Fontos mérföldkőhöz érkezett magazinunk podcastja, a Jelenlét. Megszületett ugyanis 50. epizódunk, amely egy pillanatnyi megállásra, szemlélődésre, egy kis visszatekintésre, de főképp a jövőre való fókuszálásra ösztönözte a műsor szerkesztői csapatát.

Félszáz adással ezelőtt még mi magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen színes palettát nyújt majd egyszer műsorunk az élet apró és meghatározó dolgairól. Szerkesztőinkkel hetente, kéthetente jelentkeztünk, nyári különkiadásainkban pedig ismert életvezetési tanácsadókkal, pszichológusokkal és nagyhatású közéleti személyekkel készítettünk beszélgetéseket.

A jubileumi epizódban Gillich Panna főszerkesztőnk a karrier- és életcélokat vesézi ki Enzsel Adéllal és Póli Emmával, azt boncolgatva, hogy egyikből következik-e a másik, illetve függetlenedhetünk-e attól, hogy a munkánk határozzon meg bennünket. (Erről egyébként korábban már készült egy epizódunk.) Olyan fontos gondolatokat járnak körül a lányok, mint az álláskeresés „vadonja” anno és most, valamint a saját út kikövezése és végigjárása, kontra az alkalmazotti lét, annak minden előnyével, de gyakran még annál is több hátrányával. Önmegvalósítás-e a karrierépítés, illetve a munka nem más, mint az élet élvezetéhez „szükséges rossz”? Mennyi bátorság kell az elkerülhetetlen váltásokhoz, hogy úgy érezhesd, hogy képes vagy megújulni? Esetleg alapból el kell kerülni a „mókuskerék-szagú” alternatívákat? Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel ebben a szűk órában Adél, Emma és Panna. Tarts velük, és gondold át az általuk felvetett dolgokra adható válaszaidat a saját életutaddal kapcsolatban. Ha úgy érzed, hogy mindezek segítenek megérlelni benned egy szükséges döntést, hozd meg bátran, de ha pont arra döbbentenek rá, hogy jó pályán haladsz, akkor veregesd meg a jobb kezeddel a bal válladat!

Szerző