A harmadik trimeszterben járó kismama vagyok, de csak most gondoltam bele jobban, hogyan is változtak meg a mindennapjaim a kicsire várva. Mert természetesen megváltoztak, hiszen én is más lettem, de a megfelelő társ és támogató család mellett jelenleg ez a világ legtermészetesebb dolga számomra. Már nagyon várom, hogy megszülessen a kislányunk, de most csak arra koncentrálok, hogy a hátralévő idő – amíg még testben és lélekben ilyen közel vagyunk egymáshoz – minden percét kiélvezzem és megéljem. Most pedig megosztom a babanapló első fejezetét.
De hogyan lehet igazán megélni ezeket a pillanatokat? A legfontosabb talán, hogy fő a nyugalom! Ezt néha persze nehéz betartanom, mivel tombolnak a hormonjaim, és mégiscsak egy kis élet növekszik a pocakomban. De jól tudom, attól semmi sem lesz jobb, hogy azon idegeskedem, nehogy valami baj történjen velünk. Elvégre minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy egészségesen fejlődjön a kis magzatom, így nincs okom arra, hogy nyugtalankodjak.
De mi az a minden, amit a piciért tehetek? Például azt, hogy odafigyelek magamra, de nem esek túlzásokba. Attól, mert kisbabát várok, még nem kell elveszítenem önmagam. Az első pozitív tesztek után hatalmas volt az örömünk, és izgatottan vártuk, hogy a jó hírt végre tudassuk a családtagokkal és a barátokkal. Azt mondják ugyan, hogy ezzel érdemes megvárni a 12. hetet, mert akkor ér véget a kritikus időszak. De ki tudja azt kivárni? Én nem tudtam. Ekkor még szemmel nem látható a várandósság, és az egész olyan felfoghatatlan, hiszen csak néhány jel utal a meglétére: kisebb émelygések, az étvágy hirtelen változásai, fáradékonyság. Legalábbis nekem mindössze ezeket a tüneteket kellett átvészelnem az első trimeszterben. Az meg sem fordult a fejemben, hogy táppénzre menjek, vagy abbahagyjam a munkát, hiszen a terhesség nem betegség, csak egy más állapot. Miért ne lehetne egy aprócska magzat a mindennapjaim részese anélkül, hogy azokat teljesen átalakítanám? Szerencsére nem vagyok veszélyeztetett terhes, így a pici és én nap mint nap jártunk a munkahelyemre, vagyis az iskolába. Persze biztos szívesebben hallgatott volna valami izgalmasabbat, mint az egymást követő matekórák tananyagát, de legalább gyerekek között volt.
Tehát az egyik dolog, amit teszek a kisbabámért, hogy bevonom őt a hétköznapjaimba. Ezen kívül egy olyan nőgyógyászt választottam, akiben már az első pillanattól kezdve maximálisan megbízom. Havonta egyszer találkozunk, hogy ellenőrizze a kicsi fejlődését, ráadásul ezek az alkalmak hozzájárulnak a lelkem nyugalmához is. Amikor valaki kismama lesz, sokan vannak körülötte, akik szívesen adnak tippeket azzal kapcsolatban, hogy mire figyeljen oda. Nos, én ezeket a tanácsokat szívesen meghallgatom, de ebben az életszakaszomban igazán csak két ember szava számít nekem: a doktornőé és édesanyámé. Ők azok, akiknek a tanácsait megfogadom, és akik miatt úgy érzem, hogy biztonságban vagyunk. Mivel a kismamalétről hasonlóan gondolkodnak, mint én, ezért megerősítenek abban, hogy minden rendben van, és rendben lesz. Azonban meg kellett tanulnom kiszűrni a várandóssággal kapcsolatos rengeteg információ közül a hasznosakat, mert ha mindegyikre odafigyelnék, akkor teljesen elveszíteném az önbizalmamat, és eluralkodna rajtam a pánik.
Ez persze nem azt jelenti, hogy elszigetelődök az emberektől. Sőt, kimondottan pozitív hatással van rám a társaság! Jól esik időt tölteni azokkal a családtagjaimmal, barátaimmal, kollégáimmal, akik más életszakaszban vannak, és így arra emlékeztetnek, mi mindenről szól még az élet a babaváráson túl. De természetesen vannak olyanok is, akik hasonló cipőben járnak mint én, így velük meg tudom beszélni, hogyan telnek a napok ebben a más állapotban.
Kifejezetten jól jön ilyenkor a „terhes társaság”, ezért hetente eljárok kismamatornára, ami igazán üdítő kikapcsolódást jelent. A mozgás ugyanolyan fontos szerepet kap a mindennapjaimban, mint korábban, hiszen tudom, hogy egyre nagyobb terhet cipelek, és a szervezetemnek hozzá kell szoknia a változáshoz, hogy elbírjon azzal, ami még rá vár. Szívesen sétálok a szabadban is, és a rendszeres mozgás mellett arra is odafigyelek, hogy mit eszem.
Szerencsére nem vagyok válogatós, ráadásul szeretek főzni, ahogy a családom női tagjai általában, ezért minden nap eszem főtt ételt, húst, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt, és a vitaminokat is természetes úton próbálom bevinni a szervezetembe. Azonban a súlygyarapodás engem sem kerül el, ahogy egy kismamát sem – ez a dolgok rendje. Habár szívesen nézegetem a gömbölyödő, mocorgó pocakomat, azért néha hiányzik a régi ruhatáram, hogy azt vegyek fel, amit szeretnék, és a tükörből ne az egyre pufibb arcom mosolyogjon vissza rám. De jól tudom, hogy ez az állapot mulandó, csak kilenc hónapig tart, míg a kedvenc ruháimat majd egész életemben hordhatom. Biztosan nehezebben fogadnám el a testem változását, ha nem lenne egy olyan férjem, aki naponta elmondja, hogy számára én vagyok a világon a legszebb kismama. Az édesanyámon és a doktornőn kívül ő az, akire teljes mértékben támaszkodhatok, akivel mindenről beszélhetek. Nem tudom, honnan van ennyi türelme hozzám, de hálával tartozom érte. Vele tudok a leginkább osztozni a várandósság örömeiben, hiszen ez a baba a mi közös „alkotásunk”.
Aki jelenleg egy sütőtökméretű apróság – legalábbis a PregHello szerint. Szórakoztató ugyanis ezen az alkalmazáson nyomon követni, hogy éppen milyen fázisban tartunk. Alig várom, hogy keddenként elolvashassam, melyik testrésze fejlődik a kis lurkónak. De nemcsak mulattató, hanem hasznos is ez az applikáció, mert tartalmazza a létező vizsgálatok, támogatások és szükséges babaholmik listáját. Én főleg a kötelező ultrahangok és vérvételek időpontja miatt nézegetem. Nem szeretném ugyanis még csak a gondolatmagvát sem elültetni magamban annak, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a babánkra, így a választható genetikai vizsgálatokat átugrom. Ebben azért az is közrejátszhat, hogy több mint elégnek érzem azon tűszúrások számát, melyeket a kötelező vizsgálatok miatt kapunk.
A várandósságom egyik legnagyobb tanulsága számomra, hogy ne engedjem magamon elhatalmasodni a félelmet, inkább hallgassak a megérzéseimre, az ösztöneimre, és bízzak a döntéseim helyességében. Hogy azt tegyem, ami jól esik, és ne kötelességként tekintsek erre a gyönyörű időszakra, hanem a kiteljesedésem egyik lehetséges útjára, melyben az irányító én magam vagyok.
Nem is lehet okom a panaszra, hiszen a gyermekünk nem önszántából jön a világra, hanem a mi akaratunkból. Ezért továbbra is azon leszek, hogy a hátralévő időben közösen élvezzük ki a nyarat a pocakomban növekvő csöppséggel, és közben én lehessek a legboldogabb, mert hamarosan valóra válik az álmunk.
