Rovat

Archív

Archív

Tudom, hogy nem tudom kimondani!

Az egyetemen az egyik – gyakorlatra nagy hangsúlyt fektető – kurzuson a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának Neurorehabilitációs Osztályán jártunk, ahol Tóth Alinka logopédus és Dr. Ivaskó Lívia egyetemi docens várt bennünket. A stroke, azaz agyvérzés következtében fellépő beszédzavarokról tartottak egy…

Archív

László Kíra – Elszánt és tehetséges

Gyönyörű, mosolygós, evezős fiatal hölgy és mindössze 16 éves. Tehetsége, példaértékű, kitartása sorra juttatja őt a legkülönfélébb hazai, és külföldi dobogókra. Máris tagja a válogatottnak, és mindössze három éve kezdett el a sportággal foglalkozni.   Egészség és táplálkozás Otthon, az…

Archív

Kétkeréken

Itt a tavasz és egyre több időt töltünk a szabadban. A friss levegő, a nap melengető sugarai mind arra ösztönöznek, hogy mozduljunk ki és töltsük aktívan a szabadidőnket. Nincs is jobb ilyenkor, mint egy hosszú séta a parkban vagy körbekerekezni a…

Archív

Másszunk falat! I. rész

A falmászást eredetileg a sziklamászás szerelmesei találták ki, hogy a téli időszakban is hódolhassanak szenvedélyüknek. Mostanra azonban már önálló sporttá nőtte ki magát, saját versenyekkel és szakágakkal. Magyarországon a  kilencvenes években kezdett elterjedni, napjainkban pedig már tömegek látogatják a különböző…

Archív

Dr. Szeitz Klára – A gyerekek a szívem csücskei

A gyermekek életét születésük kezdetétől figyelmesen végigkíséri, ha hiba csúszik a gépezetbe meggyógyítja őket, hogy gyorsan visszaálljon minden a régi kerékvágásba. Sokak kedvenc gyermekorvosával, Szeitz Klárával, hol máshol, mint a kórházban találkoztunk. Barátként üdvözölt és megengedte, hogy tegezzem. Velem szemben…

Archív

„Ajak bajok” – a száj árulkodó jelei

Arcunk olyan, akár egy önéletrajz. Megjelenik a környezet ahol nevelkedtünk, az egyéni fejlődésünk, és a bennünk zajló lelki folyamatok is oda vetítik nyomaikat. Részletesen informál bennünket belső szerveink, emésztőrendszerünk állapotáról. Az arc bizonyos részei kapcsolatban vannak e szerveinkkel, s ezeken…

Archív

Két lábbal a földön – Poprócsi Tímea története

Nem igazán szeretem a közhelyeket, de Tímeát mégis úgy jellemezném, hogy sugárzik róla az élet szeretete. Nyitott hátgerinccel született, de az orvosi „előrejelzés” – mely szerint halmozottan értelmi sérült és valószínűleg járásképtelen lesz – tévedett. Amikor 18 évesen amputálták a…

Archív

Dr. Tamás Csaba: A legszebb ajándék az aorta, mert szívből jön!

„Ez egy bolond szakma! Ha adhatok egy tanácsot Panna, egyre nagyon vigyázz: szívsebész sose legyen a férjed! Olyan özvegy lenne belőled, akinek még él a férje!” – kezdi humorosan a beszélgetést dr. Tamás Csaba gyermekszívsebész, akinek tizenöt éves korában megműtötték…

Archív

Elekes Emese – A családi tradíció folytatódik

A családjában többen is birkóztak, így már kislányként eldöntötte, hogy ő is ezt a hagyományt folytatja! Gyorsan kiderült, hogy tehetséges, ezt bizonyítja, hogy egy évvel ezelőtt Európa-bajnok lett. El se tudná képzelni, hogy mást sportban próbálja ki magát annak ellenére,…

Archív

Béres Alexandra: „Vannak közös élményeink, amik csak kettőnkről szólnak.”

Béres Alexandra a nők példaképe, egészséggel és életmóddal kapcsolatos jól bevált tanácsaival igyekszik a változtatásra készen álló emberek szemléletét átformálni és rávilágítani – a sokszor emlegetett – életmódváltozásra. Odafigyeléssel életünk egyensúlyba kerülhet: erre a legjobb példa Alexandra, aki kétgyermekes anyaként…

Bezár
Bezárás