Elképesztően sok energia van benne, egy pillanatra sem áll meg, számára a pihenés mindössze pár percig tart. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy feltöltődjön és ismét száz fokon égjen. Speedfitness edzéseket tart, miközben a Gyógyászati és Masszázsközpontot irányítja, és emellett gondoskodó édesanya és feleség is. A #csakpozitívan beszélgetésünkben olyan érdekességeket árult el magáról Irina, amit csak a szerettei tudtak róla. Egészen idáig.

1. Honnan jön az angyalfigurák iránti gyűjtőszenvedélyed?
Valószínűleg onnan, hogy Szent Mihály Arkangyal napján születtem. Aki ismer, tudja, hogy egy édes, kis angyallal engem bármikor meg lehet lepni.
2. Mi szerettél volna lenni gyermekként?
Arról álmodoztam, hogy egyszer egyenruhás leszek, de aztán hamar letettem erről.
3. Milyen ételeket eszel szívesen, amikor hazautazol Romániába?
Amikor kint vagyunk, szeretem újra érezni azokat az ízeket, amik egyértelműen a gyermekkoromat idézik. A káposztás lángos, a házi kenyér, a puliszka és a csirkepörkölt zamata is az otthonomhoz kötődik. Viszont van egy furcsa szokásom: ha egy állat a tálamból visszanéz rám, akkor azt biztosan nem eszem meg, ezért én sosem főzöm bele az állat fejét az ételbe.


4. Miért jó a Te kertedben virágnak lenni?
Csak a természetben tudok igazán kikapcsolódni. A növények közelében feltöltődöm, szeretek velük beszélgetni és hálás vagyok, hogy gyönyörű virágokkal teszik széppé a kertemet.
5. Milyen következménye lett annak, hogy gyermekként megégetted a tenyeredet?
A fazekat kesztyű nélkül is könnyedén leveszem a tűzhelyről, meg se rebben a szemem. Gyermekkoromban történt ugyanis, hogy édesanyám puliszkát készített, és a forró ételt az asztalra terítette, hogy ha kihűl, cérnával felszeletelje, én pedig figyelmetlen voltam és beletenyereltem. A forró puliszka ráragadta a kezemre és harmadfokú égési sérülést szenvedtem. Sokáig még ujjlenyomatom se volt, azóta viszont könnyedén viselem a meleget.


6. Mi az, amit nehezen viselsz el?
Egyértelműen a rendetlenséget. Azt hiszem, hogy kissé rendmániás vagyok, nem véletlen, hogy a ruhákat szín szerint rendezem el a szekrényemben. Egyszerűen szeretem, ha rend vesz körül.
7. Mit csinálsz akkor, amikor éppen semmit sem csinálsz?
Olyan csak akkor van, ha elutazunk pihenni, egyébként mindig találok magamnak feladatot. Ugyan mindig eltervezem, hogy több időt szánok magamra, de ha van pár szabad percem, azt is képes vagyok kihasználni arra, hogy a kertben relaxáljak egy finom kávé mellett. Nekem már ennyi énidő is számít.
8. Mi kapcsol ki igazán?
A főzés, mert a lelkemet is beleteszem, hiszen csak úgy lesz igazán ízletes egy étel, ha szívvel-lélekkel készítjük el.


9. Hol élnél szívesen?
Hihetetlenül jól érzem magam itthon, nem vágyódom el, itt minden megvan ahhoz, hogy boldog lehessek. A kinti életemből persze nagyon hiányoznak az erdők, a hegyes-völgyes vidékek, és a tiszta levegő, ami semmihez sem hasonlítható. Mégsem vágyódom vissza, mert Magyarországon is csodálatos helyekre lehet bukkanni.
10. Mit teszel akkor, amikor éppen lemerülnek az akkumulátoraid?
Ilyen évente maximum háromszor fordul csak elő, de akkor mindig a futás segít átlendíteni a holtponton. Mozgás közben nem hallgatok zenét, a külső zajok, impulzusok, illatok érdekelnek, a természet hangjaira figyelek, és ez fel tud tölteni. A hétköznapokban az Agykontrollt veszem rendszeresen elő, nekem bevált, mert általa a napközben felgyülemlett sok információt, a nap végére helyre tudom tenni.
11. Hogy állsz az idő múlásával?
Megálltam 44 éves korom körül, ugyanis belül még mindig ennyinek érzem magam. Innentől kezdve bátran vállalom a korom, mert az csak egy szám, nem jelent számomra semmit.


12. Van-e olyan álmod, ami még nem valósult meg?
Van bakancslistám, és az első helyén az ejtőernyőzés szerepel, de szeretnék egyszer leugrani egy magas szikláról is, a harmadik terv pedig egy igazi vad álom megvalósítása: részt venni egy Spartan Racen.
+1. Hogyan nézne ki egy tökéletes napod?
Nekem akkor tökéletes a napom, ha minden úgy alakul, ahogy reggel elterveztem és este még arra is van időm, hogy pihenjek. Nekem sok tökéletes napom van, mert mindent megteszek azért, hogy az legyen!

Fotó: Emma

Szerző