Te vagy az első, aki reggel beér a munkahelyre és az utolsó, aki a nap végén leoltja a villanyt? Ha véget ér a home office, úgy érzed árgus szemekkel figyel Rád az asztalon hagyott laptop, amikor egy könyvért nyúlsz? A munkád a szenvedélyed, mégis úgy érzed, hogy időnként lemaradsz miatta valamiről? Akkor ez az adás nem csak Neked szól, Rólad (is) szól!

Magazinunk Jelenlét podcastjának első őszi, immár „hagyományos” epizódjában, a korábbiakhoz híven mindennapi életünk egy meghatározó jelenségét igyekeztünk górcső alá venni.
Vége a nyaralások időszakának, és lassan már nemcsak a naptár, de az időjárás tekintetében is beköszönt a szürke ősz. Ezzel együtt a tóparttal, baráti összejövetelekkel, langyos estébe nyúló beszélgetésekkel töltött nyarat felváltja a hűvösebb idő, a korábban sötétedő nappalok sora és a kevésbé kimozdulós időszak. Ilyenkor önkéntelenül is a munka válik a nap nagyobbik részének meghatározó elemévé.


A munka, ami sokaknak nem jelent többet bevételi forrásnál, míg másoknak az önmegvalósítás eszköze. A karrierépítés egyeseknek mindent felülíró életcél, aztán ott vannak azok, akiknek a munka szinte egyet jelent az élettel, a hivatástudattal, valamilyen nemes küldetéssel, melynek a teljesítése akár vitatható méltányosságú jövedelmezés esetén is a világmindenséget jelenti.

Ez utóbbi csoport tagjai azok, akik talán minden kimaxolt nap végén hullafáradtan ugyan, de a legelégedettebb mosollyal zuhannak az ágyba. Persze közben észre sem veszik, hogy a családra és a barátokra egyre kevesebb idejük jut, ahogy azt sem, hogy a tükörből egy náluknál évekkel idősebbnek tűnő ember tekint vissza. Ha magadra ismertél, helló Kedves Munkamániás Olvasónk/Hallgatónk!

Rossz hír számodra, hogy munkamániásnak lenni ritkán kifizetődő anyagilag és egészségügyileg, sőt a szociális életedre nézve se az – és ezt gyakran túl hosszú időbe telik felismerned. Jó hír viszont, hogy ezen változtathatsz! E sorok írója is pontosan tudja milyen, amikor a hivatástudat olyannyira felülprogramoz minden „földi jót” – mint partner, családtagok, barátok –, hogy már a hozzá legközelebb állók is elkezdik feladni a „megmentés” szándékát, egy „áh, úgyis mindig dolgozik” legyintéssel. Ráadásul a munkamániára sajnos mindig akad logikus magyarázatunk: ha én nem csinálom meg, más fogja elhappolni a melót; kell a pénz; más nem tudja úgy elvégezni a feladatot, mint én; hiszen számítanak rám. Ez pedig mind szép és jó, sőt, részben igaz is, de… Vajon ér ez annyit, hogy megfoszd magad és a gyermeked egy közös esti mese élményétől? Hogy egy héten háromszor utasíts vissza egy baráti kávézást? Hogy a szüleidnek csak két mondatot vess oda telefonon, mielőtt újra a monitor mögé bújsz? Érdemes ezt átgondolnod!

Ebben lesz a héten segítségedre főszerkesztőnk, Panna, aki vállaltan munkamániás, de már megtanulta „részben átengedni a gyeplőt”, és vele karöltve szerkesztőink. Emma, aki az önmegvalósítás és a munkacunami között igyekszik egyensúlyozni, és Adél, aki adásunk felvételekor éppen a felmondási idejét tölti egy olyan munkahelyen, ahol szerette a feladatát. Mégis mi történt? És mit adhat Neked ez a beszélgetés? Szerintem sokat! Kattints a lejátszóra!