Családbarát, kellemes hangulatú, minden téren igényes és impozáns. Ezekkel a szavakkal jellemezném az Ízlelőt. A személyzet – nem mellesleg – megváltozott munkaképességű és sérült emberekből tevődik össze. Fenntartója a Kék Madár Alapítvány, többek között támogatott foglalkoztatással foglalkozik, fogyatékkal élők és sérültek körében, illetve segítséget nyújt azoknak a családoknak, ahol kisgyermekeket nevelnek.

(Társadalmi felelősségvállalás)
Az Ízlelőben menüztetés folyik, de az étlap pazar, különös hangsúly az egészséges ételeken. Nem használnak félkész alapanyagokat, hanem régóta helyi termelőktől, illetve fogyatékosokat is alkalmazó gazdálkodóktól vásárolnak. Kérdéseimmel a Kék Madár Alapítvány ügyvezetőjét, Mészáros Andreát kerestem meg.Az Ízlelő volt az első étterem, amely fogyatékkal élő embereket alkalmazott. Hogyan jött az ötlet 2007-ben?

Még egyetemistaként, az 1990-es években hollandiai ösztöndíj keretében látogattam meg egy olyan éttermet, ahol értelmileg akadályozottak dolgoztak. Nagy hatással volt rám a hely, s mindazt, amit akkor átéltem, elraktároztam jó mélyen magamban.
Én is egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol a fogyatékossággal élők lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeik sokszínűségét, és a legtöbbjüket jellemző lenyűgöző akaraterőt.
Mélyről fakadó meggyőződésem, hogy hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozott embertársaink is ugyanolyan sokszínűek, mint a többség, és ugyanúgy vágynak a bennük szunnyadó lehetőségek kibontakoztatására, mint mi. 1997-ben jött létre a Kék Madár Alapítvány. Fő célunk, hogy megpróbálunk segíteni a fogyatékos embereknek munkahelyet találni. Mindig voltak olyan „ügyfeleink”, akik „valamiért” nem kaptak normális állásokat. Pedig ők is sokrétű, sokszínű munkaképességgel rendelkeznek. Mi viszont nem hagytuk annyiban a dolgot és szerettünk volna nekik is rendes munkát biztosítani. Amikor ügyvezető lettem, elhatároztam, hogy mi magunk is vállalkozni fogunk. Ekkor feléledt a régi álmom. 2006-ban kezdtük el képezni a későbbi kollégáinkat és 2007-ben megnyitottuk az Ízlelő családbarát éttermet.

A munkaképes fogyatékkal élők jellemzően akadályokba ütköznek, nincs esélyük. elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Hogyan lett az aktuális személyzet kiválasztva?

…….

A választ és a cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2017/3. számában olvashatjátok el.
X

Szerző