Februárban elindult az Impulzív Könyvklub, melyben minden hónapban egy-egy új könyvvel ismerkedünk meg, hogy aztán arról együtt gondolkodjunk és beszélgessünk. Első olvasmányunk Dr. Edith Eva Eger Az Ajándék című könyve volt, amin nevettünk, sírtunk, elgondolkodtunk, és amitől sok-sok ajándékot kaptunk.

Dr. Edith Eva Eger Az Ajándék könyvajánló Impulzív Magazin
Dr. Eger egy Amerikában praktizáló klinikai pszichológus, aki a PTSD kezelésére specializálódott. Holokauszt-túlélő, és az 2017-ben megjelent A döntés című önéletrajzi kötete nemzetközi bestseller lett. Ezt követte 2020-ban Az ajándék, és így visszanézve talán ennél tökéletesebb nem is lehetett volna a kiadás időzítése, hiszen a 2020-as év eseményei sokak mentális egészségére kihatottak.

Az ajándék arról szól, hogy minden nap választhatunk, hogy felismerjük-e azt, hogy a szenvedés csak átmeneti, hogy a legrosszabb dolgokból is megpróbálunk-e tanulni. 12 gyakori mentális börtönt mutat be, hozzájuk kapcsolódó történetekkel saját és páciensei életéből merítve. Arra tanít, hogyan lássuk meg az ajándékot mindenben, ami velünk történik. A 12 leckével Dr. Eger azt mutatja meg nekünk, hogy a legnehezebb helyzetben is megláthatjuk a reményt, sőt, ha nem akarunk mentális börtönben élni, akkor meg is kell látnunk azt. Ehhez gyakorlati tippeket is ad a fejezetek végén, egyszerű kis gyakorlatokkal, amiket akár a mindennapi rutinunk részévé is tehetünk. A könyvet segít beazonosítani a mentális börtöneinket és eszközt ad ahhoz, hogy szabadok lehessünk – ebben rejlik talán a vonzereje, hiszen sokan lehet, hogy nem is tudjuk, hogy milyen börtönbe zárjuk magunkat azokkal a dolgokkal, amiket magunknak mondunk.

Dr. Edith Eva Eger Az Ajándék könyvajánló Impulzív Magazin
Ezért szerettük
Ezt a kötetet a legtöbb helyen önfejlesztő, önsegítő könyvként kategorizálják, és nagyon szerettük, hogy nem volt szájbarágós, sem száraz, helyette viszont számtalan lehetőséget adott arra, hogy az olvasó kötődni tudjon hozzá, a benne lévő történetekhez és élethelyzetekhez, bármilyen extrémek is voltak azok. Egy idézet, amit imádtunk, és az egész kötet szellemiségét tükrözi:
 „Abszolút híve vagyok a pozitív gondolkodásnak, de nem vezet sehova, ha nem követi pozitív cselekvés”.
Az ehhez hasonló könyvek sokszor esnek abba a hibába, hogy semmi konkrétat nem adnak az ember kezébe, kicsit üresnek hatnak, papolósnak: itt viszont nem ez a helyzet, pláne a fejezetek végén található gyakorlatok elnézve.

A gyakorlatok
Minden fejezet végén konkrét gyakorlatokat kapunk, melyek segíthetnek kilépni a mentális börtönből, amit az adott fejezet tárgyal. Ilyen például az első fejezet végén a kivánságtáblás feladat, ami vizuális alkatoknak kifejezetten szimpatikus lehet, akár énidős tevékenységnek is. Ez a feladat kicsit kéz a kézben jár az 5. fejezet végén lévő „Amire odafigyelsz, megerősödik” gyakorlattal, ami egy annyira univerzális, egyszerű és nagyszerű üzenet és gyakorlat, ami az életünk minden terén hasznos lehet. Ezeken kívül pedig még számos egyszerű, ám nagyszerű gyakorlatot találhatunk a kötetben, amiket könnyen beépíthetünk akár a mindennapjainkba is.

Dr. Edith Eva Eger Az Ajándék könyvajánló Impulzív Magazin
Mit viszünk magunkkal?
A fenti idézet az egyik fő ajándék és emlékeztető, hogy annyi minden van, aminek az irányítása a mi kezünkben van, amit akár már ma megtehetünk, hogy holnap jobban érezzük magunkat, és ezért csakis mi tehetünk. Egy másik dolog, amit többször is olvashatunk tőle az, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatsz, az időd. Az is nagyszerű emlékeztető volt tőle, hogy megengedhetjük magunknak, hogy érezzük, amit éreznünk kell épp, csak azt nem, hogy ebből álljon csak az élet, ez csak átmeneti: „a fokhagymát sem vonod be csokival”, mondta a doktornő egy interjúban, és ez a gondolat nagyon megfogott minket. Hogy el kell döntenünk, meddig ragaszkodunk a haragunkhoz, mert amíg ragaszkodunk, a múlt foglyai vagyunk. Egy másik gondolat pedig, ami velünk fog maradni, egy hasonlat, amit egy podcast interjúban mondott el Dr. Eger, de ezt a kötetet is áthatja: sofőr akarsz-e lenni vagy azt akarod, hogy vigyenek? Elég-e az életedben az anyósülés vagy vállalod mindenért a felelősséget és beülsz a volán mögé.

Minket Dr. Eger könyve arra inspirált, hogy a volán mögött üljünk, talpunkkal a gézpedálon, olyankor is, amikor nehéz.
A könyv élő kibeszélőjét megtalálod Facebook oldalunkon.

Fotó: Emma

Szerző