Mindig is szerettem a világ különböző helyeit egy kicsit más módon felfedezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érdekelnének a népszerű és méltán híres épületek vagy a természeti csodák, csupán szívesen átmegyek ezeknek a „másik” oldalára is. Néha szó szerint, máskor pedig átvitt értelemben – ez abszolút passzol az én „think outside the box” gondolkodásmódomhoz. Így jutottam el Szicíliába, az Etna kevésbé „turistás” oldalára is.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Olaszország kiemelten népszerű úti cél lett mostanában. Persze eddig is kedvelt kirándulóhely volt, de az utóbbi egy-két évben néhány területe különösen felkapott lett. Azt gondolom, nem véletlenül, hiszen a táj ezerféle és gyönyörű, az emberek barátságosak, az ételek finomak, a nyelvet pedig öröm hallgatni (és beszélni). Szicíliába most először vitt az utunk, de az biztos, hogy nem utoljára! Ha pedig már Szicília, akkor természetesen az Etna nem maradhatott ki a sorból.

Már hetekkel az utazás előtt elkezdtem utánanézni a lehetőségeknek, és a kutatásomból hamar kiderült, hogy az északi oldal (Etna Nord) túrái a nekünk valók. Amikor az Etna látogatása szóba kerül, az emberek 90%-a a vulkán déli felére gondol, ugyanis itt van egy látogatóközpont sokféle programmal, valamint egy felvonó is a magasabban fekvő területek eléréséhez. Azt gondolom, ez a kevésbé merész túrázók, a gyerekekkel utazók és a mozgásukban korlátozottak számára tökéletes választás, mi viszont jobban kedveljük a természet „vadabb” részeit, ezért átmentünk az Etna másik oldalára.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Nem finomkodtunk, egyből egy csúcstúrát foglaltunk le, amellyel kb. 3000 méteres magasságig tudtunk felmenni, a legfelső kráterek közelébe. Bármelyik oldalról is közelít az ember a tűzhányóhoz, egy bizonyos szint fölé csak vezetett túrával juthat fel, amit olyan képzett vulkanológusok menedzselnek, akik jól ismerik a hegyet. Az Etnán rendszeresek a csúcslátogatások, mert jól monitorozható, és viszonylag kiszámítható vulkán. (Majd látjátok, hogy mennyire…)

A túra reggel 8-kor indult. Túravezetőink 1800 méteren, az északi oldali parkolóban vártak minket. Korán érkeztünk, így volt egy kis időnk akklimatizálódni – szó szerint –, és rájönni, hogy itt jóval hidegebb lesz, mint amilyenre számítottunk. Szerencsére a cég, ahol a túrát lefoglaltuk, minden felszerelést igény szerint ingyen biztosított, ami nagy szó, mert az összes többi helyen ezeket pluszként felszámolták. Így kaptunk nagyon masszív, szinte teljesen új túrabakancsot és sisakot, én pedig dzsekit is, mert az enyém vékonynak bizonyult. Túraruhát, sapkát, kesztyűt mi vittünk magunkkal itthonról – még ezek is befértek a hátizsákba a nyolc napi ruhánk mellé.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Mikor minden megvolt, elindultunk egy négykerék-meghajtású „kisbusszal” – azért az idézőjel, mert inkább hasonlított egy katonai járműre a hatalmas kerekeivel, mint egy buszra. Körülbelül 1 km szintemelkedést tettünk meg vele, onnan kezdődött a gyalogos rész. Sportosak és fittek vagyunk, ráadásul a túrázás sem áll tőlünk távol, de itt, a mozgékony, könnyű kavicsréteg és a ritkább levegő miatt elég megterhelő volt a túra eleje – idő kellett, amíg a szervezetünk alkalmazkodott a viszonyokhoz.

Fekete köves és hófoltos részek váltakoztak az úton, közben a túravezető érdekes információkat osztott meg velünk az Etnáról és általában a vulkánokról. A hátunk mögött elképesztő panoráma nyílt a tengerre, Szicília egy részére és a közelben fekvő Éoli-szigetekre. (Ez a hely később még érdekes lesz!) Lassan elértük azt a magasságot, ahol már kötelező a sisak viselése az esetlegesen kilövellő vulkáni törmelék miatt. Persze azt is elmondták, hogy van az a fajta törmelék, amely ellen bármit viselhetnénk… Így indultunk neki az aktív krátereknek.

A talaj itt már sok helyen inkább sárgás-fehéres színű volt. Egy helyen a kipárolgó vulkáni gőz útjába kerültünk, és szinte alig kaptunk levegőt. Fent, a kráterek mellett azonban újra kitisztult a levegő, de épphogy lélegzethez jutottunk, az a látványtól máris újra elállt. Két kráter szélén haladtunk el, ahonnan gázokkal keveredett gőz párolgott kisebb-nagyobb mértékben, a szél eszméletlenül fújt, a talaj pedig bakancson keresztül is érezhetően meleg volt. A látványt képtelenség lenne leírni, de a róla készült képek beszédesek.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
A lefelé menet már sokkal könnyebb volt. Az apró, vulkáni kőzet ugyanis hasonlóan viselkedik, mint a homok, vagyis az ember lejtmenetben legalább bokáig süllyed benne, a talaj pedig elindul alatta, így tökéletesen alkalmas a fenéken való lecsúszáshoz is. A kalandos gyalogtúra végén pedig még egy hógolyózás is belefért.

Elképesztő élményekkel tértünk vissza a szállásunkra, de ezt a másnap felül tudta múlni. Reggel a szállásadónk izgatottan szólt, hogy gyorsan menjünk ki a kertbe, mert onnan jól láthatjuk, hogy az Etna kitört. Emlékszem, leesett állal futottunk ki, ugyanis erre nem számítottunk. Bár az Etna egy nagyon aktív vulkán, mégsem gondoltuk, hogy a két héttel korábbi kitörése után megint produkál valamit. Lenyűgöző volt a látványa, de ami talán még ennél is jobban ámulatba ejtett, az a hangja – olyan, mint az égdörgés: morajló, sejtelmes, erős.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Mindig bámulatos számomra a természet ereje, de a vulkánok valahogy igazán közel kerültek a szívemhez. Most is azt éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Néhány éve az Azori-szigetek szunnyadó Pico tűzhányóját szerettük volna megmászni, azonban a hegy sajnos nem engedte. De az Etna most igen! Mert nem árt észben tartanunk, hogy a természettel szemben nem mi döntünk, és most azt éreztem, ez kárpótlás lehet a Pico miatt.

A kitörés gyorsan lezajlott, azonban nem a szokásos módon. Az Etna úgynevezett Stromboli-típusú kitöréseket produkál a leggyakrabban, melyek nem okoznak nagy pusztítást, és a fő kürtők közelében maradnak. Most viszont beszakadt a vulkáni kúp északi oldala, és úgynevezett piroklasztár keletkezett, ami itt ritkább jelenségnek számít. Az okozott hatalmas, vulkáni hamufelhőt több mint 100 kilométerről is szabad szemmel láttuk, és persze soha nem felejtjük.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Szicília után az olasz csizma orra, Calabria felé vettük az irányt. Itt egy háromnapos pihenést és fürdőzést terveztünk, de természetesen nem így alakult. Az Éoli-szigetek egyik tagja a Stromboli, amely egy vulkán is egyben, és bár jóval kisebb az Etnánál – mindössze 926 méter magas – az egyik legaktívabb tűzhányó a Földön. Már a vonat ablakából nézve is gyönyörű volt szimmetrikusnak tűnő kúp alakja, és mint kiderült, nemcsak Szicíliából lehet áthajózni hozzá, hanem Calabriából is. El is söpörtük a korábbi tengerparton fekvés tervét, és lefoglaltunk egy hajóutat a szigetre.

Az első megállónk Panarea volt, amely olyan, mintha az ember a Mamma Mia! című film helyszínén lenne: gyönyörű, nyugodt és színes. Innen mentünk tovább a Stromboli felé. Először három órát töltöttünk el a szigeten, épp a naplemente idején. Ez a tűzhányó ilyenkor körülbelül 10 percenként füstöl, amit mi fürdőzés, séta vagy fagyievés közben néztünk, mintha csak moziban lennénk.

Olaszország Szicília utazás vulkán Impulzív Magazin
Azonban az utolsó megálló volt az olasz úti élményeink koronája! Naplemente utána hajóval megkerültük a sziget egy részét, és megálltunk a Sciara del Fuocóval, vagyis a tűz útjával szemben a tengeren, és innen csodáltuk, ahogy a Stromboli 20 percen belül háromszor is tűzijátékként tört ki. Ilyen közelről tényleg hatalmas élmény igazi, tüzes kitöréseket látni – így vált ez a kirándulásunk az aktív tűzhányók útjává, amit reméljük, hamarosan újabbakkal bővíthetünk.

A vulkántúrákon kívül azért persze volt „ il dolce far niente”, kéklő tenger, elképesztően finom ételek 1-2 euróért, hamisítatlan olasz, piaci hangulat, fekete strandok, és annyi különböző világ, ahány helyen jártunk – de erről talán majd egy következő cikkemben mesélek.

Fotók: Kitti

Szerző