Rovat

Történetek

Egyensúlyban, Történetek

„Fontos, hogy a fiatalabb generációknak is mutassunk alternatívákat”– beszélgetés Mautner Zsófi gasztrobloggerrel

Amikor a hazai gasztronómia egyik kiemelkedő tehetsége elénk tárta a maga terülj-terülj asztalkáját, csak pislogtunk, miközben nem győztünk betelni az ínycsiklandó illatokkal és élettel teli színekkel. Még meg sem kóstoltuk Mautner Zsófi briliáns ételeit, máris elvarázsolt bennünket a főztjével. Nem…

Történetek

„Nem volt idő gondolkodni, se szomorkodni, annyira gyorsan történt minden” – beszélgetés Horányiné Kucsora Mónikával, aki túlélte a mellrákot

A mellrák elleni hónap apropójából, Mónika történetét osztjuk meg veletek, aki mindössze 27 éves volt, amikor melldaganatot diagnosztizáltak nála, annak is az egyik agresszívabb fajtáját. A betegség megtanította arra, hogy másképp nézze a világot és benne saját magát. Azóta eltelt…

Történetek

Kacsora Balázs – Csak a happy end lebegett a szemem előtt

Egy érdeklődő természetű, mosolygós, közvetlen srác, akiről senki sem mondaná meg, hogy hat évvel ezelőtt állt talpra egy súlyos betegségből. Akkor még az is kétséges volt, hogy túléli a kezeléssel járó megpróbáltatásokat. Amikor mindezen keresztülment, még csak 12 éves kiskamasz…

Bezár