Lehetséges az ember kedélyén ráncfelvarrást végezni? Létezik olyan, hogy lélekplasztika? Mi az, hogy szépen, jól öregedni? Hogy kell azt csinálni? Te tudod? Nekem is csak ötleteim vannak. Nos, lássuk, életképesek-e ezek a gondolatok, és segítenek-e belenézni abba a bizonyos nagyítós tükörbe!
Nézem magam egy kerek tükörben. Tudod, olyan ikeás, asztalra állítható fajtában, annak is a nagyítós felével, szóval nem is nézem magam, inkább szembenézek magammal, pontosabban a saját szemembe nézek. Közben végtelenítve sorjáznak, futnak az agyamban a szavak, mondatok, amelyek lazán kapcsolódnak ugyan a látványhoz, de néha kitérnek előle – igyekeznek legalább a ráncok képét kikerülni. Persze nem megy. A megállás nélkül zakatoló, kattogó, zavaró, fárasztó gondolatokat talán inkább kérdéseknek nevezném. Mert minden megkérdőjeleződik bennem mostanában. Nem tudom eldönteni, mi a jó nekem, és ami nekem jó, az jár-e nekem, elvehetem-e, megtehetem-e. Kétségek gyötörnek, és nem tudok szabadulni tőlük. Nem ismerem a módját. Még nem. Miért pont most néztem a tükörbe, úgy igazán? Miért pont most hangoskodnak bennem ezek a kérdések, egyre jobban? Mert az előbb olvastam egy cikket a menopauzáról – három nő megélését ezzel kapcsolatban. Jó kis fotókkal illusztrálták. Mondjuk, az egyikük arca igen meggyötört volt, ráadásul a tipikus hajritkulás is rögtön szembeötlött, sőt, ahogy a trendi művészfotón pózolva maga alá húzta a csupasz lábát, nyomorodó lábfejének torzult íve is kirajzolódott.
Azonban a másik nő képe foglyul ejtette a figyelmem. Az, ahogyan átölelte saját magát, miközben a lábszárán keresztbe fonta a karját, a fejét pedig a térdére hajtotta, és alulról felfelé nézett rám: tisztán tükröződött a szemében, hogy szereti saját magát.
Kicsit gejl az ilyesmi, nem bírom. Éreztem is valamiféle halvány émelygésfélét, de közben azért ismét előretolakodtak a gondolataimban zaklató kérdések, és a fotón látható nő tekintetének súlya alatt egyre hangosabbak lettek. Hogyan kell ezt csinálni? Ezt az elégedettséget. Most az mellékes, hogy a hölgy lifecoach – manapság már tele vannak a mindennapjaink ilyen úri huncutságokkal, de én azért elég szkeptikus vagyok ezekkel szemben –, bár elvileg akkor ő az, aki igazán tudja, mi a dörgés ilyenkor, amikor az ember nem tudja leállítani a kérdéssorjázást a fejében. Ugye? De mégsem ennek a tudásnak a bizonyosságát láttam a szemében. Nem. Azt láttam, ami a sajátomból hiányzott, amikor az ikeás tükörbe néztem. Ez a nő minden bizonytalanság nélkül, igen-igen szereti magát, és szeretetből öleli, dédelgeti a saját testét. Talán ringatja is, mosolyogva. Nem csak úgy mondják neki, és ő megfogadja.
Nem csak olvassa mindenhol, hogy „tünetegyüttes”, meg „öregedés”, és el kell fogadni. Azt, hogy „változás”, meg törődni kell magunkkal, meg szedjünk ezt-azt, és enélkül már nem is lehet. Hogy „énidő”, meg „értékes”, és bla-bla-bla… Hanem ez a nő tudja, érzi.
Na, EZT hogyan kell csinálni? Ki mutatja meg nekem?
Óriási divat lett mostanában menőzni a menopauzával – valósággal elveszek a jobbnál jobb tippek között. Persze az is lehet, hogy folyton csak velem jönnek szembe azok a tanácsklisék, hogy mit kéne tennem, éreznem, mit szedjek feltétlenül, hogy elmúljanak a tüneteim, hiszen minél többször keresek rá, annál több ilyen típusú reklám, ajánlás, hirdetés bukkan fel. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik! Már azt sem tudom, mi az alapproblémám.
Mit is szeretnék?
Azt, hogy hozza valaki vagy valami vissza a jó kedvemet? Az erőmet, a rugalmasságomat? Vagy valami sosem volt dolog után vágyom? Valaki után, aki megmondja, mennyire kell ennek fájnia? Hogy az a szorítás a mellkasomban igazi-e, vagy csak képzelem? Mit kéne tennem, hogy újra egyenesbe kerüljek? Egyenes-e az egyenesnek látszó út?
Mit keresek?
Lassan ráébredek – pásztázva a nő fotójáról rám függesztett tekintetet –, hogy az után vágyom, ami az ő szemében van. A bizonyosságra, hogy vagyok, aki vagyok, jó úton járok, vagy ha nem, majd újrapróbálom – hogy van időm, hogy van értékem. Hogy ne mástól várjam a válaszokat, visszajelzéseket, elismeréseket, hanem szeressem magam úgy, ahogy vagyok.
Csak valaki mondaná meg, hogyan kell ezt csinálni.