„Jön a bikiniszezon, ideje változtatni!” felkiáltással sokan határoznak úgy, hogy belevágnak a régóta halogatott életmódváltásba, és végre tenni fognak az egészségükért, nem mellesleg megszabadulnak a felesleges kilóktól is. Tamaskó Anettet arra kértem, hogy segítsen nekünk elindulni az életmódváltás útján, mert együtt ez is hatásosabban működhet. Kezdjünk is bele, íme, az első lépés!

Érdemes távolabbról elindulni ahhoz, hogy a témát minél jobban megértsük – indítja Anett a beszélgetést. – Az életmód szót legtöbben hibásan értelmezzük, ezért első lépésként érdemes a szó megértésével foglalkoznunk, így a tényleges folyamatot is tudatosabban fogjuk végigcsinálni. Egy szóösszetételről van szó: élet és mód. Tehát a kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: Milyen módon élem az életemet? Valójában ezen a ponton kezdődik az életmódváltás. Megvizsgálom, hogyan élem a mindennapjaimat, és ha nem vagyok elégedett, egészséges, boldog és kiegyensúlyozott, akkor itt az ideje, hogy változtassak az életem vezetésén.

Addig mindenki eljut, hogy két kardinális pontot kell teljesítenie, ha szeretne pár felesleges kilótól megszabadulni. A sikeres fogyókúra érdekében ugyanis képesek vagyunk akár patikamérlegen is mérni a bevitt kalóriákat, így pontosan nyomon követjük a táplálkozásunkat mennyiségileg, miközben igyekszünk figyelni a minőségre is. A másik oldalon pedig nem kérdés, hogy a sport tölt be fontos szerepet, hiszen a biztos siker érdekében a diétához mozgásnak is társulnia kell. Ez így mind szép és jó, de egy dolgot sokan figyelmen kívül hagynak. A fogyókúra esetében általában rövid távú célt tűzünk ki magunk elé, ezért amint biztató számot mutat a mérleg, abba is hagyjuk az erőfeszítést, és rögvest visszatérünk a régi szokásainkhoz, ezzel pedig a kilók is visszaszaladnak ránk. Ebben más az életmódváltás – részletezi Anett. –  Nem csupán egy-két hetes periódusban kell gondolnunk, hanem a mindennapok folyamatos menetében. Az életmódunk átalakítása tehát egyáltalán nem egy röpke kilépés a hétköznapi dolgainkból, hanem a hibás megszokásaink kijavítása. A régi rendszer helyébe egy jobban működőt állítunk fel, ahogyan az elavult eszközök helyett is hatékonyabbakat veszünk kézbe, ha szükséges. Tehát az életmódváltás a test-szellem-lélek egységének hatékonyságnövelő eszköze.Az, hogy kinél mikor kerül az utolsó csepp a pohárba, és dönt úgy, hogy végre változtat az élete menetén, az egyéntől függő, ezt erősíti meg Anett is. – Az elhatározás ideális esetben saját belső késztetésből jön, mert felismerjük, hogy valami nem működik megfelelően a mindennapjainkban. Sajnos azonban ez a ritkább eset. A gyakoribb verzió az, amikor folyamatosan tervezgetünk, és tipikusan mindig csak a következő hét első napján akarjuk indítani a tényleges életmódváltás. Ez zsákutca, hiszen mindig találunk majd kifogást, ezáltal pedig egy héttel még későbbre tesszük a startot, és valójában ezt játsszuk akár éveken keresztül, így sosem érkezik el az idő a változtatásra. A vendégeimnél is azt tapasztalom, ha már valamilyen külső jelzés érkezik a környezetüktől vagy a szervezetüktől – sajnos sok esetben már a betegség az intő jel, hogy ideje az átalakításnak –, akkor már kitartóbban írják felül a szokásaikat annak érdekében, hogy újra megtalálják az egyensúlyt.

– Az elhatározás mellett ki kell tűzni a reális célt, és lépésről lépésre érdemes felépíteni az oda vezető utat. Ezek a cselekedetek óhatatlanul kihatnak az életünk minden egyes területére. Nem csupán egy étkezési módszerről van szó, hanem az életed módjának a megváltoztatásáról, amihez elköteleződés szükséges saját magad felé – azaz saját magad életéért neked kell felelősséget vállalnod, ugyanis mindannyian magunk felelünk a saját testi-szellemi-lelki egyensúlyunkért – zárja le Anett a beszélgetésünket.

Szerző