetekhez, mert elfogadják azt, amin nem tudnak változtatni, és változtatnak azon, amin képesek. Mindeközben mernek segítséget kérni, ha szükségét érzik. Megértik és elfogadják úgy a saját, mint mások érzelmeit.

A stresszt és a problémákat nem tudjuk kiiktatni az életünkből, de megtanulhatjuk hatékonyan kezelni őket. Merjünk tehát visszanyúlni a már megvívott csatáinkhoz, és gondoljuk át, hogy akkor hogyan oldottuk meg a helyzetet. Nézzünk rá a nehézségekre egy másik szemszögből: mire figyelmeztet például egy betegség, vagy miért nem jön össze egy áhított munka. Egy alapos önsajnálat után rázzuk meg magunkat, és kezdjük el a megoldást keresni. És ne feledjük: mindig találhatunk valami apróságot, aminek még egy nehéz helyzetben örülni tudunk.

Szerző