Címke

Borító

Létkérdés

Színes mesekönyv színes egyéniségekkel

Magyar mesék lázadó lányoknak Tudom ki volt Zrínyi Ilona, az egyetemi pedagógiai tételeim szerves „résztvevője” volt Brunszvik Teréz és sokszor hangos a sajtó a Polgár-lányokról. Hogy velük együtt, 25 személyiségben mi a közös? A felszínen nem sok: a könyvben szereplő…

Borító

Amikor a múltad lesz a jelened

K.L. Slater: Bízz bennem Anna először szimpatikus, aztán sajnálom, majd idegesíteni kezd, utána meg őrültnek gondolom. És hatvan oldallal később minden kezdődik elölről. Minden évben küldök magamnak születésnapi kártyákat, de virágot most küldtem először. A Bízz bennem műfaja női pszichothriller….

Egyéb

Hála napló

Kezdésként leírom, mennyire hálás vagyok ezért a naplóért. Ezt a kis könyvet születésnapomra kaptam 29 másik könyv mellett.  (A beszédes összeadás feladatból kiderül hány éves vagyok, jaj). Először is a borító: gyönyörű. Meg kell, hogy valljam ez fogott meg benne…

Egyéb

Levelek az élethez – Alice Walker: Bíborszín

Már az első oldalon a döbbenet lett úrrá rajtam. Erős, szívbe markoló kezdés után a folytatásban sem csalatkoztam. Őszinte, fájdalmas és megindító az új címmel és borítóval kiadott Bíborszín, eredeti címén Kedves Jóisten.Celie-ről szól a történet, akit igazán főhősnek hívhatunk….

Bezár