Szándékomban állt népszerűsíteni Farkas Tibor munkásságát, pedig nincs rá szüksége. Alkotásai jelen vannak Szekszárdon, Szegeden, Fajszon, Uszódon, de még határainkon túl is. No és persze Kalocsán. Szerencsés vagyok, hiszen egy mini tárlatvezetésben részesülhettem egyenesen az alkotó által. A művészet iránti csodálatom elkísért kislány korom óta, de a szobrászat valamiért kimaradt fürkészéseimből. Ennek ellenére az első döbbenet a Barokk kávéházban, a következő a Tomori Pál Városi Könyvtárban ért. Élőben megcsodálni ezeket az ember nagyságú, impozáns, letisztult szobrokat nem ugyanazt jelenti, mint könyvekben végiglapozni, vagy interneten kattintgatva nagyítani. Tibor alkotásai mindenütt jelen vannak és hatnak. A szobrok márványból és fából készülnek, olykor ezek ötvözeteiből, illetve egyéb anyagokból. Különleges játéka ezeknek a nemes anyagoknak. Minden alkotásnak története van, és mind-mind alapos, jól átgondolt, hosszan tartó tervezet eredménye. Alakjai kecsesek, és letisztultak. Életnagyságú valójukkal hatva percekig állsz előttük, és leküzdhetetlen vágyat érzel, hogy végigsimíts rajtuk.
– Kezdjük az elején, mégpedig azzal, hogyan találtál rá erre az útra, voltak-e tanítóid a kezdetekben?
Érdekes dolog, hogy 13 évesen kezdtem el fát faragni. Édesapám asztalos, és így már igen korán találkoztam a faanyaggal. Fogtam egy fadarabot, vésőt, kalapácsot és kedvemre nekiálltam egy arc megfaragásához. Sikerélményem volt, így ennek hatására egyre inkább beleástam magam a szobrászat rejtelmeibe. Katalógusokat lapozgattam, ismerkedtem ezzel a világgal.
– Édesapád tudott neked ebben segíteni?
Tudott segíteni, mert benne is voltak efféle hajlamok a művészkedés felé.
– Korábbi felmenőkig is visszamentél?
Igen, tudom, hogy az apai ágról a nagymamám nagyon szépen rajzolt, festett és varrt, ezenkívül anyukám is szépen horgolt, kötött. Valahogy mindig ott „bujkált” a művészhajlam a családban. Egyébként mindkét ágról.
– Mi történt a kedvtelésből faragás után?
Úgy történt, hogy én akkor különböző albumokban felfedeztem a kőszobrokat és elkezdett izgatni az, hogyan lehet ilyen gyönyörű dolgokat alkotni. Meglepett, hogy a kő nem csak nyers tud lenni, hanem szép finom munkákat is lehet belőlük készíteni. Kalocsán élt és működött Szebényi Béla kőszobrász. Ő egyébként Budapesten dolgozott korábban. A Tomori utcában volt a műhelye, és én gyakran nézegettem be az ablakán. Lestem a kőszobrokat meg mindenféle, számomra izgalmas dolgot. Megismerkedtünk, és odavett maga mellé tanulónak. Így kezdődődött ez az egész dolog.
– Van, vagy volt-e olyan mester, akitől még tanultál volna, akinek a munkássága példaértékű számodra?
Nagyon sok ilyen van, sokáig sorolhatnám, de nagy kedvenceim mindig is a görögök voltak. Például Pheidiasz. Igazából említhetném reneszánszkori nagymestereket is, Leonardót, Michelangelót, Raffaellót, Boticellit vagy Rodint. A magyarok közül Medgyessy Ferenc az, aki nagy hatással volt rám, de Fadrusz János nevét is mondhatnám.
– Van-e olyan alkotásod, ami a legnagyobb kihívás volt számodra?
Persze, hogy van, és még most is dolgozom rajta. Egy női alak a magzatával. Próbáltam nem egy klasszikus drapériát megfogalmazni, hanem valami 21-edik századit. Van benne valami vibrálás a deltoidok és a négyzetek látványának köszönhetően. Ezt nagyon izgalmasnak találom. Egyébként egy életnagyságú szobor.

Fotó: Atti
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/12. számában olvashatjátok el.

Szerző